Tegnap megnéztük Varcit a Nemzeti Színházban. Mindenképp ezzel a mondattal akartam kezdeni, mert a sztori többi része elhomályosítaná ezt a fantasztikus hírt...
Színész barátunk szerzett nekünk 3 jegyet az előadásra. Úgy volt, hogy Tomi, Bori és én nézzük meg, végül Tomi, hogy Béri kolega is láthassa végre Varcit színpadon, gálánsan lemondott a jegyről. Találkozzunk valahol, mondta Béri a biztonság kedvéért. Oké, legyen n7 a Népligeti villamosmegállóban. Borival már ott voltunk óra 10-re. Eltelik öt perc, semmi. Felcsörgöm Gabit, hogy merre járhat, de nem veszi fel. Pár perccel később újra hívom, nem veszi fel. Rendben, a színház nem 2 percre van, úgyhogy a következő villamossal elmegyünk, akár itt lesz, akár nem. 18.28-kor felszállunk a villamosra, Gabi nélkül. 18.43 körül már a színháznál vagyunk. Újra próbálom hívni, semmi. Felhívom Józsibát, felveszi, de csak annyit tud mondani kedves fiáról, hogy nincs otthon, és ma még nem is látta. Talán valami történt vele, mondja Bori. Csak nem csapta el egy traktor, vagy metró, nyugi, mondom én. Felcsörgöm Tomit. Értetlenül áll a dolgok előtt, mondja, majd ő is megpróbálja hívni. 18.52-kor elindulunk a ruhatárhoz, majd le a színpadhoz...
Az előadás végeztével felhívom Tomit, hogy tudott-e beszélni kolegával. Igen, sikerült. Harmadik próbálkozásra felvette. Jól van, nincs semmi baja, mert mondtam, hogy már kezdtetek aggódni érte. Amúgy elmondása szerint ott volt a megállóban is, és a színháznál is. Azt mondta, hogy fél előtt ért a Népligethet az ő órája szerint, rohant fel, de már csak az elsuhanó villamost látta. 18.50-re volt a színháznál, de nem látott titeket, és jegy híján nem tudott sokat csinálni, ezért hazament. Ja, és a mobilját természetesen otthon hagyta (ez az egész csak azért furcsa, mert a villamosról nem láttunk egyetlen rohanó embert sem, és még a ruhatárból is néztük, hogy nincs-e ott véletlenül. Meg a másik: a villamos legalább 6-7 percenként járt, ha mi értünk oda közel háromnegyedre, úgy, hogy tudtuk merre kell menni, akkor az, aki nem volt biztos benne, hogy merre is van a Nemzeti, tutira nem érhetett oda 18.50-re) Mi ebből a tanulság?, kérdezi Tomi. Kettő is van. 1, legközelebb legyen nála a jegy. 2, vigye magával azt a kurva mobil. És van egy 3. is, mondom: egyszer az életben, talán ott lehetett volna időben...
Már korábban beszéltük, hogy előbb-utóbb lesz egy olyan alkalom, hogy ott lesz hagyva a picsába. Csak sajnálom, hogy ez volt az az alkalom, és ezzel tisztelte meg mind Varcit, mind pedig Tomit.
2007. október 11., csütörtök
2007. október 10., szerda
Kicsi Vuk
Tegnap találkoztam egy kisrókával, háromszor! Először a buszon pillantottam meg, hogy ott ül a lábam között, és figyel. Megsimogattam, erre elszaladt. Majd leszálltam a buszról, és látom, hogy most meg az egyik fa törzse mögül dugja ki a kis nóziját. Odamentem, megsimogattam, elszaladt. De harmadszorra is visszajött! Most nem simogattam meg, nem is szaladt el...
2007. október 9., kedd
A kreatív emberek átka
Mennyire furcsa, hogy adva van egy munka (amit szívesen csinálsz), dolgozol rajta, rengeteg időt belefeccölsz. Néha már esetleg a francba kívánod magad, hogy "jól van, akkor még azt a pixelt eltüntetem, csak az én kedvemért, mert más úgy sem veszi észre, de most már elég", és ezt eljátszod még utána tízszer. Majd húzol egy végső vonalat, amikor azt mondod, többet nem nyúlsz hozzá. És nem is nyúlsz. Ezzel eléred azt, hogy előbb-utóbb rámondod az áment, és azt mondod: kész. Jó dolog ez? Persze, hiszen ha igényesen csináltad meg a dolgot, akkor örülsz neki, ugyanakkor ott vagy, hogy hiányérzeted is támad... Szöszmötölnél tovább, de nincs mivel. Keresni kell valami újat! De mit? Mindig nehéz bármi újba belekezdeni, pedig muszáj, mert szükséged van rá!
Ma reggel például elővettem az egyenlőre Maffia 3 címen futó filmünk forgatókönyvét (utoljára 2007 április 5-én nyúltam hozzá, az első ötletek pedig 2004. október 25-re tehetők), és jó érzés volt forgatni, apró jegyzetekkel ellátni. Lehet ennek írásába fogok legközelebb energiát fektetni? Vagy belekezdek az új könyvem előkészítésébe? (amikor még az elsőt sem öntöttem végleges formába) Még nem tudom, de valamivel ki kell töltenem ezt az üresjáratot!
Ma reggel például elővettem az egyenlőre Maffia 3 címen futó filmünk forgatókönyvét (utoljára 2007 április 5-én nyúltam hozzá, az első ötletek pedig 2004. október 25-re tehetők), és jó érzés volt forgatni, apró jegyzetekkel ellátni. Lehet ennek írásába fogok legközelebb energiát fektetni? Vagy belekezdek az új könyvem előkészítésébe? (amikor még az elsőt sem öntöttem végleges formába) Még nem tudom, de valamivel ki kell töltenem ezt az üresjáratot!
Deus Ex Machina
Ma befejeztem a Deus Ex Machina Extra verziós DVD kiadását, de erről egy picit bővebben: a történet ott kezdődik, amikoris évekkel ezelőtt Sandrával lementünk Fehérvárra Dávidhoz egy független kisfilmes rendezvényre, ahol is a leginkább várt film egy Nomen Est Omen című alkotás volt, valami Szalay Kristóftól. Végignéztük, és csupán egyetlen szóval lehetett csak illetni az alkotást: Zseniális! És ezt nem csak azért mondom, mert az előtte vetített szösszenetek leszedáltak volna minket (volt egy Teremtés című valami... na az nem volt semmi! Valami ilyesmit érezhet az az ember, aki be van szívva, mert teljesen padlót fogtunk és szétcsúsztunk tőle). Szóval megjegyeztük Mr Kristóf nevét, egy életre. Mint utóbb kiderült, ugyanott dolgozik, mint ahol édesanyám, úgyhogy fel is vettük vele a kapcsolatot, és gratuláltunk neki. Később megtudtuk, hogy új filmen töri a fejét, majd egy kis szünet következett.
Egészen tavalyig kellett várni, míg jött a hír, hogy már tart a forgatás, és az egyik jelenetéhez statisztákat keres. Én abban az évben nem volt igazán toppon (2006), de amikor kiderült, hogy vakokat kell játszani, és csak ülni kell, és hallgatni a zenét, rábólintottam. Nem sokkal később jött is a bemutató (addigra már összeszedtem magam). Vártuk a jelenetet Dáviddal. Nekem látszott a hajam, viszont Dávidból még annyi sem, lévén, hogy ő ott sem volt a felvételnél, mert el kellett mennie, vagy mert zidó! Lényeg a lényeg, hogy a Bem moziban izgulhattuk végig a filmet! Nagyon jól szórakoztunk a sorozatgyilkosos sztorin, nem kevésbé az "effekteken", ami közül egy "tűzeffekt" vitte el a pálmát, álá Doom 2 grafika. Mondtam is Dávidnak, hogy mi lenne, ha csinálnánk/nék egy másik tűzeffektet, hátha közelebb kerülünk a húsosfazékhoz. A gondolatot tett követte, és néhány levélváltás után már nálam volt a nyersanyag pici része. Egy hangyányival igényesebb tűzeffektet sikerült összehoznom, de a szerénységem nem engedi, hogy tovább fényezzem magamat.
2007 szeptember 8-án volt a film hivatalos, feltuningolt premierje a Tabán moziban, ahova kedvesemmel, Borival mentünk el. A film újfent lenyűgözött hihetetlen humorával! És hát a tűz effekt, apáááám, azt nem tudom ki csinálhatta, de nagyon ott volt :) Innen már csak egy pár lépés volt, hogy én csinálhassam a film DVD menüjét, amit még megspékeltem egy egész pofás borítóval is! Ezzel a munkával lettem most több, és örülök, hogy részem lehetett benne.
Egészen tavalyig kellett várni, míg jött a hír, hogy már tart a forgatás, és az egyik jelenetéhez statisztákat keres. Én abban az évben nem volt igazán toppon (2006), de amikor kiderült, hogy vakokat kell játszani, és csak ülni kell, és hallgatni a zenét, rábólintottam. Nem sokkal később jött is a bemutató (addigra már összeszedtem magam). Vártuk a jelenetet Dáviddal. Nekem látszott a hajam, viszont Dávidból még annyi sem, lévén, hogy ő ott sem volt a felvételnél, mert el kellett mennie, vagy mert zidó! Lényeg a lényeg, hogy a Bem moziban izgulhattuk végig a filmet! Nagyon jól szórakoztunk a sorozatgyilkosos sztorin, nem kevésbé az "effekteken", ami közül egy "tűzeffekt" vitte el a pálmát, álá Doom 2 grafika. Mondtam is Dávidnak, hogy mi lenne, ha csinálnánk/nék egy másik tűzeffektet, hátha közelebb kerülünk a húsosfazékhoz. A gondolatot tett követte, és néhány levélváltás után már nálam volt a nyersanyag pici része. Egy hangyányival igényesebb tűzeffektet sikerült összehoznom, de a szerénységem nem engedi, hogy tovább fényezzem magamat.
2007 szeptember 8-án volt a film hivatalos, feltuningolt premierje a Tabán moziban, ahova kedvesemmel, Borival mentünk el. A film újfent lenyűgözött hihetetlen humorával! És hát a tűz effekt, apáááám, azt nem tudom ki csinálhatta, de nagyon ott volt :) Innen már csak egy pár lépés volt, hogy én csinálhassam a film DVD menüjét, amit még megspékeltem egy egész pofás borítóval is! Ezzel a munkával lettem most több, és örülök, hogy részem lehetett benne.
2007. szeptember 29., szombat
Vidámpark
Egy szép kora őszi napon történt. A levelek már színűket vesztve kezdtek nyugovóra térni földi sírjukba, és a kellemes nyári szellőt felváltotta a télt hírül hozó hűvösebb levegő. Ez a nap volt az, amikor egy régi álom vált valóra, nevezetesen, hogy amit már tavaly is terveztünk pöttömnyi baráti körünkben (csak mindenki leragadt ott, hogy "hát igen, de jó lenne...”), azt idén meg is valósítottuk: elmentünk a Vidámparkba. Nem ketten, nem hárman, hanem többen... négyen! Azt gondolhatnánk, hogy a régi kvartettről van szó, de tévedés. Bár jelen volt Tomi, Varci és jómagam, mindenki kedvenc kolegája nem tudott/akart eljönni. A miértekre rengeteg változat született (nem bírja valamelyikőnk képét: „ha ő jön, én nem megyek”, netán a piszkos anyagilag... de mint utólag kiderült, a valóság sokkal kiábrándított: pakolni szeretett volna egész nap). Szóval akkor ki lehet ez a rejtélyes negyedik fő? Nem, nem a fehérvári zidó dímon, és nem is Imi, hanem az én drága, imádnivaló párom, Bori. Úgy van, picivel több, mint 3 hónapja élek boldog, és kiegyensúlyozott párkapcsolatban. Imádom, és gondoltam ezt mindenképp megemlítem az első bekezdésben!
De most akkor ugorjunk is vissza a vidámpark-projecthez. Tomival rohamoztunk meg elsőként a létesítményt, majd megvártuk Varcit is, hogy megérkezzen munkából. Munka szombaton?, merülhetne fel a kérdés teljesen jogosan, amire a válasz: igen, van olyan, aki hétvégén is nyomja az ipart! Ahogy Bori is csak később csatlakozott a kompániánkhoz, de mire ő odaért, mi már mentünk egy kört a Viharvasúton. Vajon miért hívják így? Hatalmas vihar tombol talán bent? Vagy villám súlyt le minden kis suhancra, aki be mer merészkedni? Vagy csak azért ez a neve, mert csak. Oké, egyezzünk ki egy döntetlenben. Viszont közösen kijelentettük az első menet után, hogy a legijesztőbb dolog bent Batman volt, Pókemberrel karöltve! Miután elhagytuk az utolsó lépcsőket is, felcsörögtem páromat, hogy vajh’ merrefele járhat mostan? Kiderült, hogy már rég a vidámpark területén tartózkodik, és már néhány LoopingStar menetet is végignézett.
Kiküszöbölve ezt a kommunikációs csorbát gyorsan meg is találtuk egymást, majd beirányoztuk az Ikarus nevű igen precíz szerkezetet. Varci ült leghátul, Tomi az előtte lévő sasmadárban, mi pedig az előtte lévőben. Indult is a masina. Bori egyből ki is akart szállni, de nem engedtem, mondván, hogy ami fent lesz, azt látnia kell, mielőtt meghal. Utólagos elmondása szerint kétszer nyitotta ki a szemét. Leszállás után kijelentettük, hogy ide még vissza kell térnünk!
Következett a mini-torony. Elnéztem egy darabig, majd mielőtt nemet mondhattam volna, már ott is ültem harmadmagammal az egyik oldal ülésében. Emelkedtünk, majd zuhantunk, a gyomrom pedig fent maradt valahol 10 méter magasan. Lentről nem látszott, hogy mekkora, de azért túléltem. Utána, mivel már tudtam mire számítsak, persze, hogy egyből felültünk rá még egyszer.
Diszkó. Hát igen, ez volt az a pörgő-kapaszkodós-tányér amire mindenki kapásból felült. Egy rámpán forgó hatalmas ufót kell elképzelni, aminek a szélén székek találhatók, és a jónép ezekbe ülve, majd igen erőteljesen hátbaszexuálva a háttámlával repül körbe-körbe. Zseniális építmény!
Az egyensúlyunk visszanyerése után, gondoltuk jöhet valami durvább: a LoopingStar! Erről már rendelkeztem homályos élményekkel, hogy baromi jó, az elejére kell ülni, mert úgy az igazi, és a kezdése a durván mellbevágó. Az első menet után kijelentette mindenki, aki már ült rajta korábban, hogy durvábbra emlékezett. Ennyit combosodtunk volna az elmúlt években, vagy csak az emlékeink színesedtek volna meg? A lényeg, hogy kértünk élményfotót 600 pénzért, ami bár nem egy HD felbontás, de mindenképp megérte.
És megérkeztünk a mumushoz: az átpördülős, víz fölött kitartós, teljes köröket megtevő mókához. Én kapásból mondtam, hogy erre fel kell ülni, de Tomi erről nem volt annyira meggyőzve, főleg, hogy lecsókolbászt reggelizett a lelkem. Mondtuk neki, max kihányja, annyi baj legyen. Nem, nem, én nem ülök fel. Koma? Jóhogy!, jött a válasz. Itt is megkaptuk a mellbevágó rögzítést (pedig anélkül lett volna igazán advanced), majd a gépezet mozgásba lendült, mi pedig nem tehettünk mást, csak sikoltoztunk, és nevettünk, és élveztük az egészet. Erre mondják azt, hogy ez egy élmény volt a javából! Gyorsan mentünk is egy újabb kört, most már mindenkivel kiegészülve, mert látták, hogy túléltük, de Gabival csalódtunk. Tudtunk mire számítsunk, ezért nem is ütött akkorát, de jó volt.
Retro! Tiszteletünket tettük a Szellemvasútnál (ami már amikor épült nem volt szellemes, de azért jól kisikoltoztuk magunkat, ezzel adva egy kis hangulatot az egésznek), az Óriáskeréknél (amire Tomival óvatosan szálltunk fel, lévén, hogy pár napja fejeztük csak be a Carnivale második évadát). Furcsa mennyire hidegebb volt legfelül a levegő... lehet a Szellemvasút elnevezése sem véletlen. Majd jött még egy kis fogaskerekes-székes körbe-körbe kisiklás, amit a Go-Kart követett. Életemben nem ültem még ilyenen, és most sem vállaltam be elsőre, amit így utólag visszagondolva sajnálok, de később többszörösen is pótoltam a nap. A lényeg, hogy kijelenthetjük, Tomi új szerelemre talált. Olyan szinten lenyűgözte a dolog, hogy nagyon, pedig még jogsija sincs.
Még egy hullámvasút (jaj, kifelejtettem a hernyós hullámvasutat, aminél mákunk volt, hogy felengedtek rá, pedig nem volt velünk gyerek kíséret), majd egy barlangba bementünk meghallgatni a János vitézt (recsegős rádión, ergo semmit sem hallottunk belőle), ahova nem tudom hogy kerültek Hupikék Törpikék, bár az lehet, hogy a Mesecsónaknál voltak, már kezdenek összefolyni a dolgok.
Tiszteletünket tettük még az Európában is egyedi fából készült hullámvasútjánál, amiről bebizonyosodott, hogy öreg hullám, nem vén hullám. Akkor fílingje volt, hogy nem igaz. És hosszabb, mint a LoopingStar!
Majd következett néhány kör Go-Kart után a 4G-s torony. Itt már nem kellett annyit győzködni a másikat, hogy felüljön rá. Egy hibája van, hogy lassú. Lényegesen gyorsabban megy fel, mint ahogy esne le. Ráadásul csak egyszer voltunk a legtetején.
Végezetül Elvarázsolt kastély (egyből a kezdésnél drága szívem olyan szinten fejelt le a mozgó asztalról felkelve, hogy azt hittem szétreped a koponyám, és a padlóra esik az agyam, amin majd jól elcsúszom), a vele járó hordóval, ami Tominak már gyerek korában is nagy kedvence volt! Nem úgy, mint a Go-Kart, ahova még azért visszamentünk (az eredeti helyre, ahol híd is van). Mindenki versenyzett! Én elhúztam, és ezért is akartam jó fej lenni, hogy bevárom a többieket, de ezzel csak azt értem el, hogy belehajtottam Boriba...
Esteledett, az óra 6 körül járt, Tominak mennie kellett, mert randira volt hivatalos. Nos, igen, előbb-utóbb minden fióka kirepül a fészekből! Könnyes búcsú után bevetettük magunkat a sötétbe burkolózó játékok közé. Újabb kör az Ikaruszon, most már mindenki külön madárban, és ki tudja hány kör a LoopingStar-on, ahol mint kiderült, hátulra kell ülni, mert ott az igazi. A körívnél például vígan be lehet látni az egész szerelvényt! Rohanás a régi hullámvasúthoz, ahol egyik kör érte a másikat, és itt a rohanást szó szerint kell érteni. Ahogy vége lett az első körnek, zúztunk kifelé, hogy mi lehessünk azok, akik elöl ülnek. Letiportunk néhány gyereket, de megérte. Az estét 6-8 környi 4G toronnyal zártuk, egymás után, ahol is az a technika vállt be, hogy végig lefelé kell nézni, és nem szabad kapaszkodni! (ezt a nem kapaszkodást az LS-en kipróbáltuk. Varci jutalma egy 6 napon túl gyógyuló hátmeghúzás, nekem pedig egy pár napos vállfájás).
Összességében kijelenthetjük, egy hihetetlenül színes nappal lettünk gazdagabbak, és azok akik nem jöttek, sajnálhatják, hogy nem jöttek.
De most akkor ugorjunk is vissza a vidámpark-projecthez. Tomival rohamoztunk meg elsőként a létesítményt, majd megvártuk Varcit is, hogy megérkezzen munkából. Munka szombaton?, merülhetne fel a kérdés teljesen jogosan, amire a válasz: igen, van olyan, aki hétvégén is nyomja az ipart! Ahogy Bori is csak később csatlakozott a kompániánkhoz, de mire ő odaért, mi már mentünk egy kört a Viharvasúton. Vajon miért hívják így? Hatalmas vihar tombol talán bent? Vagy villám súlyt le minden kis suhancra, aki be mer merészkedni? Vagy csak azért ez a neve, mert csak. Oké, egyezzünk ki egy döntetlenben. Viszont közösen kijelentettük az első menet után, hogy a legijesztőbb dolog bent Batman volt, Pókemberrel karöltve! Miután elhagytuk az utolsó lépcsőket is, felcsörögtem páromat, hogy vajh’ merrefele járhat mostan? Kiderült, hogy már rég a vidámpark területén tartózkodik, és már néhány LoopingStar menetet is végignézett.
Kiküszöbölve ezt a kommunikációs csorbát gyorsan meg is találtuk egymást, majd beirányoztuk az Ikarus nevű igen precíz szerkezetet. Varci ült leghátul, Tomi az előtte lévő sasmadárban, mi pedig az előtte lévőben. Indult is a masina. Bori egyből ki is akart szállni, de nem engedtem, mondván, hogy ami fent lesz, azt látnia kell, mielőtt meghal. Utólagos elmondása szerint kétszer nyitotta ki a szemét. Leszállás után kijelentettük, hogy ide még vissza kell térnünk!
Következett a mini-torony. Elnéztem egy darabig, majd mielőtt nemet mondhattam volna, már ott is ültem harmadmagammal az egyik oldal ülésében. Emelkedtünk, majd zuhantunk, a gyomrom pedig fent maradt valahol 10 méter magasan. Lentről nem látszott, hogy mekkora, de azért túléltem. Utána, mivel már tudtam mire számítsak, persze, hogy egyből felültünk rá még egyszer.
Diszkó. Hát igen, ez volt az a pörgő-kapaszkodós-tányér amire mindenki kapásból felült. Egy rámpán forgó hatalmas ufót kell elképzelni, aminek a szélén székek találhatók, és a jónép ezekbe ülve, majd igen erőteljesen hátbaszexuálva a háttámlával repül körbe-körbe. Zseniális építmény!
Az egyensúlyunk visszanyerése után, gondoltuk jöhet valami durvább: a LoopingStar! Erről már rendelkeztem homályos élményekkel, hogy baromi jó, az elejére kell ülni, mert úgy az igazi, és a kezdése a durván mellbevágó. Az első menet után kijelentette mindenki, aki már ült rajta korábban, hogy durvábbra emlékezett. Ennyit combosodtunk volna az elmúlt években, vagy csak az emlékeink színesedtek volna meg? A lényeg, hogy kértünk élményfotót 600 pénzért, ami bár nem egy HD felbontás, de mindenképp megérte.
És megérkeztünk a mumushoz: az átpördülős, víz fölött kitartós, teljes köröket megtevő mókához. Én kapásból mondtam, hogy erre fel kell ülni, de Tomi erről nem volt annyira meggyőzve, főleg, hogy lecsókolbászt reggelizett a lelkem. Mondtuk neki, max kihányja, annyi baj legyen. Nem, nem, én nem ülök fel. Koma? Jóhogy!, jött a válasz. Itt is megkaptuk a mellbevágó rögzítést (pedig anélkül lett volna igazán advanced), majd a gépezet mozgásba lendült, mi pedig nem tehettünk mást, csak sikoltoztunk, és nevettünk, és élveztük az egészet. Erre mondják azt, hogy ez egy élmény volt a javából! Gyorsan mentünk is egy újabb kört, most már mindenkivel kiegészülve, mert látták, hogy túléltük, de Gabival csalódtunk. Tudtunk mire számítsunk, ezért nem is ütött akkorát, de jó volt.
Retro! Tiszteletünket tettük a Szellemvasútnál (ami már amikor épült nem volt szellemes, de azért jól kisikoltoztuk magunkat, ezzel adva egy kis hangulatot az egésznek), az Óriáskeréknél (amire Tomival óvatosan szálltunk fel, lévén, hogy pár napja fejeztük csak be a Carnivale második évadát). Furcsa mennyire hidegebb volt legfelül a levegő... lehet a Szellemvasút elnevezése sem véletlen. Majd jött még egy kis fogaskerekes-székes körbe-körbe kisiklás, amit a Go-Kart követett. Életemben nem ültem még ilyenen, és most sem vállaltam be elsőre, amit így utólag visszagondolva sajnálok, de később többszörösen is pótoltam a nap. A lényeg, hogy kijelenthetjük, Tomi új szerelemre talált. Olyan szinten lenyűgözte a dolog, hogy nagyon, pedig még jogsija sincs.
Még egy hullámvasút (jaj, kifelejtettem a hernyós hullámvasutat, aminél mákunk volt, hogy felengedtek rá, pedig nem volt velünk gyerek kíséret), majd egy barlangba bementünk meghallgatni a János vitézt (recsegős rádión, ergo semmit sem hallottunk belőle), ahova nem tudom hogy kerültek Hupikék Törpikék, bár az lehet, hogy a Mesecsónaknál voltak, már kezdenek összefolyni a dolgok.
Tiszteletünket tettük még az Európában is egyedi fából készült hullámvasútjánál, amiről bebizonyosodott, hogy öreg hullám, nem vén hullám. Akkor fílingje volt, hogy nem igaz. És hosszabb, mint a LoopingStar!
Majd következett néhány kör Go-Kart után a 4G-s torony. Itt már nem kellett annyit győzködni a másikat, hogy felüljön rá. Egy hibája van, hogy lassú. Lényegesen gyorsabban megy fel, mint ahogy esne le. Ráadásul csak egyszer voltunk a legtetején.
Végezetül Elvarázsolt kastély (egyből a kezdésnél drága szívem olyan szinten fejelt le a mozgó asztalról felkelve, hogy azt hittem szétreped a koponyám, és a padlóra esik az agyam, amin majd jól elcsúszom), a vele járó hordóval, ami Tominak már gyerek korában is nagy kedvence volt! Nem úgy, mint a Go-Kart, ahova még azért visszamentünk (az eredeti helyre, ahol híd is van). Mindenki versenyzett! Én elhúztam, és ezért is akartam jó fej lenni, hogy bevárom a többieket, de ezzel csak azt értem el, hogy belehajtottam Boriba...
Esteledett, az óra 6 körül járt, Tominak mennie kellett, mert randira volt hivatalos. Nos, igen, előbb-utóbb minden fióka kirepül a fészekből! Könnyes búcsú után bevetettük magunkat a sötétbe burkolózó játékok közé. Újabb kör az Ikaruszon, most már mindenki külön madárban, és ki tudja hány kör a LoopingStar-on, ahol mint kiderült, hátulra kell ülni, mert ott az igazi. A körívnél például vígan be lehet látni az egész szerelvényt! Rohanás a régi hullámvasúthoz, ahol egyik kör érte a másikat, és itt a rohanást szó szerint kell érteni. Ahogy vége lett az első körnek, zúztunk kifelé, hogy mi lehessünk azok, akik elöl ülnek. Letiportunk néhány gyereket, de megérte. Az estét 6-8 környi 4G toronnyal zártuk, egymás után, ahol is az a technika vállt be, hogy végig lefelé kell nézni, és nem szabad kapaszkodni! (ezt a nem kapaszkodást az LS-en kipróbáltuk. Varci jutalma egy 6 napon túl gyógyuló hátmeghúzás, nekem pedig egy pár napos vállfájás).
Összességében kijelenthetjük, egy hihetetlenül színes nappal lettünk gazdagabbak, és azok akik nem jöttek, sajnálhatják, hogy nem jöttek.
2007. május 31., csütörtök
Őrült nők ketrece
Kedd. Már jó előre megvettük a jegyet, bár egy kicsit el is felejtettem, hogy színház lesz az esti program, de így legalább duplán örültem neki.
Az előadás este 7-kor kezdődik. Mivel már igazán strandidő van, értsd meleg, az egész napos öltönyös projekt rossz ötlet lett volna. Bár, ha öltönyben jövök, akkor Noémi láthatott volna így, lévén, ez a kedd nem budaörsi kedd, ami furcsa, de határozottan jó. Szóval a szokásos ruhakollekció, semmi extra, és a hamarabb lelépés mellett döntöttem. Fél négy fele el is hagyom a félig kihalt irodát (másoknak mégiscsak budaörsi nap), majd irány haza, ahol egyből ledobok magamról mindent, ahogy belépek az előszobába. Ing, nadrág. Anyum csak annyit kérdez: kérsz valamit enni? Igen, kérek, válaszolok, majd bevetem magam a fürdőszobába. Gyors mosdás, majd be a szobámba, öltöny, fekete ing, nyakkendő, öv elő (ugyanígy voltam legutóbb a temetésen. Színház vagy temetés nekem ugyanaz lenne?). Öltözés. Két gomb között behammolom a gyors vacsorát, majd utolsó simítások a tükör előtt. Anyum újabb kérdése: mész valahová? Nem, csak gondoltam kiöltözöm az estére, gondolom magamban, de inkább elmondom neki, hova megyek. Úgy is mindig csak azt közlöm velük, hogy „majd jövök”, és nem is kérdeznek semmit. Lám, az ember kiöltözik, és egyből magyarázkodnia kell.
Tíz perccel korábban érkezem az Oktogon Burger elé. Addig is olvasok. Már nincs túl sok hátra az adott könyvből. Andi nem sokkal hat előtt érkezik meg. Csinos. Meg is dícsérem, de ő sem hagyja szó nélkül az öltözékemet. Egy gyors sajtburger és burito parti, majd megyünk a Játékszínbe. A szereposztársól semmit sem tudok, ezért meg is lepődöm, amikor felismerem Tordy Géza (aki a szinkronja volt Robin Williamsnek a Madárfészekben) hangját. Ő játsza Georges-ot (Zsorzs). Említést érdemel még Balázsovits Lajos, aki szintén parádésan játsza a női buzit, és a házvezetőnő Jakab (Zsákob), Kembe Sorel alakításában. Van két díszlet szereplő is, Babicsek Bernát (a Szeress most „tehetséges” szereplője), aki abszolút tehetségtelennek tűnik (talán az is) az előbbi színészek árnyékában, és Bordán Lili, akinek nem sok szöveg adatott meg, igazából a sztoriban ő az eyecandy. Helyes, kedves, mosolygós. Maga a színdarab nagyon-nagyon jó. Egyszerűen parádés. Jó volt nézni, ahogy a Madárfészekben lévő jelenetek sorra visszaköszönnek (pirítós kenés, járás tanítás, vacsora). Van azonban eltérés is a filmhez képest, ezek mondjuk nem váltak annyira előnyére a történetnek. Két felvonás, rövid szünet. A büfé tiszta rablás. Kétszer három deci őszilé 800 forint. Nem baj, ennyi belefér. Nem kizárt, hogy veszünk bérletet is, mert éljen a kultúra. Viszont ha veszünk, akkor szembe kell néznem egy igen nagy hibámmal: későn érő típus vagyok, nem is kicsit, vagy csak egyszerűen egy pancser balek.
Az előadás este 7-kor kezdődik. Mivel már igazán strandidő van, értsd meleg, az egész napos öltönyös projekt rossz ötlet lett volna. Bár, ha öltönyben jövök, akkor Noémi láthatott volna így, lévén, ez a kedd nem budaörsi kedd, ami furcsa, de határozottan jó. Szóval a szokásos ruhakollekció, semmi extra, és a hamarabb lelépés mellett döntöttem. Fél négy fele el is hagyom a félig kihalt irodát (másoknak mégiscsak budaörsi nap), majd irány haza, ahol egyből ledobok magamról mindent, ahogy belépek az előszobába. Ing, nadrág. Anyum csak annyit kérdez: kérsz valamit enni? Igen, kérek, válaszolok, majd bevetem magam a fürdőszobába. Gyors mosdás, majd be a szobámba, öltöny, fekete ing, nyakkendő, öv elő (ugyanígy voltam legutóbb a temetésen. Színház vagy temetés nekem ugyanaz lenne?). Öltözés. Két gomb között behammolom a gyors vacsorát, majd utolsó simítások a tükör előtt. Anyum újabb kérdése: mész valahová? Nem, csak gondoltam kiöltözöm az estére, gondolom magamban, de inkább elmondom neki, hova megyek. Úgy is mindig csak azt közlöm velük, hogy „majd jövök”, és nem is kérdeznek semmit. Lám, az ember kiöltözik, és egyből magyarázkodnia kell.
Tíz perccel korábban érkezem az Oktogon Burger elé. Addig is olvasok. Már nincs túl sok hátra az adott könyvből. Andi nem sokkal hat előtt érkezik meg. Csinos. Meg is dícsérem, de ő sem hagyja szó nélkül az öltözékemet. Egy gyors sajtburger és burito parti, majd megyünk a Játékszínbe. A szereposztársól semmit sem tudok, ezért meg is lepődöm, amikor felismerem Tordy Géza (aki a szinkronja volt Robin Williamsnek a Madárfészekben) hangját. Ő játsza Georges-ot (Zsorzs). Említést érdemel még Balázsovits Lajos, aki szintén parádésan játsza a női buzit, és a házvezetőnő Jakab (Zsákob), Kembe Sorel alakításában. Van két díszlet szereplő is, Babicsek Bernát (a Szeress most „tehetséges” szereplője), aki abszolút tehetségtelennek tűnik (talán az is) az előbbi színészek árnyékában, és Bordán Lili, akinek nem sok szöveg adatott meg, igazából a sztoriban ő az eyecandy. Helyes, kedves, mosolygós. Maga a színdarab nagyon-nagyon jó. Egyszerűen parádés. Jó volt nézni, ahogy a Madárfészekben lévő jelenetek sorra visszaköszönnek (pirítós kenés, járás tanítás, vacsora). Van azonban eltérés is a filmhez képest, ezek mondjuk nem váltak annyira előnyére a történetnek. Két felvonás, rövid szünet. A büfé tiszta rablás. Kétszer három deci őszilé 800 forint. Nem baj, ennyi belefér. Nem kizárt, hogy veszünk bérletet is, mert éljen a kultúra. Viszont ha veszünk, akkor szembe kell néznem egy igen nagy hibámmal: későn érő típus vagyok, nem is kicsit, vagy csak egyszerűen egy pancser balek.
2007. május 22., kedd
Temetés
Tegnap volt a temetés.
Felsőnyék. Mint azt megtudtuk, nincs közel. Ilyen települések, mint Enying, Kabókapuszta, Mezőkomárom, Lajoskomárom, és hasonló csodálatos helyek veszik körül, ahol megállt az idő.
Hétvégén elintézük Bérivel a koszorút, amire négyünk neve került, és a „Mély részvéttel búcsúzunk” felírás, majd vasárnap elhoztuk apummal, ami szépen le is került a pincébe. Hétfőn reggel h7-re volt megbeszélve az indulás, a szertartás f10-kor kezdődik. Nagyjából pontosan neki is indultunk: Varci, Dávid, Bee és én. Alapvetően simán leértünk, gond nélkül, csak egyszer haltunk meg majdnem (a jobb oldali sávunk tett egy észrevétlen jobb kitérőt, míg ugyanezen sáv egy szembejövő, kanyarodó sávvá változott). Felmerült gondolat, hogy esetleg rossz utakon járunk, ezért térkép elő, és én lettem a mitfárer (kitérő: pénteken lementem a büfébe, nem Noémi után, pedig alig pár perce ment le ő is, de nem volt ott. Rendeltem, megjött a kaja is és Noémi is. Dumálgatunk-dumálgatunk, majd betoppan Levente is, leül hozzánk, és elkezdünk beszélgetni. Pár téma után arról volt szó, hogy a férfiak jobb vezetők, mint a nők, és jobban is tájékozódnak térképpel. N: a pasim szerint én úgy tájékozódom, mint egy pasi. L: az becsülendő, de a legtöbb nő forgatja a térképet, hogy vizuálisan megfeleljen annak, amit lát. N: hé, azt nem mondtam, hogy nem fogatom). Én nem forgattam a térképet...
Amikor megérkeztünk Felsőnyék táblájához, balra egyből egy temető tártult elénk. Ez nem lehet az a temető, itt egy árva lélek sincs - állapítja meg Varci. Tovább mentünk a Fő úton (mindenhol van egy Fő út, meg egy Kossuth utca). Rövid kitérő után meg is találtuk, hogy hova kell mennünk. Béri már ott volt (Zánkáról jött a drága), Józsibá és Rózsa is. A faluban futótűzként ment végig a hír, hogy „Hallottátok, Piroska temetése van”. Piroska? A misén is így hívta a pap. Mi azt hittük Kati néninek hívták. Mint kiderült, a faluban ismerték így, hogy Piroska. Akkor a pap nem bakizott. Viszont szedtek pénzt, ami kicsit furcsa volt, de ám legyen.
Lement a félórás istentisztelet, majd hátramentünk a ravatalozóhoz, ahol a közeli család már ott várta a koporsót. Ahogy felcsendült a Honfoglalás zenéje, és meghozták a koporsót, úgy tört elő a jelenlévőkből a sírás. Megjött a pap is, és valami kórusos nő, és az alkalomhoz illő énekeket adtak elő, szent áhítattal, ezzel is fokozva az amúgy sem kevés fájdalmat, amit a család érezhetett. Ezeket a zenés betéteket nem csak a Walt Disney rajzfilmekből kéne kitörölni (mondjuk azokból sem kell).
Hihetetlen fájdalom és szomorúság volt Tomiékat ilyen állapotban látni. Küzdöttek a könnyeikkel, ami emberfeletti teljesítményre utal. A temetésen kell kiadni, ami az ember lelkét nyomja? Ugyan már! Ott kell leginkább tartania magát az embernek. Én azt a részt könnyeztem meg, amikor az egyik idősebb család a fakoporós tetejére dőlt, zokogva, és azt mondogatta elcsukló hangon, hogy „Nem engedem... nem engedem el”.
A kántálás végetért, a koporsó felkerült a halottas kocsira, és átvándoroltunk a sírhoz. A sírhoz, ami nem volt más, mint egy egyszerű, földbe vájt lyuk, kitéglázva oldalt, és legalul. A munkahelyről érkezett egy hölgy felolvasott egy versett, amiben Tomi anyukáját magasztalta az egekik, mondjuk, meg is érdemelte, mert tényleg jó asszony volt. A pap befejezte a szónoklatot, és a jómunkásemberek lapátolni kezdték a földet. Az első homokkupac koppanva landolt a koporsón, amit a családből feltörő zokogás tompított el csupán.
A részvétnyilvánítás után következett az ebéd. Először házikészítésű süti, majd húsleves, és rántotthús. Sietnünk kellett, mert Varci legkésőbb n1-kor indulni szeretett volna vissza, munka miatt. Ő lesz az ijfú Hannibal Lecter hangja. Nem kis lehetőség. Fél egykor el is indultunk. Irány Zánka, ahová a tervezettnél előbb érkeztünk. Húsz perc pihenő, kávé, cigi, majd indultunk tovább. Mókás volt, hogy Bérit kikéve (aki még Nyéken átvedlett) mindenki öltönyben volt. Mit gondolhatnak a diákok, tanárok? „Némmá, ezek a Gabika barátai? Öltönyben jönnek a Balatonra? Hmm, biztos gazdagok...” Továbbá született egy újabb kifejezés részemről, amikor megláttam Gabi bungallójában a sok harapnivalót: Nasi-papagáj.
Irány tovább, Fehérvárra. Ott kidobtuk Dávidot és Bee-t, de annyi idő még volt, hogy megcsodáljuk az új szobát (a másikat, ami a nagyobb), ahova átköltöztek. Csak kis kupi volt.
Húsz perc alatt megtettük a Fehérvár - Budapest távot, majd Varci kirakott a Blahánál, mert annyi idő már nem volt, hogy hazavigyen. Nem haragszom rá.Most kedd van, és ma sem haragszom rá :)
Felsőnyék. Mint azt megtudtuk, nincs közel. Ilyen települések, mint Enying, Kabókapuszta, Mezőkomárom, Lajoskomárom, és hasonló csodálatos helyek veszik körül, ahol megállt az idő.
Hétvégén elintézük Bérivel a koszorút, amire négyünk neve került, és a „Mély részvéttel búcsúzunk” felírás, majd vasárnap elhoztuk apummal, ami szépen le is került a pincébe. Hétfőn reggel h7-re volt megbeszélve az indulás, a szertartás f10-kor kezdődik. Nagyjából pontosan neki is indultunk: Varci, Dávid, Bee és én. Alapvetően simán leértünk, gond nélkül, csak egyszer haltunk meg majdnem (a jobb oldali sávunk tett egy észrevétlen jobb kitérőt, míg ugyanezen sáv egy szembejövő, kanyarodó sávvá változott). Felmerült gondolat, hogy esetleg rossz utakon járunk, ezért térkép elő, és én lettem a mitfárer (kitérő: pénteken lementem a büfébe, nem Noémi után, pedig alig pár perce ment le ő is, de nem volt ott. Rendeltem, megjött a kaja is és Noémi is. Dumálgatunk-dumálgatunk, majd betoppan Levente is, leül hozzánk, és elkezdünk beszélgetni. Pár téma után arról volt szó, hogy a férfiak jobb vezetők, mint a nők, és jobban is tájékozódnak térképpel. N: a pasim szerint én úgy tájékozódom, mint egy pasi. L: az becsülendő, de a legtöbb nő forgatja a térképet, hogy vizuálisan megfeleljen annak, amit lát. N: hé, azt nem mondtam, hogy nem fogatom). Én nem forgattam a térképet...
Amikor megérkeztünk Felsőnyék táblájához, balra egyből egy temető tártult elénk. Ez nem lehet az a temető, itt egy árva lélek sincs - állapítja meg Varci. Tovább mentünk a Fő úton (mindenhol van egy Fő út, meg egy Kossuth utca). Rövid kitérő után meg is találtuk, hogy hova kell mennünk. Béri már ott volt (Zánkáról jött a drága), Józsibá és Rózsa is. A faluban futótűzként ment végig a hír, hogy „Hallottátok, Piroska temetése van”. Piroska? A misén is így hívta a pap. Mi azt hittük Kati néninek hívták. Mint kiderült, a faluban ismerték így, hogy Piroska. Akkor a pap nem bakizott. Viszont szedtek pénzt, ami kicsit furcsa volt, de ám legyen.
Lement a félórás istentisztelet, majd hátramentünk a ravatalozóhoz, ahol a közeli család már ott várta a koporsót. Ahogy felcsendült a Honfoglalás zenéje, és meghozták a koporsót, úgy tört elő a jelenlévőkből a sírás. Megjött a pap is, és valami kórusos nő, és az alkalomhoz illő énekeket adtak elő, szent áhítattal, ezzel is fokozva az amúgy sem kevés fájdalmat, amit a család érezhetett. Ezeket a zenés betéteket nem csak a Walt Disney rajzfilmekből kéne kitörölni (mondjuk azokból sem kell).
Hihetetlen fájdalom és szomorúság volt Tomiékat ilyen állapotban látni. Küzdöttek a könnyeikkel, ami emberfeletti teljesítményre utal. A temetésen kell kiadni, ami az ember lelkét nyomja? Ugyan már! Ott kell leginkább tartania magát az embernek. Én azt a részt könnyeztem meg, amikor az egyik idősebb család a fakoporós tetejére dőlt, zokogva, és azt mondogatta elcsukló hangon, hogy „Nem engedem... nem engedem el”.
A kántálás végetért, a koporsó felkerült a halottas kocsira, és átvándoroltunk a sírhoz. A sírhoz, ami nem volt más, mint egy egyszerű, földbe vájt lyuk, kitéglázva oldalt, és legalul. A munkahelyről érkezett egy hölgy felolvasott egy versett, amiben Tomi anyukáját magasztalta az egekik, mondjuk, meg is érdemelte, mert tényleg jó asszony volt. A pap befejezte a szónoklatot, és a jómunkásemberek lapátolni kezdték a földet. Az első homokkupac koppanva landolt a koporsón, amit a családből feltörő zokogás tompított el csupán.
A részvétnyilvánítás után következett az ebéd. Először házikészítésű süti, majd húsleves, és rántotthús. Sietnünk kellett, mert Varci legkésőbb n1-kor indulni szeretett volna vissza, munka miatt. Ő lesz az ijfú Hannibal Lecter hangja. Nem kis lehetőség. Fél egykor el is indultunk. Irány Zánka, ahová a tervezettnél előbb érkeztünk. Húsz perc pihenő, kávé, cigi, majd indultunk tovább. Mókás volt, hogy Bérit kikéve (aki még Nyéken átvedlett) mindenki öltönyben volt. Mit gondolhatnak a diákok, tanárok? „Némmá, ezek a Gabika barátai? Öltönyben jönnek a Balatonra? Hmm, biztos gazdagok...” Továbbá született egy újabb kifejezés részemről, amikor megláttam Gabi bungallójában a sok harapnivalót: Nasi-papagáj.
Irány tovább, Fehérvárra. Ott kidobtuk Dávidot és Bee-t, de annyi idő még volt, hogy megcsodáljuk az új szobát (a másikat, ami a nagyobb), ahova átköltöztek. Csak kis kupi volt.
Húsz perc alatt megtettük a Fehérvár - Budapest távot, majd Varci kirakott a Blahánál, mert annyi idő már nem volt, hogy hazavigyen. Nem haragszom rá.Most kedd van, és ma sem haragszom rá :)
2007. május 16., szerda
Szerda
Noémit már nem láttam egy hete. Szabin volt. Péntektől-hétfőig. Mikor van bent az irodában? Hétfő, szerda, péntek. Ez van. Azért tegnap volt egy kis Skype, de Budaörsön nagyon esett a hó. Ma egy fél percre felszalad, és közli: lenyúltam a tolladat. Nem lehet rá haragudni :)
Tomi hívott. Hétfőn (21-én), reggel f10-kor lesz a temetés, Felsőnyéken. Ott a helyünk. Szerencsére mindenki tud jönni! Ma este is átmegyünk hozzá.
Tomi hívott. Hétfőn (21-én), reggel f10-kor lesz a temetés, Felsőnyéken. Ott a helyünk. Szerencsére mindenki tud jönni! Ma este is átmegyünk hozzá.
2007. május 15., kedd
R.I.P
Miért mindig a jó emberekkel történnek rossz dolgok? Ezen töprengek, miközben a buszon ülök, és szemlélem a világot. Az életet. Ami kegyetlenebb, mint hittem. A legbrutálisabb mészáros, aki valaha is létezett. Alig húsz perc, és átszállok a piros 96-osra. Szinte egyből jön. Ez legalább jó, mert most nem kell rá várni. A busz elhalad a temető mellett, ami most fürkészve nézi a tekintetemet, majd amikor magam mögött hagyom, érzem, hogy vágyakozva utának sóhajt. Nemsokára elsuhan mellettem az iskola mögötti park is, majd leszállok. Varci már ott vár rám a benzinkút sarkánál. Szerbusz, koma. Csak ennyit mondunk egymásnak. Egymás szemébe nézünk, és nem tudunk igazán mit mondani. Nem hisszük el, ami történt. Gabi rágyújt.
- Felhívom Bérit - mondom kisvártatva. Gabi rám néz, majd bólint egyet. Tárcsázok. Kicsöng. Béri szinte azonnal felveszi.
- Szia Gabi, Zoli vagyok - kezdek bele, majd tapintatosan megkérdezem: Merre vagytok?
- Most indulunk - jön a válasz.
- Mi már itt vagyunk.
- Rendben, megyünk - mondja Gabi, majd letesszük a telefont.
Varcival átsétálunk a parkon, ahol most néhány hkcs elfoglalta a homokozó környékét. Oda inkább nem megyünk. Most nem. Letelepszünk a két fa között megbúvó padokra, és várunk.
- Igazándiból nem tudom, hogy mit is lehet ilyenkor mondani - mondja Gabi.
- Szerintem most nem az a feladatunk, hogy bármit is mondjunk.
- Igazad lehet.
- Csak itt a helyünk... mellette - mondom, majd megtörlöm a szemem a szemüvegem alatt. Negyed óra múlva már kezd szünni a fény. A távolból két alak bontakozik ki. Béri a szokásos, és szeretett narancssárga pulcsijában van, Tomi sötét farmerkabátban.
- Ők lesznek azok - mondja Varci, majd amikor már bizonyosan ők azok, felállunk. Tomi lép oda először barátjához, majd egyből magához szorítja, és szinte el sem akarja engedni. Varci megfogja a hátát, majd a fejét a vállára szorítja. Tomi zokog. Fél perc telik így el, majd elengedik egymást. Most rajtam a sor. Én is átölelem Tomit, és hagyom, hogy a vállamra dönste a fejét. Érzem, hogy remeg. Érzem, hogy sír. Még sosem láttam Tomit sírni, de most sajnos minden oka megvan rá.
- Köszönöm, hogy eljöttetek - mondja elfúló hangon. - Ne haragudjatok ezért - mutat könnyes szemeire -, de otthon nem lehet.
Nem szólunk semmit, csak leülünk a padokra. Hosszú percek telnek el, némán. Senki nem mond semmit. Senki nem tud mit mondani. Tomit nézzük, akinek arcán újabb és újabb könnycseppek siklanak le.
- Még túl friss - mondja magán nevetve, mintha ez nem lenne természetes reakció ilyen helyzetben. Mi csak hagyjuk, hadd sírjon. Hatalmas most rajta a nyomás, és valamikor ki kell adnia magából. - De idővel jobb lesz, idővel jobb lesz...
Csak nézni tudjuk őt, megszólalni nem, de erre nincs is szükség. Nem szavakkal állunk most mellette, hanem azzal, hogy itt vagyunk neki.
- Ma hajnalban történt - kezde bele Tomi, ezzel is enyhítve a lelkén. - Fél hatkor, és hatkor telefonáltak, hogy meghalt. Az orvosok megmondták előre, de erre nem lehet felkészülni. Egyszerűen nem lehet. Csóri 56 napot szenvedett. Akkor vitték be. 56 nap! Azóta haza sem jöhetett. Annak örülök, hogy tegnap még elköszönhettem tőle. Elköszönni... ez is milyen már! Mondták, hogy annyira súlyosra fordult az állapota, hogy lélegeztetőgépre kell tenni. És arra mi azt mondtuk, hogy nem. Ne legyenek újabb csövek. Eleget szenvedett már így is. Ha gépre kerül, az már...
Mindannyian csak hallgatunk.
- Embertelen dolog. A rák felemésztette a szervezetét. Ereje sem volt már. Lefogyott vagy 40 kilót. A szervezete felhasználta a teljes zsír -és vízkészletét. Egészen az utolsó napig reménykedtünk. Én legalábbis, bár Katival tisztában voltunk a lehetőségekkel, hisz mind a ketten egészségügyet végeztünk. A doktorok szerint az is csoda volt, hogy az első 2 műtétet túlélte. Legalább ötször meghalhatott volna az emúlt 4 hónapban! De mi végig reménykedtünk, hittünk, mert mást nem tehettünk. Minden nap bent voltunk nála, egyetlen napot leszámítva, mert akkor úgy jöttek össze a dolgok. De vinni kellett az itthoni dolgokat is. És aztán vége.
Újra megtörlöm a szemem.
- Remélem, hogy a mennyországba került - folytatja elcsukló hangon. - Ha nem, akkor nem tudom ki juthat fel oda. Anyum mindenkiért mindent megtett. Értünk, apuért, a kollegáiért, de még vadidegen emberekért is. Saját maga volt az utolsó. Nagyszerű ember volt. De az életnek mennie kell tovább. Annyival tartozunk neki, hogy olyan életet élünk majd, ami méltó hozzá. Amilyet szánt nekünk. Nem törhetünk össze. Nem hagyhatjuk el magunkat. Azt meg végképp nem, hogy feladjuk. Amúgy, ha van tanulsága ennek a dolognak, az az, hogy ha bármi baj van, ha azt érezzük, hogy valami nem stimmel odabent, akkor le kell szarni mindent. A munkát, a barátokat, de még a családtagokat is. Önzőnek kell lenni. Ha időben észrevették volna... talán ez nem történik meg!
- Felhívom Bérit - mondom kisvártatva. Gabi rám néz, majd bólint egyet. Tárcsázok. Kicsöng. Béri szinte azonnal felveszi.
- Szia Gabi, Zoli vagyok - kezdek bele, majd tapintatosan megkérdezem: Merre vagytok?
- Most indulunk - jön a válasz.
- Mi már itt vagyunk.
- Rendben, megyünk - mondja Gabi, majd letesszük a telefont.
Varcival átsétálunk a parkon, ahol most néhány hkcs elfoglalta a homokozó környékét. Oda inkább nem megyünk. Most nem. Letelepszünk a két fa között megbúvó padokra, és várunk.
- Igazándiból nem tudom, hogy mit is lehet ilyenkor mondani - mondja Gabi.
- Szerintem most nem az a feladatunk, hogy bármit is mondjunk.
- Igazad lehet.
- Csak itt a helyünk... mellette - mondom, majd megtörlöm a szemem a szemüvegem alatt. Negyed óra múlva már kezd szünni a fény. A távolból két alak bontakozik ki. Béri a szokásos, és szeretett narancssárga pulcsijában van, Tomi sötét farmerkabátban.
- Ők lesznek azok - mondja Varci, majd amikor már bizonyosan ők azok, felállunk. Tomi lép oda először barátjához, majd egyből magához szorítja, és szinte el sem akarja engedni. Varci megfogja a hátát, majd a fejét a vállára szorítja. Tomi zokog. Fél perc telik így el, majd elengedik egymást. Most rajtam a sor. Én is átölelem Tomit, és hagyom, hogy a vállamra dönste a fejét. Érzem, hogy remeg. Érzem, hogy sír. Még sosem láttam Tomit sírni, de most sajnos minden oka megvan rá.
- Köszönöm, hogy eljöttetek - mondja elfúló hangon. - Ne haragudjatok ezért - mutat könnyes szemeire -, de otthon nem lehet.
Nem szólunk semmit, csak leülünk a padokra. Hosszú percek telnek el, némán. Senki nem mond semmit. Senki nem tud mit mondani. Tomit nézzük, akinek arcán újabb és újabb könnycseppek siklanak le.
- Még túl friss - mondja magán nevetve, mintha ez nem lenne természetes reakció ilyen helyzetben. Mi csak hagyjuk, hadd sírjon. Hatalmas most rajta a nyomás, és valamikor ki kell adnia magából. - De idővel jobb lesz, idővel jobb lesz...
Csak nézni tudjuk őt, megszólalni nem, de erre nincs is szükség. Nem szavakkal állunk most mellette, hanem azzal, hogy itt vagyunk neki.
- Ma hajnalban történt - kezde bele Tomi, ezzel is enyhítve a lelkén. - Fél hatkor, és hatkor telefonáltak, hogy meghalt. Az orvosok megmondták előre, de erre nem lehet felkészülni. Egyszerűen nem lehet. Csóri 56 napot szenvedett. Akkor vitték be. 56 nap! Azóta haza sem jöhetett. Annak örülök, hogy tegnap még elköszönhettem tőle. Elköszönni... ez is milyen már! Mondták, hogy annyira súlyosra fordult az állapota, hogy lélegeztetőgépre kell tenni. És arra mi azt mondtuk, hogy nem. Ne legyenek újabb csövek. Eleget szenvedett már így is. Ha gépre kerül, az már...
Mindannyian csak hallgatunk.
- Embertelen dolog. A rák felemésztette a szervezetét. Ereje sem volt már. Lefogyott vagy 40 kilót. A szervezete felhasználta a teljes zsír -és vízkészletét. Egészen az utolsó napig reménykedtünk. Én legalábbis, bár Katival tisztában voltunk a lehetőségekkel, hisz mind a ketten egészségügyet végeztünk. A doktorok szerint az is csoda volt, hogy az első 2 műtétet túlélte. Legalább ötször meghalhatott volna az emúlt 4 hónapban! De mi végig reménykedtünk, hittünk, mert mást nem tehettünk. Minden nap bent voltunk nála, egyetlen napot leszámítva, mert akkor úgy jöttek össze a dolgok. De vinni kellett az itthoni dolgokat is. És aztán vége.
Újra megtörlöm a szemem.
- Remélem, hogy a mennyországba került - folytatja elcsukló hangon. - Ha nem, akkor nem tudom ki juthat fel oda. Anyum mindenkiért mindent megtett. Értünk, apuért, a kollegáiért, de még vadidegen emberekért is. Saját maga volt az utolsó. Nagyszerű ember volt. De az életnek mennie kell tovább. Annyival tartozunk neki, hogy olyan életet élünk majd, ami méltó hozzá. Amilyet szánt nekünk. Nem törhetünk össze. Nem hagyhatjuk el magunkat. Azt meg végképp nem, hogy feladjuk. Amúgy, ha van tanulsága ennek a dolognak, az az, hogy ha bármi baj van, ha azt érezzük, hogy valami nem stimmel odabent, akkor le kell szarni mindent. A munkát, a barátokat, de még a családtagokat is. Önzőnek kell lenni. Ha időben észrevették volna... talán ez nem történik meg!
2007. május 10., csütörtök
Május eleje
Lássuk csak, mi is történt eddig a héten. Hétfő az hétfő, arról nem szabad írni. Kedden elaludtam. De nem kicsit, hanem félig nagyon. Zolika órát állít h7-re. Zolika felébred, szundi vissza 9 perc. Ezt Zoli eljátsza f8-ig, majd végleg elnémítja a telefont. De nem kell fel, hanem egy picit még visszadől. Ébredés f9-kor. Apró mosoly a szájon. Jól van, akkor nem érünk be f10-re. De kedd van, úgy se lesz bent senki. Érkezés f11-kor. Igazam volt. Én nyitottam az IT-t. Délután MM. Torrente 3 nincs. Veszek Légy 2-t, és Tökéletes trükköt! Rohanás a PCLand-be, elnéztem az időt. Andival lenne tali f6-kor, de f5-kor még az Örsön vagyok. Esélytelen. Boltba érkezés öt óra húsz. Nyugatihoz érkezés f6. Nem késtem sokat. Csak egy Mekinyi ideje van. Nem baj. Kipróbálom az új szendvicset: McMisztik. Nem rossz, de nem egy Big Tészti. Indulás előtt ugorjunk be az MM-be. Csak pár perc. Nem annyi lett. Van Torrente 3. Este meg is néztem. A film közepes, de a szinkron elviszi.
Szerda. Készülődés reggel. Indulás tervezett ideje 8-óra. Idő elszöszmötölve. Csöngetnek. Szerdán a kukás bácsik szoktak jönni. Azok nem érdekelnek. Kilesek az abalakon. Zöld postai jármű. Rohanok ajtót nyitni. Postát már menne, de visszafordul. Mégis van itthon valaki, jelenti ki, majd átadja a csomagomat. Amazon.com, ez van ráírva, mármint a csomagra. Jupí!! Indulás elhalasztva. Doboz kibontás. Sin City, Extended-Recut, 2 lemezes, szép kiadás. Ezt valamikor tényleg meg fogom nézni! Délben ebéd Noémibel. Don pepe. Gombáspörköltös galuskát eszem. Nem kellett volna. Ő valami tésztát. Az sem nyert. Be szeretne menni Tesco-ba vásárolni. Menjünk. Nem gond? Nem. Biztos?? Igen. Vettünk tusfürdőt, kézmosót, jeges kávét, gesztenyét, zsömlét, sajtot, és diákcsemegét... nekem. Jó volt vásárolni. Vissza melóba. Munka is volt. Riport nyomozgatás, avagy miért nem jók az adatok. Lelkes vagyok. Látszik is. Megdícsérnek. Öt óra. Noémi még fent van Skype-on, tehát bent van. Megvárom, azzal az átlásztó indokkal, hogy hoztam neki How I Met-et, és Heroes-t. Sietős haza. Házinéninél van a kulcs, és f7-kor viszi le a kutyát sétáltatni, addig meg kell érkezni. 18.20. Béke tér, sarok. Sikerült! Utána haza. Postaládában újatt szelvény, hogy jött valami. Másik Amazon.com-os. Kettőben küldték a buzik. Sok eszük van. Posta galopp. Hosszú sor. Negyed óra várakozás. Átveszem a csomagot. Régifóti út 63-ra?, kérdezi a nő. Igen, felelem. Ön Jakab Zoltán? Igen. És eljövök. Zseniálisan működik a rendszer :)
Szerda. Készülődés reggel. Indulás tervezett ideje 8-óra. Idő elszöszmötölve. Csöngetnek. Szerdán a kukás bácsik szoktak jönni. Azok nem érdekelnek. Kilesek az abalakon. Zöld postai jármű. Rohanok ajtót nyitni. Postát már menne, de visszafordul. Mégis van itthon valaki, jelenti ki, majd átadja a csomagomat. Amazon.com, ez van ráírva, mármint a csomagra. Jupí!! Indulás elhalasztva. Doboz kibontás. Sin City, Extended-Recut, 2 lemezes, szép kiadás. Ezt valamikor tényleg meg fogom nézni! Délben ebéd Noémibel. Don pepe. Gombáspörköltös galuskát eszem. Nem kellett volna. Ő valami tésztát. Az sem nyert. Be szeretne menni Tesco-ba vásárolni. Menjünk. Nem gond? Nem. Biztos?? Igen. Vettünk tusfürdőt, kézmosót, jeges kávét, gesztenyét, zsömlét, sajtot, és diákcsemegét... nekem. Jó volt vásárolni. Vissza melóba. Munka is volt. Riport nyomozgatás, avagy miért nem jók az adatok. Lelkes vagyok. Látszik is. Megdícsérnek. Öt óra. Noémi még fent van Skype-on, tehát bent van. Megvárom, azzal az átlásztó indokkal, hogy hoztam neki How I Met-et, és Heroes-t. Sietős haza. Házinéninél van a kulcs, és f7-kor viszi le a kutyát sétáltatni, addig meg kell érkezni. 18.20. Béke tér, sarok. Sikerült! Utána haza. Postaládában újatt szelvény, hogy jött valami. Másik Amazon.com-os. Kettőben küldték a buzik. Sok eszük van. Posta galopp. Hosszú sor. Negyed óra várakozás. Átveszem a csomagot. Régifóti út 63-ra?, kérdezi a nő. Igen, felelem. Ön Jakab Zoltán? Igen. És eljövök. Zseniálisan működik a rendszer :)
2007. április 23., hétfő
Bumm, placcs, aú, meg ilyesmik
Az előző rész tartalmából:
a héten végre volt egy kis időm, hogy leüljek effektezni. Mit ne mondjak, kirobbanó siker lett. Először az én fejemet loccsantottam szét, majd Dávid sem kerülte el a sorsát, megérett a böjt. Vér és mindenféle agycsimbóknak nevezett akármi repül a kamera előtt, és még a lencsére is fröccsen némi vér, persze a valóságban ebből semmi nem történt meg:
Aztán még egy régebbi cumót is befejeztem, ami a Lépcsőházas projekt néven futott. Most már nem csak lelövöm saját magamat, mocorgó kamerá kíséretében, hanem a falra is jut egy kis belsőség. És csak hab a tortán a harmadik. Kristóf filmjébe kellett egy embert felgyújtani, székestül, szobástul. Ami eddig volt effekt, az leginkább a Doom 2 "tűzeffektjét" idézte. Néhány váltakozó képkocka. Nem volt rossz, de inkább gagyi. Pusztán rajongói felindulásomból ajánlottam fel neki, hogy mi lenne, ha én is megpróbálkoznék valami hasonlóval. Egy hangyányival jobb lett (majd teszek fel képet valamikor).
Szombaton elmentünk Varcival MM-be, ahol venni kellett dvd-t, meg ő vett szgép hangfalakat, és megcsodálhattam az én hangfalam utódját (sötétebb barna, vagy fekete, és amikor kikapcsolja az ember, automatice lehalkul). Utána meg megnéztük a Faterok motoron-t. Nagyon aranyos film, imádtuk, dvd-n megvevős lesz!
Ma meg egyenlőre várok, hogy mi lesz holnap. Noémit ugyanis múlthéten elhívtam színházba. Össznépi nézés lesz. Varci játszik a Tháliában, 12 dühös embert. Dávid, Bee, Dávidbá + Erzsi néni, Tomi, Panni, Atti, jómagam, és elvileg Noémi. Szóval ez tuti nem randi, de még nem bólintott rá. De csak nem mondja le egy nappal előtte, ugye?
a héten végre volt egy kis időm, hogy leüljek effektezni. Mit ne mondjak, kirobbanó siker lett. Először az én fejemet loccsantottam szét, majd Dávid sem kerülte el a sorsát, megérett a böjt. Vér és mindenféle agycsimbóknak nevezett akármi repül a kamera előtt, és még a lencsére is fröccsen némi vér, persze a valóságban ebből semmi nem történt meg:
Aztán még egy régebbi cumót is befejeztem, ami a Lépcsőházas projekt néven futott. Most már nem csak lelövöm saját magamat, mocorgó kamerá kíséretében, hanem a falra is jut egy kis belsőség. És csak hab a tortán a harmadik. Kristóf filmjébe kellett egy embert felgyújtani, székestül, szobástul. Ami eddig volt effekt, az leginkább a Doom 2 "tűzeffektjét" idézte. Néhány váltakozó képkocka. Nem volt rossz, de inkább gagyi. Pusztán rajongói felindulásomból ajánlottam fel neki, hogy mi lenne, ha én is megpróbálkoznék valami hasonlóval. Egy hangyányival jobb lett (majd teszek fel képet valamikor).
Szombaton elmentünk Varcival MM-be, ahol venni kellett dvd-t, meg ő vett szgép hangfalakat, és megcsodálhattam az én hangfalam utódját (sötétebb barna, vagy fekete, és amikor kikapcsolja az ember, automatice lehalkul). Utána meg megnéztük a Faterok motoron-t. Nagyon aranyos film, imádtuk, dvd-n megvevős lesz!
Ma meg egyenlőre várok, hogy mi lesz holnap. Noémit ugyanis múlthéten elhívtam színházba. Össznépi nézés lesz. Varci játszik a Tháliában, 12 dühös embert. Dávid, Bee, Dávidbá + Erzsi néni, Tomi, Panni, Atti, jómagam, és elvileg Noémi. Szóval ez tuti nem randi, de még nem bólintott rá. De csak nem mondja le egy nappal előtte, ugye?
2007. április 16., hétfő
Múlt hét vége
Egy újabb hétvége telt el, nagyjából tartalmasan. Szombat délután Dáviddal elmentünk a Pólusba. Nyafogtam már múltkor is, hogy biliárdozni szeretnék, mert szegény kis dákóm már csupa por, és vagy takarítok vagy játszom. Ez utóbbit választottam. Szokáksos MM körút után (ahol kiszabaíottam Willy-t a Pokolból, némi Tortúra után, amit Dávid képviselt) felvetettük magunkat a biliárd szalonba. Kevesen voltak, hálisten'. Részemről 2 pohár sör, részéről 2 pohár őszilé. Nem tudtam mire vélni, mert pénteken is találkoztunk, és elmentünk inni... a parkba. A Miszter túl messze volt, a benzintyúk már közelebb. Kitárgyaltuk a nőket, mármint én, hogy nem egyszerűen. Ezt Noémi kapcsán vezettem elő, érinte azt a nézetet, hogy a nő nem kezdeményezhet, csak jeleket adhat. De visszatérve a bilirádhoz: közép-közép teljesítményt nyújtottam, de nem a játék a lényeg. Egy órányi golyózás után, irány a Tuskó, ahol vettünk sört, néztünk ocsó' dvd-t, aranyosan elbeszélgettünk a pénztáros nénivel, aki kellemes estét kívánt nekünk, majd visszamentünk Dávdiékhoz, a Pincébe. Tomit és Bérit nem csörögtük fel, mondván, hogy majd biztos hívnak, ha ráérnek. Nem hívtak. Hiányuk érezhető volt, bár néhány zacskó csipszel pótoltuk az űrt, és így több maradt nekünk. Darts Géza. 301-es partik. Dávid ügyes, én béna voltam, bár szemüveg nélkül a tábla számait is alig láttam. Utána ping-ping. Ebben már jobb voltam. A 11-es partikban szinte szarrá vertem szegényt, aztán elkezdett inni, és onnantól kezdve már jobban játszott. Varci küldött egy sms-t fél egykor (még ott voltam Dávidnál), és azt írta, hogy a Napfény baszott jó film. Must see. Hopp, majd elfelejtette: még mielőtt Dávid betoppant volna f7-kor, 5-től egész addig Skype-oltam Noémivel, aki szintén otthon punnyadós volt. Megkérdeztem nincs-e kedve eljönni biliárdba, de bizonyos női dolgok miatt nem állt módjában. Meg azon agyalt, hogy éhes-e, mert nem tudja eldönteni :)
Vasárnap már punnyadósabb volt nekem is. Néztem Supernatural-t, meg még korábban How I Met-et és Lost-ot. Takarítottam vinyót, szinte az összes szart kiírtam, bár ezt még szombat délelőtt csináltam. Este kerestem Sony Vegas vagy After Effects tűz effektet, erre találtam egy ilyen oldalt: http://www.videocopilot.net/ Azóta már az összes Tutorial videót lezúztam. Interesting!! Must have! Ja, meg írtam laptopon 3 oldalnyi fejezetet.
Csütörtökön újra megnéztem a Csókos asszonyt. Tesóm, Atti, Én... és Tomi, mert bár dumcsiestet terveztünk estére, nem hagyhattuk ki a színházat. Most láttam harmadszorra (első anyuval, apuval, mamival, másodszorra Dáviddal, mert sajnos Noémi nem tudott eljönni rá). És a szereposztás két főbb szerepben más volt. Csonka helyett valami noname-ebb, aki kicsit túlspirázta a szerepét, meg az inas, aki most kicsit bunkóbb karakterként jelent meg.
Szerdán meg Andival találkoztam. Elmentünk a Westendbe. A projekt szemüveg csináltatás lett volna. Neki. Elmentünk a Vision-be, ahol bemérette a szemét, mert a doki csak ránézett, és azt mondta, feles. Lehet más felesre gondolt, mert kiderült, hogy csak negyedes kéne, viszont azt nem érdemes megcsináltatni. Utána ettünk, tésztát, meg MM, aztán sétáltunk, meg dumcsiztunk kint a terasz részen. Jól éreztem magam. Most sokkal nyitottabb dolgokra, csak nemtom miért. És azt sem tudom, hogy szeretne-e valamit tőlem. Meg azt sem tudom, hogy én szeretnék-e valamit tőle.
Vasárnap már punnyadósabb volt nekem is. Néztem Supernatural-t, meg még korábban How I Met-et és Lost-ot. Takarítottam vinyót, szinte az összes szart kiírtam, bár ezt még szombat délelőtt csináltam. Este kerestem Sony Vegas vagy After Effects tűz effektet, erre találtam egy ilyen oldalt: http://www.videocopilot.net/ Azóta már az összes Tutorial videót lezúztam. Interesting!! Must have! Ja, meg írtam laptopon 3 oldalnyi fejezetet.
Csütörtökön újra megnéztem a Csókos asszonyt. Tesóm, Atti, Én... és Tomi, mert bár dumcsiestet terveztünk estére, nem hagyhattuk ki a színházat. Most láttam harmadszorra (első anyuval, apuval, mamival, másodszorra Dáviddal, mert sajnos Noémi nem tudott eljönni rá). És a szereposztás két főbb szerepben más volt. Csonka helyett valami noname-ebb, aki kicsit túlspirázta a szerepét, meg az inas, aki most kicsit bunkóbb karakterként jelent meg.
Szerdán meg Andival találkoztam. Elmentünk a Westendbe. A projekt szemüveg csináltatás lett volna. Neki. Elmentünk a Vision-be, ahol bemérette a szemét, mert a doki csak ránézett, és azt mondta, feles. Lehet más felesre gondolt, mert kiderült, hogy csak negyedes kéne, viszont azt nem érdemes megcsináltatni. Utána ettünk, tésztát, meg MM, aztán sétáltunk, meg dumcsiztunk kint a terasz részen. Jól éreztem magam. Most sokkal nyitottabb dolgokra, csak nemtom miért. És azt sem tudom, hogy szeretne-e valamit tőlem. Meg azt sem tudom, hogy én szeretnék-e valamit tőle.
2007. április 10., kedd
Morzsák
Pénteken vettem egy Texasi láncfűrészes 12"-es figurát, ami később nem kis gondot okott, hogy kellő helyet biztosítsak neki (mégiscsak láncfűrész volt nála, nem rakhattam bárhova). Selejteztem egy csomó dobozt, így felkeült az ajtó melletti polcra, ami korábban leszakadt. Most merjen leszakadni! Amúgy Noémi helyett Wéber nagyúrral kellett beérnem. Elkísért a Holdfénybe, és utána biliárdoztunk a Kálvin térnél lévő kis föld alatti csehóban. Nem voltam annyira béna! Ja, és tartozik nekem 4000 forinttal, mert elromlott a csillagrombolója irányjelzője, vagy mi. Persze, nem önként adtam: tudnál adni nekem 2000-et kölcsön?, kérdezte, majd kézmozdulat. Adtam. Kicsivel később, hazafelé. Tudnál még adni 1500-at? Kézmozdulat. Persze. Legyen már kerek összeg, még egy 500-as? Kézmozdulat. Kerek összeg lett...
A szombatról: Dávid átjött olyan hét körül, pedig hatra ígérte magát, de még időben szólt. Átjött, néztünk néhány okosságot, majd irány a Pólus, szokásos MM körséta. Vettem egy A szomszéd nője mindig zöldebb, és egy Mégzöldebb a szomszéd nője dvd-t, 1490/darabért. Utána átmentünk hozzájuk, izgulva, hogy nehogy Béri és Tomi imár ott legyenek. Én mondtam neki, hogy fölösleges izgulni. Az is volt. Nagyjából fél tíz fele értek oda, mert nemtudommiért. Csak egyszer lenne olyan, hogy Tomi külön jön. Tutira ott lenne időben! Az este lefolyt néhány sörike, elvertem mindenkit ping-pongban, és nyomattunk néhány darts kört. Abban nem nyertem, csak tapasztalatot. Béri kérdezgette, hogy ha van valami fejlemény az új, harminckilencedik mezéről, akkor ugye szólok?! Persze, hogy nem, mondtam. Amúgy meg szevedett a fogával, szegény. Még az sem dobta fel, amikor vesztett darts-ban. Éjfél után jöttünk el a kedves zsidó barátunktól (akinek amúgy nagyon szép szakdolgozata van ám), és én még beugrottam Tomihoz. Amikor Béri ezt megtudta, mert azt hitte, hogy vele megyek tovább, azt mondta, hogy előbb is szólhattunk volna, mert akkor nem marad eddig. Ebben a mondatában sok logika volt. No comment.
Vasárnap délután Dávid hívott, hogy nem unatkozom-e. Mondtam, de. Átjött, elmentünk Pólusba, ahol szinte minden zárva volt. Fel a biliárdba, két korsó, két pohár sör, egy kis laza biliárd. Próbálgattam, amiket Wéber nagyúr tanított, de kevés sikerrel tudtam csak előadni.
Hétfő este megnéztem a Stranger Than Ficiton (Felforgatókönyv) című filmet, otthon, ezzel is pénz spórolva. Kijelenthetem, hogy dvd várományos.
A szombatról: Dávid átjött olyan hét körül, pedig hatra ígérte magát, de még időben szólt. Átjött, néztünk néhány okosságot, majd irány a Pólus, szokásos MM körséta. Vettem egy A szomszéd nője mindig zöldebb, és egy Mégzöldebb a szomszéd nője dvd-t, 1490/darabért. Utána átmentünk hozzájuk, izgulva, hogy nehogy Béri és Tomi imár ott legyenek. Én mondtam neki, hogy fölösleges izgulni. Az is volt. Nagyjából fél tíz fele értek oda, mert nemtudommiért. Csak egyszer lenne olyan, hogy Tomi külön jön. Tutira ott lenne időben! Az este lefolyt néhány sörike, elvertem mindenkit ping-pongban, és nyomattunk néhány darts kört. Abban nem nyertem, csak tapasztalatot. Béri kérdezgette, hogy ha van valami fejlemény az új, harminckilencedik mezéről, akkor ugye szólok?! Persze, hogy nem, mondtam. Amúgy meg szevedett a fogával, szegény. Még az sem dobta fel, amikor vesztett darts-ban. Éjfél után jöttünk el a kedves zsidó barátunktól (akinek amúgy nagyon szép szakdolgozata van ám), és én még beugrottam Tomihoz. Amikor Béri ezt megtudta, mert azt hitte, hogy vele megyek tovább, azt mondta, hogy előbb is szólhattunk volna, mert akkor nem marad eddig. Ebben a mondatában sok logika volt. No comment.
Vasárnap délután Dávid hívott, hogy nem unatkozom-e. Mondtam, de. Átjött, elmentünk Pólusba, ahol szinte minden zárva volt. Fel a biliárdba, két korsó, két pohár sör, egy kis laza biliárd. Próbálgattam, amiket Wéber nagyúr tanított, de kevés sikerrel tudtam csak előadni.
Hétfő este megnéztem a Stranger Than Ficiton (Felforgatókönyv) című filmet, otthon, ezzel is pénz spórolva. Kijelenthetem, hogy dvd várományos.
Húsvéti locsolkodás
A történelem megismétlni önmagát, csak sokkal kopottabb formában. Egy újabb ünnep, amit nem érdemes várni, mert nincs miért, nincs kiért várni. Ennek fényében nem is erőltettem meg magam. A locsolkodás csupán a család hölgy tagjait érintette, és költséghatékonyan vízzel (amiből reggel én is kaptam, thanksz to apu), mert a kölnit úgy is mindenki utálja. Akiket nem locsolhattam meg bizonyos okok miatt, azok smst kaptak :) Locsoltak: Anyu, nagyi, mami, tesóm. Nem sok. Mamimnál három legyet üthettem egy csapásra. Megérekzés, örülés a másiknak, utána kaja... majd felébredt Kristóf, ami meghatározta a délután tovább folyását (Atti nem volt ott, mert valami nagyon fontos dolga volt :). Gyerek szaladgál. Egyfolytában figyelni rá. Végignézni és nevetni, ahogy nyolcanhetedszer is kinyitja a szunyoghálós ajtót, és le/fel mászik a lépcsőn. Jobban el volt vele, mint egy méregdrága játékkal. Azért én is mutattam neki egy trükköt: megfogni a derekánál, és hagyni, hadd dőljön hátra. Szinte lement hídba. Ezt eljátszottuk ötször. Persze mindig nagy sikere volt. Utána hazasétáltam. Egyedül.
Ez az ünnep sem jelentett semmit.
Ez az ünnep sem jelentett semmit.
2007. április 5., csütörtök
300
Béri hív. Már tegnap is hívott, csak pont beszéltem egy igazi Tc-vel, és utána nem hívtam vissza, inkább néztem Prison Break-et. Kérdezi, hogy átugorhat-e fél hat felé, de tényleg csak felugrik, mert hatig ér rá. Gyere, mondom. Pont hazaérek, várok. Fél hat. Semmi. Hat. Semmi. Akkor nézzünk Prison Break-et. Háromnegyed hétkor csöngetnek. Még nincs vége a résznek. Megint csöngetnek. Megállíom, kimegyek ajtót nyitvni.
- Heló - mosolyog Gabi.
- Gabi bácsi?! - mondom kicsiny éllel, de azért beengedem.
- Bocsi... - Az órámra nézek. - Sietsz?
- Hétkor el kell mennem itthonról.
- Nem mondtad, hogy sietsz.
- Nem kérdezted - válaszolom rá.
- És merre lesz az elfelé? - érdeklődik, bár csalódott, hogy sietni kell.
- Dávidhoz megyek. Hazafelé hívott, mert hívtam, csak akkor nem vette fel, hogy mit nézzenek meg este Bee-vel moziban. A negyed nyolcas Hannibál ébredését, vagy a nyolc órás 300-at. Mondtam, hogy a Hannibál nem ébredhet negyed nyolckor, mert akkor már aludia kell, legyen a 300. Van kedved mégy egyszer megnézni?, kérdezte. Rövid gondolkodás. Persze!
Gabit negyed óra alatt tényleg letudom. Rendelünk neki mezt, Németországból. A sokadikat. De ez új, és lehet rá Bundesliga címert is kérni, meséli. Fasza. Az oldal nyelvét gyorsan átváltom emberi nyelvre. Angolra. Nekem jó volt a német is, mindent értek róla, örül magának. Én nem. Hamar megvagyunk. Indulás előtt még megnézi a polcon lévő összes figurát. Időhúzás. Elkísér a Miszterig. Pár szóváltás, majd elköszönünk, és sietek Dávidékhoz, ahol Bee kalácsot süt éppen. Az illata már az előszobában terjeng. Isteni finom. Majd este, film után kapsz belőle, de londa zsidó gazembel, mondja Dávid.
Hét óra húszkor a zsidók elhagyják az épületet, majd séta a Pólusig. Pár perccel a film kezdése előtt oda is érünk. Dávid megveszi a jegyeket, és addig beállo a sorba. Két kis popcorn, egy szénsavas ásványvíz, és egy kis kóla. Ez a menü. Fizetek. Dávid elmegy még gyorsan vécére. Le ne maradjunk a reklámokról, kiáltom utána. Nála vannak a jegyek, mondja Bee! Csak nehogy lepisilje a kezét, mint ahogy szokta. Nem pisilte le. Négyes terem. Nem a nagy. Nem baj. Jobban kijön majd a dolbi. Betelepszünk, nagyjából elölközép-középbalszélre. Már mennek a bemutatók, de még világos van. Felkúszik a fekete függöny, és a elindul a film! Pár perc után csupán egyetlen kérdés motoszkál bennem. Vajon szériatartozák a köcsög? Mert minden filmnél vannak olyanok, akik végigpofázzák a filmet. És ezek a köcsögök mindig mögénk, elénk ülnek. Néhány megvető pillantás hátra. A csajnak nem jön le, hogy mi a bajom. A srácnak sem. A buta emberek nem értenek a jelzésekből. Miután kijövünk a filmről teljesen fel vagyunk háborodva. Minek jön az ilyen moziba? Miért él egyáltalán az ilyen? Én nem csak kórhatárhoz kötném a filmek megtekintését, hanem IQ-hoz is. Tudsz csendben maradni, amíg a film tart? Nem? Akkor baszd meg. Tőcsd' le otthon, és élvezzé arra, kisköcsög.
Séta haza hozzájuk. Kapok fincsi kalácsot, és iszunk bort. Klassz este volt ez is!
- Heló - mosolyog Gabi.
- Gabi bácsi?! - mondom kicsiny éllel, de azért beengedem.
- Bocsi... - Az órámra nézek. - Sietsz?
- Hétkor el kell mennem itthonról.
- Nem mondtad, hogy sietsz.
- Nem kérdezted - válaszolom rá.
- És merre lesz az elfelé? - érdeklődik, bár csalódott, hogy sietni kell.
- Dávidhoz megyek. Hazafelé hívott, mert hívtam, csak akkor nem vette fel, hogy mit nézzenek meg este Bee-vel moziban. A negyed nyolcas Hannibál ébredését, vagy a nyolc órás 300-at. Mondtam, hogy a Hannibál nem ébredhet negyed nyolckor, mert akkor már aludia kell, legyen a 300. Van kedved mégy egyszer megnézni?, kérdezte. Rövid gondolkodás. Persze!
Gabit negyed óra alatt tényleg letudom. Rendelünk neki mezt, Németországból. A sokadikat. De ez új, és lehet rá Bundesliga címert is kérni, meséli. Fasza. Az oldal nyelvét gyorsan átváltom emberi nyelvre. Angolra. Nekem jó volt a német is, mindent értek róla, örül magának. Én nem. Hamar megvagyunk. Indulás előtt még megnézi a polcon lévő összes figurát. Időhúzás. Elkísér a Miszterig. Pár szóváltás, majd elköszönünk, és sietek Dávidékhoz, ahol Bee kalácsot süt éppen. Az illata már az előszobában terjeng. Isteni finom. Majd este, film után kapsz belőle, de londa zsidó gazembel, mondja Dávid.
Hét óra húszkor a zsidók elhagyják az épületet, majd séta a Pólusig. Pár perccel a film kezdése előtt oda is érünk. Dávid megveszi a jegyeket, és addig beállo a sorba. Két kis popcorn, egy szénsavas ásványvíz, és egy kis kóla. Ez a menü. Fizetek. Dávid elmegy még gyorsan vécére. Le ne maradjunk a reklámokról, kiáltom utána. Nála vannak a jegyek, mondja Bee! Csak nehogy lepisilje a kezét, mint ahogy szokta. Nem pisilte le. Négyes terem. Nem a nagy. Nem baj. Jobban kijön majd a dolbi. Betelepszünk, nagyjából elölközép-középbalszélre. Már mennek a bemutatók, de még világos van. Felkúszik a fekete függöny, és a elindul a film! Pár perc után csupán egyetlen kérdés motoszkál bennem. Vajon szériatartozák a köcsög? Mert minden filmnél vannak olyanok, akik végigpofázzák a filmet. És ezek a köcsögök mindig mögénk, elénk ülnek. Néhány megvető pillantás hátra. A csajnak nem jön le, hogy mi a bajom. A srácnak sem. A buta emberek nem értenek a jelzésekből. Miután kijövünk a filmről teljesen fel vagyunk háborodva. Minek jön az ilyen moziba? Miért él egyáltalán az ilyen? Én nem csak kórhatárhoz kötném a filmek megtekintését, hanem IQ-hoz is. Tudsz csendben maradni, amíg a film tart? Nem? Akkor baszd meg. Tőcsd' le otthon, és élvezzé arra, kisköcsög.
Séta haza hozzájuk. Kapok fincsi kalácsot, és iszunk bort. Klassz este volt ez is!
2007. április 4., szerda
Tofu géza
A következő események [11:57:36] és [12:30:24] között zajlanak.
Tegnap este beköszöntem Noéminek Skype-on. El volt foglalva, pakolászott, majd megnézte a How I Met Your Mother 2x18-as epizódját, majd elköszönt. Csak pár sort váltottunk. Reggel azt hittem haragudott rám, amiért zargattam, de nem.
- Ebéd? - jön a Skype-os kérdés. Egy pillanatra megáll a szívem, de csak amolyan kellemesen.
- Éhes? Mikor? - kérdezem egyből, de nem jön rá válasz. Helyette Noémi jön be az irodába, egyenest az asztalomhoz.
- Van kajád? - kérdezi kedvesen.
- Lesz - válaszolom rá azonnal.
- Oké, akkor addig megmelegítem az enyémet - majd kimegy a szobából, az IT hűtőhöz, ami most már nem nálunk zúg, hanem az előtérben. Pénzti elő, mobil zsebre, monitor kikapcs, sietés utána. Az ajótnál magam elé engedem.
- Büfébe mész? - kérdezi érdeklődve.
- Aham, hozzak valamit? - kérdezem vissza, mert én ilyen kis kedves, gondolatolvasó vagyok. Bejön.
- Egy kék tejföl jó lenne - válaszolja mosolyogva. - Megy az a tofuhoz?
- Nem tudom, de hozok - felelem, majd lesietek a lépcsőn.
- Majd rendezzük - szól utánam Noémi. Mosolygok.
Büfébe le. Nincs kék tejföl, csak piros. Talán az is jó lesz, csak nem harapja át a torkomat. Nem harapja. Jó lesz a piros is, majd megköszöni. A követező húsz perc alatt cirka ketten ülnek le a kis négyes asztalunkhoz. Persze, üljetek le nyugodtan, mondjuk, amikor megkérdezik. De hova?, ezt már nem kérdezem meg. Én végzek a Bakonyi csirketokányommal, közben Noémi szed magának egy újabb kisadagnyi tofut és tésztát.
- Na, megkóstolod? - kérdezi.
- Lássuk - felelem, majd elveszek egy apró kockát, és rágni kezdem.
- Milyen - kérdezi érdeklődve.
- Még ízlelem - válaszolom mosolyogva. Egész finom volt. - Olyan, mint a farírt, csak fűszeresebb.
- A fűszerezésen múlik minden.
- Valamelyik nap Atta is vett tofut, az első és utolsó volt az életében. Bár ahhoz volt mindenféle gaz, meg szószmák. Csúnyán nézett ki.
Majd kapok még egyet, amihez már a tejfölt is bepróbálom, és a gombás, csirekotányos szaftot. Fincsi.
Tegnap este beköszöntem Noéminek Skype-on. El volt foglalva, pakolászott, majd megnézte a How I Met Your Mother 2x18-as epizódját, majd elköszönt. Csak pár sort váltottunk. Reggel azt hittem haragudott rám, amiért zargattam, de nem.
- Ebéd? - jön a Skype-os kérdés. Egy pillanatra megáll a szívem, de csak amolyan kellemesen.
- Éhes? Mikor? - kérdezem egyből, de nem jön rá válasz. Helyette Noémi jön be az irodába, egyenest az asztalomhoz.
- Van kajád? - kérdezi kedvesen.
- Lesz - válaszolom rá azonnal.
- Oké, akkor addig megmelegítem az enyémet - majd kimegy a szobából, az IT hűtőhöz, ami most már nem nálunk zúg, hanem az előtérben. Pénzti elő, mobil zsebre, monitor kikapcs, sietés utána. Az ajótnál magam elé engedem.
- Büfébe mész? - kérdezi érdeklődve.
- Aham, hozzak valamit? - kérdezem vissza, mert én ilyen kis kedves, gondolatolvasó vagyok. Bejön.
- Egy kék tejföl jó lenne - válaszolja mosolyogva. - Megy az a tofuhoz?
- Nem tudom, de hozok - felelem, majd lesietek a lépcsőn.
- Majd rendezzük - szól utánam Noémi. Mosolygok.
Büfébe le. Nincs kék tejföl, csak piros. Talán az is jó lesz, csak nem harapja át a torkomat. Nem harapja. Jó lesz a piros is, majd megköszöni. A követező húsz perc alatt cirka ketten ülnek le a kis négyes asztalunkhoz. Persze, üljetek le nyugodtan, mondjuk, amikor megkérdezik. De hova?, ezt már nem kérdezem meg. Én végzek a Bakonyi csirketokányommal, közben Noémi szed magának egy újabb kisadagnyi tofut és tésztát.
- Na, megkóstolod? - kérdezi.
- Lássuk - felelem, majd elveszek egy apró kockát, és rágni kezdem.
- Milyen - kérdezi érdeklődve.
- Még ízlelem - válaszolom mosolyogva. Egész finom volt. - Olyan, mint a farírt, csak fűszeresebb.
- A fűszerezésen múlik minden.
- Valamelyik nap Atta is vett tofut, az első és utolsó volt az életében. Bár ahhoz volt mindenféle gaz, meg szószmák. Csúnyán nézett ki.
Majd kapok még egyet, amihez már a tejfölt is bepróbálom, és a gombás, csirekotányos szaftot. Fincsi.
Köcsög BKV
Ma reggel lefotózós bácsi voltam. Két régi, és egy új szerzeményt kellett megörökítenem. Íme:
és a Testvérbosszú kinyitva (aminek érdekessége, hogy a kétoldalas lemezen a film 1.33-as és 2.35-ös verziója, míg az extrák külön lemezen figyelnek):
Később, amikor készülődtem, láttam az ablakból, hogy elmegy a 24-es busz. Nem baj, gondoltam, ráérek. Fürdőszoba projekt, egy kényelmes trónolás, majd go. Zárom az ajtót, ellenőrzöm, hogy tényleg bezártam-e, majd elszörnyedve látom, hogy újabb 24-es megy el. Anyád! Oké, nyugi. Akkor megyek hetvenessel. Elbaktatok az öreg, poros útra, majd amikor a konditerem közelében járok, látom, hogy elmegy... a 70-es. Negyed óra várakozás. Majdnem átváltoztam békávé :)
és a Testvérbosszú kinyitva (aminek érdekessége, hogy a kétoldalas lemezen a film 1.33-as és 2.35-ös verziója, míg az extrák külön lemezen figyelnek):
Később, amikor készülődtem, láttam az ablakból, hogy elmegy a 24-es busz. Nem baj, gondoltam, ráérek. Fürdőszoba projekt, egy kényelmes trónolás, majd go. Zárom az ajtót, ellenőrzöm, hogy tényleg bezártam-e, majd elszörnyedve látom, hogy újabb 24-es megy el. Anyád! Oké, nyugi. Akkor megyek hetvenessel. Elbaktatok az öreg, poros útra, majd amikor a konditerem közelében járok, látom, hogy elmegy... a 70-es. Negyed óra várakozás. Majdnem átváltoztam békávé :)
2007. április 3., kedd
Tegnap és ma
Dögunalom ez a nap. Rajtam kívül egy kollega van bent. Mindenki Budaörsön. Vicces, hogy minket akarnak leépíteni, és mi tartjuk a frontot. Na mindegy. Ma amúgy tizenegy felé jöttem be, megcsináltam amit mára terveztem, és negyed ötkör húzok is haza, hogy azért meglegyen az 5 órám, de addig még van fél óra, szóval gondoltam feljövök pötyögni ide valamit.
Ma kedd van. Államilag elismert dvd nap. Ünnep. Mondjuk pont ma nem fog semmi érdemleges kijönni, ami "kéne", de azért az Árkád MM útba esik. Tegnap amúgy bevásároltam filmekből. Elmentem az Xpress átvevős helyére, és elhoztam a zsákmányomat: Táncoló talpak + plüss figura, amiről én azt hittem, hogy nagyobb, így nem érte meg annyira, de az van, egy Totál káosz, mert azt szeressem, egy Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika, mert azon jókat röhögtem, bár a szinkron nem az igazi, és a felirat is érdekes újításokat tartalmaz: az I like-a you. I like sex-et sikerült Szeretem téged, szeretem szexiparti-t fordítani, egy Twin Peaks: Tűz jöjj velem!, amit már régen láttam, és az Anyátlanok, amit még nem is láttam.
A hét vezető híre viszont, hogy hétvégén megírtam a Napjaim lapjai végét. Még senki nem olvasta el, lehet addig jó nekem, de nekem tetszik, és az a lényeg. Aki egy kicsit is ismer, nem fog meglepődni. Ezzel azonban még nincs készen a könyv, mert hiányzik még egy fejezet, amit így a végére hagytam, bár a végkifejletet nem befolyásolja, különálló kis darab lesz. Ha nem írom meg, akkor sem történik semmi.
Tegnap amúgy klassz napom volt.Reggel bementem, dolgozgattam, majd bejött Noémi, odajött az asztalomhoz, és megkérdezte, hogy én minden nap dolgozom-e, és hogy terveztem-e, hogy valamelyik nap később, vagy egyáltalán ne jöjjek be. Én mit mondtam erre? Igen, minden nap bejövök, és nem terveztem a szabit. Balek. Aztán megkérdeztem, miért. Semmi, csak kérdeztem. Miért?, kérdeztem újból. És akkor elmondta: a kocsiját el kéne vinnie szervízbe, és ott lecserélnék a téli gumikat nyárira, viszont a nyári gumik a szüleinél vannak, és azokat kéne be, és a téli gumikat majd kipakolni. Hohó, mondom, nem dől össze a cég, ha nem jövök be valamikor. Jaj, de nem..., kezdett volna bele. Szívesen segítek, mondtam. Ezt hívják önzetlen segítségnek? :) Szóval elvileg pénteken lelépünk kora délután, és több órát fogunk kocsikázni, hacsak nem jön közbe semmi.
Délben együtt ebédeltem Noémivel. Klassz volt. Ő kérdezte, hogy van-e kajám, én mondtam, hogy van budáskenyér, de az inkább uzsi. Neked van kajád? Van, mondta. És mikor/hol fogod elfogyasztani? Az ebédlőben. És egyedül? vagy Csigusz is megy? Veled, ha jössz. Mentem!
Délután felhívott Dávid , hogy még itthon van, és mi lenne, ha átmmennék hozzá dartsozni, mert amit szülinapomra kaptam darts gépet, még tavaly, azt átvittük hozzájuk, a Pincébe. Söröztünk, dartoztunk, csipszet kajáltunk, klassz volt.
Mára ennyi, go home :)
Ma kedd van. Államilag elismert dvd nap. Ünnep. Mondjuk pont ma nem fog semmi érdemleges kijönni, ami "kéne", de azért az Árkád MM útba esik. Tegnap amúgy bevásároltam filmekből. Elmentem az Xpress átvevős helyére, és elhoztam a zsákmányomat: Táncoló talpak + plüss figura, amiről én azt hittem, hogy nagyobb, így nem érte meg annyira, de az van, egy Totál káosz, mert azt szeressem, egy Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika, mert azon jókat röhögtem, bár a szinkron nem az igazi, és a felirat is érdekes újításokat tartalmaz: az I like-a you. I like sex-et sikerült Szeretem téged, szeretem szexiparti-t fordítani, egy Twin Peaks: Tűz jöjj velem!, amit már régen láttam, és az Anyátlanok, amit még nem is láttam.
A hét vezető híre viszont, hogy hétvégén megírtam a Napjaim lapjai végét. Még senki nem olvasta el, lehet addig jó nekem, de nekem tetszik, és az a lényeg. Aki egy kicsit is ismer, nem fog meglepődni. Ezzel azonban még nincs készen a könyv, mert hiányzik még egy fejezet, amit így a végére hagytam, bár a végkifejletet nem befolyásolja, különálló kis darab lesz. Ha nem írom meg, akkor sem történik semmi.
Tegnap amúgy klassz napom volt.Reggel bementem, dolgozgattam, majd bejött Noémi, odajött az asztalomhoz, és megkérdezte, hogy én minden nap dolgozom-e, és hogy terveztem-e, hogy valamelyik nap később, vagy egyáltalán ne jöjjek be. Én mit mondtam erre? Igen, minden nap bejövök, és nem terveztem a szabit. Balek. Aztán megkérdeztem, miért. Semmi, csak kérdeztem. Miért?, kérdeztem újból. És akkor elmondta: a kocsiját el kéne vinnie szervízbe, és ott lecserélnék a téli gumikat nyárira, viszont a nyári gumik a szüleinél vannak, és azokat kéne be, és a téli gumikat majd kipakolni. Hohó, mondom, nem dől össze a cég, ha nem jövök be valamikor. Jaj, de nem..., kezdett volna bele. Szívesen segítek, mondtam. Ezt hívják önzetlen segítségnek? :) Szóval elvileg pénteken lelépünk kora délután, és több órát fogunk kocsikázni, hacsak nem jön közbe semmi.
Délben együtt ebédeltem Noémivel. Klassz volt. Ő kérdezte, hogy van-e kajám, én mondtam, hogy van budáskenyér, de az inkább uzsi. Neked van kajád? Van, mondta. És mikor/hol fogod elfogyasztani? Az ebédlőben. És egyedül? vagy Csigusz is megy? Veled, ha jössz. Mentem!
Délután felhívott Dávid , hogy még itthon van, és mi lenne, ha átmmennék hozzá dartsozni, mert amit szülinapomra kaptam darts gépet, még tavaly, azt átvittük hozzájuk, a Pincébe. Söröztünk, dartoztunk, csipszet kajáltunk, klassz volt.
Mára ennyi, go home :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
