2010. december 20., hétfő

Gyerekek

Karácsony, sorban állás. Ez a szituáció szerintem kellő időt biztosít arra, hogy az ember elmélkedhessen bizonyos dolgokról. Főleg akkor, ha előttünk egy hülyegyerekes család áll, mögöttünk pedig egy terhes anyuka. Nekem egy kisfilmötlet jutott róla eszembe:

Annyit látnánk csak, hogy egy fickó beáll a kasszához egy bevásárlókocsival, benne nézelődik egy 5-6 éves gyerek, meg egy csomó cucc. A pénztáros leblokkolja a cumókat, majd végül kiveszi a gyereket a kocsiból és őt is lehúzza a vonalkódolvasóval. Pénztáros megjegyni, hogy milyen jókor veszi a kölköt, mert most akciós. A fickó tudatában van ennek, ezért jött most gyereket vásárolni, hisz sok kiegészítő így lényegében ingyen van. Ha kettőt vesz, úgy még olcsóbb, tájokoztatja még a pénztáros, de emberünk szerint bőven elég lesz egy darab is. Három napig cseregaranciás, folytatja a pénztáros. Emberünk ennek nagyon örül, bár reméli, hogy jót választott...

Ha jól emlékszem ezt az ötletet némileg kellő hangerőn adtam elő Borinak, bár sajnos az arckifejezéseket nem láttam, mert vissza kellett rohannom karácsonyi dísz tároló dobozért.

2010. december 16., csütörtök

Postai orkok, sokadik csapó

Hogy ezek az orkok még mindig a postán dolgoznak, egyszerűen elképesztő! És az a durva, hogy többnyire mindig máshogy néznek ki, de én tudom, hogy egy és ugyanaz az ork! Engem nem ver át! Történt ma reggel, hogy két csomagot szerettem volna feladni. Ork el is kezdni a műveletet (ekkor még nem fedte fel kilétét). Néhány fogást tanulhatott az idők során, mert most kivételesen nem előbb ragaszt vonalkód dobozra és forgat doboz, hogy olvas le vonalkód, hanem fordítva, ami nem kis inteligenciát feltételez! Egyik doboz kész, félrerak. Jön a másik doboz, végez, és itt véti a hibát, ahonnan egyből felismerhető az orksága: felrakja egy alapból lapbilisnak tűnő, pufi borítékra, ahonnan le is esik természetesen. Ork megszólal vidámsággal a hangjában:

Ork: Hoppá.

Én állok elhűlten, hogy wtf!

Z: Hoppá - mondom én is. - Na annak pont nem kellett volna leesnie.
O: Mit mond?
Z: Azt, hogy annak pont nem kellett volna leesnie!
O: Oh, ennél jobban dobálják majd szállításkor.
Z: És ettől most jobban kéne magam éreznem?
O: Nem miattam esett le.

Ezen majdnem dobok egy hátast. Persze, csak úgy magától billent át és vetette magát a mélybe.

Z: Nem, már miért is esett volna le maga miatt.
O: Amúgy is kosárba esett.
Z: Én elhiszem, de nem feltétlenül itt kéne szereznie az első sérüléseit.
O: Nézze, én nem tehetek róla, hogy leesett.

Itt van az a pont, amikor az ember vagy leordítja a haját, vagy pedig átvált cinizmusba. Én egyenlőr az utóbbi sorba tartozom.

Z: Én ezt is elhiszem, csak úgy leesett, ugye? Mert ezek a dobozok ilyenek. Fogják magukat és leesnek.
O: Mit mond?

Édes istenkém, még süket is.

Z: Semmit. Hagyjuk. Maga nem tehet róla, nyilván én tehetek róla.
O: Nem mondtam, hogy az ön hibája.
Z: Még jó. Meg a magáé sem, természetesen. De azért ne várja el, hogy mosolyogjak ehhez az egészhez.
O: Nem várom el.
Z: Köszönöm.
O: Egyébként törékenyként, mint levél, úgy sem tudta volna feladni.

Fizetek, megköszönöm a kedvességét, kellemes ünnepeket kívánok és eljövök. De az a durva, bár ez tipikus ork tulajdonság, hogy még csak nem is értette meg, hogy mi volt a bajom. Viszont sajnos csak utólag jutott eszembe két mondat, amit mondhattam volna:

1. Azért esett le, te hülye kretén, mert nem tudtad arrébb vonszolni a hájas segged két centivel, vagy ne adj isten felállni a rohadt székedből, hogy normális helyre tedd a kurva cuccomat!

2. Az a szó, amit már percek óta keresel erre a szituációra az, hogy "elnézést"...

2010. december 8., szerda

Közös tronolás?



Holnaptól lehet rá jegyet foglalni, gondoltam egy körkérdést megér. Nekünk legkorábban 19-étől jó (vasárnap), vagy 21-22-23 lényegében a nap bármely szakában. Tovább nem szívesen halogatnám a filmet, nem lenne célszerű ismét az Avatar hibájába esni :) Amin még töprengek, bár az némileg csökkenti az együtt nézés esélyeit, hogy elvileg játszák majd eredeti nyelven is, felirat nélkül...

Ja, és természetesen IMAX-ben nézős!

UPDATE: csak 14-étől lehet neten jegyet foglalni, addig csak személyesen... kapják be!

2010. december 3., péntek

Tim Davys: A halállista



Plüssálatos krimi? Ide vele :))) Bár mondjuk beleolvasva, a nevek nem kicsit idegesítőek: Medve Erik, Nyúl Emma, Varangy Kristóf...

2010. november 24., szerda

Filmélmény: Devil



Ezt nevezem én igazi "közösségi hálónak" vagy idézhetnék egy filmből is: "Az ordog bujt beléd!". A hálós hasonlat már csak azért is helytálló, mert elég csúnyán lecsúsztunk róla tegnap a Sugárban. Kaptunk ugyanis két ingyenjegyet, gondoltuk kihasználjuk és mivel sok érdemleges dolgot nem játszottak, a KH volt szinte az egyetlen opciónk. Valamiért jegyet nem lehetett rá foglalni... nem is kaptunk rá. No, akkor mi legyen? Legyen az Ördög, vagy ahogy a jegyen állt: Ordog! Borik rábólintottak, pedig valószínűleg nem tették volna, ha időben meglátják a film plakátját. Igen, ez az a film, amikor 5 ember egy liftben ragad és az egyik közülük az ördög. Na, ezt nem akarták a Borik megnézni, ki is jelentették határozottan, mikor anno a bemutatót látták. A Zolik ördögien megvezették a Borikat... :))


2010. november 16., kedd

Vavyan Fable: Szennyből az angyal



Az igazi fejtörést ama dilemma okozta, miszerint hová a leprába tegye a korpuszt: a többihez a pincébe, elvégre helyet is hagyott neki, avagy a teljes dilipata-garnitúrát takarítsa el a házból, üstöllést?!

Talán ez az egyetlen idézet is elegendő lenne, hogy kellően demonstrálja, ez a könyv bizony hatalmas mellényúlás volt részemről. Úgy kezdtem neki, hogy na valami igazán vicces, "reszkessetek betörők" szerű macska-egér játékos valamit fogok olvasni, de ez se előbbi nem volt, se utóbbi. Bár a fogalmazás próbál trendi, egyedi lenni, és pont ez idegesített a legjobban! Teljesen felesleges nyakatekert "szlengek" vannak sorról sorra, amik nem hogy növelik az olvasmány értékét, hanem inkább távol tartanak tőle. Jó messze!

Úgy kb a könyv harmadáig bírtam cérnával, majd mikor sorra jelennek meg a családtagok, hogy most elválok, pont karácsonykor, igen, és apád ha jönne se mennék hozzá vissza, juszt is elhagyom, stb, ott éreztem, hogy baj lesz. És az érdektelen szenvedés tartott kb 200 oldalon át... ehhh. Nem mondom, hogy ha ezt kivesszük, akkor micsoda jó könyvet kapunk - mert a betörős szál is kimerült abban, hogy jön az egyik lúzer, leütik, pince, jön a másik, pince, és mindenki sikít a kobold szobortól... mindig - de legalább rövidebb lett volna, mert funkciója nem volt a történet szempontjából.

A másik, ami baromi zavaró volt, azok a párbeszédek. Élő ember nem beszél így! Egy színdarabban mondjuk még el tudom képzelni, hogy el lehet rajta mosolyogni, de akkor is túljászottnak hatna.

Egy előnye volt annak, hogy végigszenvedtem: javult a szelektív olvasási képességem! Az utolsó száz oldalnál ránéztem a lapokra, és ami nem érdekelt, azt átugrottam. Na így viszonylag gyorsan haladtam :) És ami még vicces, és érthetelen, hogy a vége teljesen összecsapott. Tucatnyi oldal ment el unalmas szövegelésekkel, és gyakorlatilag 5 oldal alatt lezavarták a végkifejletet. Mintha elunta volna az írónő a dolgokat... amit mondjuk nem is csodálok :)

Úgyhogy őszintén fejet hajtok azok előtt, akik szerint ez egy jó és élvezetes könyv, de komolyan! Én egy darabig mellőzni fogom Vavyan Fable munkásságát...

Filmélmény: Despicable Me



Ritkán koppanok ekkorát, mint most...


Fejléces szenvedés

Nem igazán értem, hogy ha egyszer van ennek a szerencsétlen bloggernek egy felülete, ahol elvileg átállítható a fejléc, akkor az miért nem működik rendesen? Miért pozícionálja teljesen rossz helyre? Miért pozícionálja egyáltalán bárhová is? Nem baj, mindig vannak hátsó ajtók, áttúrtam a netet mindenféle megoldás után, találtam is többfélét ami vagy működött vagy nem. Voltak megoldások, amiket azért nem javasoltak, mert ha azt a kódot berhelem be, akkor a kereső oldalak nem biztos, hogy megtalálják az oldalt... (joggal merülhet fel a kérdés: na és akkor mi van?) Akkor volt, amikor már majdnem jó lett minden, csak eltűnt a hiperhivatkozás lehetősége, vagyis nem vitt vissza a fejléc a főoldalra. Meg volt, amikor néhány pixel hézag keletkezett az oldalon. Apróságok, de azért legyen már pöc minden, nem? De mint a legtöbb esetben, meglett a kitartó próbálgatás jutalma... ott egy minyon a fejlécben :)

UPDATE: lehet jobban ismerni kéne a html lehetőségeket, mert találtam egy piff egyszerű módot, kiindulva a "user friendly" lehetőségből, és még a kép is éles maradt, és klikkelhető is, meg minden :)

2010. november 12., péntek

Számsor

Bináris napok után szabadon:

2010.11.12 13:14 :))

2010. november 10., szerda

Bináris napok

10.11.10 :)) A kétezrest már egy ideje buktuk :D

2010. november 9., kedd

Billentyűzet kontra narancslé

Ezen posztot már az új beillentyűzetemről pötyögöm, ugyanis nemrégiben történt némi baleset/merénylet: egyik este Mizu előre megfontolt és alantas szándékkal lecsapta a fő biztosítékot, minek következtében sötétségbe borult az egész lakás, majd villámtepertő mivoltát kihasználva az asztalon termett és leöntötte narancslével a billentyűzetemet... azzal a narancslével, amit az idevezető úton töltött ki magának egy pohárba, mondván "útba esett a hűtő"!

2010. november 4., csütörtök

Spanyol nyelvlecke

Pues francamente, parece que esto es una mina de oro.
Nos, őszintén szólva, szerintem ez egy aranybánya.

Sencillamente BRUTAL!!!!!!
Egyszerűen brutális !!!!!!

El de Pixar es una autentica preciosidad
A Pixar egy igazi szépség

Dolorosamente bonito.
Fájdalmasan gyönyörű

MUY MUY profesional. Enhorabuena por tu compra.
NAGYON NAGYON profi. Gratulálunk, és köszönjük.

En general ¡¡¡IMPRESIONANTE!!!
Összességében félelmetes!

A mi me impresionó, y me sorprendió.
Nagyon lenyűgözött, és meglepett.

Buenísimo
Dögös

forrás: http://mundodvd.com/showthread.php?t=77841&page=18

2010. október 26., kedd

Butters kicsi kincse

Szerintem ezt nem csak én tenném fel szívesen a polcomra :)



2010. október 23., szombat

The Danny Elfman & Tim Burton Music Box

Akár ezt is felírhatnám a kívánságlistámra, de azért ötszá' dollár nem kevés pénz :)



http://www.burtonelfman.com/

2010. október 22., péntek

Scre4m

Miért van az az érzésem, hogy a régi triumvirátusból valaki csúnya halált fog halni? Nagyon a háttérbe szorultak szegények...


2010. október 14., csütörtök

Kár bele...

"...kilóg a kábele!", asszem ez még valamelyik Flinstones-ban volt, de ott tuti nem ilyen problémával néztek szembe: tegnap este, lefekvés idő. Szokás szerint mobil töltőről le, ébresztő állítás. Azaz nem, mert megakad a szemem a töltöttségi szinten, ami gyakorlatilag a nullához konvergál, pedig már vagy pár órája kapta a naftát. Na, ez kurva jó, gondolom. Kábel bedug, kihúz, semmi. Próba ismét, semmi. Meg se nyikkan. Még eljátszom vagy tízszer, semmi. Borik felfigyelnek az éppen zajló eseményre. Forgatom a kábelt, szuszakolom, semmi. Már látom magam előtt, hogy el kell vinni szervízbe, és hogy mi amit előtte le kéne menteni, mikor csinálnák meg a csatlakozót, stb... Bori mentő ötlet, próbáljam ki a SIM kártyámat valamelyik régi Nokia telefonjába. Kipróbáljuk, de nem kártyafüggetlen. Hagyom inkább a francba, nem érdekel, lemerült akksival is lehet élni. Húznám ki a mélynyomót a konnektorból, amikor meglátom, hogy nini, itt más is ki van húzva. Úgy bizony, elkövettem a legelemibb hibát, amit már a "Nyomtatókarbantartó 101"-es órán az ember fejébe vésnek, lézerrel: nézzük meg, hogy be van-e kapcsolva az adott készülék, azaz hol a madzag másik vége...

2010. október 7., csütörtök

Wishlist 2010

Lassan, lassan bővül a lista, hogy mit is szeretnék úgy általában! Gondoltam itt szépen összeállítok valami listafélét, amit majd alkalmanként upgrade-elgetek:

- Cicamaci aka. Macskamedve aka. Vörös panda aka. A Panda

- Avatar - Bővített extra változat (3 DVD) vagy Avatar - Bővített extra változat (3 BD). Ezek ára 4.990 Ft / 10.000 Ft

- Ha ez utóbbi, akkor egy BD olvasó a gépbe: LG CH10LS20. Ára kb 19.000 Ft (bár szürke kéne inkább)

- Wacom Intuos4 S (kb 64.000 Ft) vagy Wacom Intuos4 M (kb 104.000)

- Egy új gép, konkrétan:
ASUS P7P55D-E alaplap (kb 35.000 Ft) +
INTEL Core i5-750 2.66Ghz 1156 BOX processzor (kb 45.000 Ft) +
KINGSTON HyperX 4096Mb DDR3 2000Mhz KIT memória (kb 24.000 Ft)

ez pedig egy korábbi konfig lett volna:
Asus P5Q Deluxe alaplap (kb 28.000 Ft) +
INTEL Core2 Quad Q9400 2.66GHz 775 BOX processzor (kb 47.000 Ft) +
KINGSTON HyperX 4096Mb DDR2 1066MHz CL5 QUADKIT (kb 26.000 Ft)

- Toy Story trilógia (5990 Ft)

- Jack Bauer utolsó napjai (7590 Ft, 2890 Ft, 7590 Ft), de ezeket szerintem majd csak akciósan :)

2010. október 1., péntek

Wakcsi tabcsi karira?

Így karácsony tájékán mindig felmerül az igény: írj listát, hogy mit szeretnél, mert baromi nehéz neked valami jó ajándékot kitalálni! Ez szerintem egy tévhit. Nekem is csak hetekbe telt míg kitaláltam minek örülnék most a legjobban!

Szeretnék egy ilyet:


Ezzel csak az a gond, hogy ebből Wacom Cintiq megoldásból a legolcsóbb modell is cirka háromszázezer forint... Úgyhogy asszem ezek közül is bármenyikkel kiegyeznék:


Ezeken mondjuk nem látni a táblán, hogy épp mit csinál az ember (lévén nem LCD kijelzős), de jóval barátibb az ára, a legkisebb Intuos4 "csak" 64.000, amit 30.000 etapos ugrások követnek.

Lehet nem árt tovább gondolkodnom a karácsonyi ajcsi listán :)

2010. szeptember 30., csütörtök

Filmélmény: Machete



Itt van Machete, az igazi Expendable! Sly filmje sem volt rossz, bár közel sem volt olyan szórakoztató, mint lehetett volna, mert egy kicsit túl komolyan vette magát (azért Eric Roberts az Eric Roberts). Erre jön Machete, kinek előzetesében jócskán lelőnek dolgokat (ahogy a főhöst magát is), de ez mit sem számít egy ilyen filmnél. Mondjuk kell hozzá egy bizonyos elborultság, hogy élvezni tudjuk, vagy meglássuk benne az értékelhető dolgokat, nekem szerencsére sikerült :) Danny Trejo nem is szép ember, de gavallér. Cheech Marin-t nem lehet nem szeretni, főleg, ha papot játszik. Robert De Niro és Jeff Fahey jól bevállalta ezt a szerepet. Michelle Rodriguez és Jessica Alba képviseli az eyecandy részleget (nem, Lindsay Lohan nem). Csak azt nem értem, hogy mit keresett a filmben a szellemirtók habcsókembere... ja nem, az Steven Seagal volt!

Szóval van humor, aprítás, repülnek a fejek, belek, és minden, ami azzal jár. Jöhet a második rész! :D

2010. szeptember 26., vasárnap

Alfi a macska világuralomra tör

Már én is gondolkodtam rajta, hogy Mizu indíthatna egy blogot, de a gondolatnál tovább nem jutottam. Szerencsére van aki igen :)

http://alfimacsek.freeblog.hu/
http://twitter.com/alfimacsek

2010. szeptember 19., vasárnap

A Zolik azt mondják: kunc, kunc

Történetünk hőse, Imre, budapesti lakos odamegy kedves kis feleségéhez, aki éppen levest készül főzni. Imre meg is kérdezi:
- Mit csinálsz szívem?
- Beáztatom a babot.

Imre ezen jót nevet :)

2010. szeptember 15., szerda

Apámmal Twin Peaks-ben

Bizony, a cím nem elírás, ezt sikerült ma hajnalban álmodnom:

Twin Peaks határában leparkolunk apummal. Ő lazán kiugrik a kocsiból, viszont nekem, aki az anyósülésen utazik, kissé meggyűlik vele a bajom, mert sikerült valami susnyában megállnia, az ajtót alig tudom kinyitni, jobb oldalon szinte végig bozót. Nagy nehez azért csak sikerül kikecmeregnem, kicsit bele is dőlök valami szarba, de azért megvagyok. Azaz lennék, ha nem valami ragaszkodó növényt fogtam volna ki, ami nem enged. Néhány tini jön oda hozzám segíteni, hogy kiszabaítsanak a fogva tartó erők szorításából. Hogy sikerült ezt összehoznod?, kérdezik. Mármint mit?, nézek vissza rájuk. Hát, hogy így belemásztam a veszélyes indákba. Jó, hogy belemásztam, mondom, kiszállni alig tudtam. De ezt nem hiszik el.

Snitt. Egy hosszú asztal egyik asztalfőjén ülök, apum velem átellenben. Morcos. Valószínűleg azért, hogy hol a bánatban voltam eddig. Na kösz. Balra mellettem Harry S. Truman sheriff. Felteszek neki néhány érdeklődő kérdést, hogy milyen itt lakni, milyen a közbiztonság, hogy van, milyen volt a gyerekkora, stb. Már persze ha bármit is tudna mondani a gyerekkoráról, lévén, hogy csak egy sorozat karakter. Elkezd átéléssel mesélni, amiből az erős háttérzaj miatt semmi sem hallok, de azért bólogatok. Apum még mindig morcos.

Nem messze az utcán, egy lécső előtt észreveszem Audrey Horne-t, aki egy lovon áll. Vagy elefántom. Ez nagyon szép művészkép lenne, akár fekete-fehérben is, gondolok is egyet, hogy lefotózom. De mire odaérnék, hogy kattintsak, leszáll a lóról vagy elefánrtól. Beszélgetni kezdünk. Vált a háttér, egy kertre látunk rá, ami tele van szépen nyírt sövénnyel. Apum is ott van. Oda kell mennem hozzá, mondom Audrey-nak. Menj csak, enged utamra. Szia apu, itt vagyok. Helló.

Egy boltíves fordulóban állunk apummal, amikor egy öreg nő jön oda hozzánk. Ez ki ez és mit akar? Sötét titkokra derül fény, mondja vészjóslóan. Vigyázzanak magukra! Ebbena a pillanatban el kezd forogni a világ, és apummal mind a ketten összeesünk - nem sokkal később mondom a rendezőnek, hogy a forgatókönyv szerinti "forogni kezd a világ" részt milyen ügyes kameramozgással oldották meg...

2010. szeptember 14., kedd

Pihent agyak

Ezeket muszáj ide kitennem :))




(ezt szigorúan hanggal tessék megnézni, többször is :DD

2010. szeptember 13., hétfő

A nemzetközi liga

Hírünk, mint a futótűz, úgy terjed szét Európában, avagy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik :)

Na jó, azért ott még nem tartunk, de Németország után Portugália a következő állomás, ahová napokon belül megérkezhet két testvérünk. Majd ezt követi Spanyolország, ahová már egy kisebb hadsereggel készülünk! Első körben 15-en tesszük tiszteletünket, majd pár hónapon belül elképzelhető, hogy számunk 100 körülire duzzad! Fáradtságos munkával akár az egész világot meghódíthatjuk!

A határ a csillagos ég :DD

2010. szeptember 2., csütörtök

Egy mozgalmas reggel

A szokásos egy órás visszaszundi üzemmódot kikapcsolva kissé mozgalmasabban indítottam a reggelt. Gyorsan lefotóztam a tegnap este elkészült (és a néhány napja éjfél körül összetákolt) új digiket (voltak egy páran), majd egy gyors borotválkozás (végre nem vagyok hómlesz), nutellás-kakaós sütiköltemény regcsi, 2 digi becsomagolása, villámzuhany és indulás a postára.

Itt elsőként eljátszottam a jófiút, húztam egy sorszámot: 5011. Tartunk 5004-nél. De amikor mindenki csak csekket fizet be, és alig haladunk, nyert a sötét oldal, húztam egy csomagfeladást is. És nahát, fél perc alatt sorra kerülök. A múltkori kedves hölgyemény volt, de most jobb kedvében volt, ahogy én is. Csak annyit mondott, hogy legközelebb ha lehet, akkor húzzak levélfeladást. Én pedig pontosan így teszek majd legközelebb... húzok levélfeladást (is) :))

Nagy okosan gondoltam majd bentről felrakok néhány új digi példányt, otthon fel is másoltam pendrivéra mindent. Erre mivel kell szembesülnöm most? Hogy nincs rajta. Ez hogy wtf-be lehet?

2010. augusztus 26., csütörtök

Miért mindig az enyém?

Már korábban is töprengtem azon magamban, hogy ha elfelejtődik egy nyomtatás, miért mindig az enyém az? Ha választ várok egy levélre, miért mindig az enyém marad utoljára, vagy épp jön a mese, hogy "jaj, olyan sok volt a levél, a tiedet már nem láttam / nem volt időm megválaszolni"? Ha moziba foglalok helyet, közel sem biztos, hogy meg is lesz. Vagy ha kérek valakitől valamit, valószínű nem elég egyszer kérnem, mert minden más fontosabb, sürgősebb, mint az én kérésem.

Fordítva viszont már más a helyzet. Ha mondjuk tőlem kérnek valamit, az azonnal legyen meg. Mi az, hogy még nincs kész? Pedig már tegnap kértem!

Ez az egész így nem kicsit gáz.

A hiba sokmindenkiben keresendő, de igazából csak a saját szemszögemből tudom reálisan megvizsgálni a dolgokat. Vonzom ezeket az eseteket? Lehet. Vagy csak ennyire jelentéktelen és "úgy is rá ér" érzést kelt az, amit alkalomadtán én szeretnék vagy nekem fontos? Könnyen meglehet. De akkor én miért foglalkozzak bárki kérésvel azonnal? Nem inkáb le kéne szarjam én is, azt' majd ha épp eszembe jut néhány hét múlva, akkor majd foglalkozom vele? Nyilván ez is egy megoldás. Meg az is, hogy inkább csak akkor kérek segítséget, amikor muszáj, és örülök annak, ha teljesül :)

2010. augusztus 23., hétfő

Értem én, hogy papír, de milyen?

Ma is tanultam valamit :)

Reggel, lentebb olvasható okok miatt, a nyomdában kezdtem és szépen elregéltem, hogy nem igazán azt kaptam, amit kértem, merthogy ez itt fényes papír és nem matt. Nem, ez matt papír, mondja a lányka. Hmm, akkor ez milyen papír?, kérdezem, és előveszek egy korábbi körben nyomtatott ívet, ami jó. Megtapizza. Ez uncoated papír. És az nem matt? De, csak ez "mázolatlan", a másik pedig matt-műnyomó, ez a becses nevük. Az érdekes, mondom, mert én eddig bárhol jártam (és már volt szerencsém pár helyhez), és matt papírt kértem, akkor ezek szerint rossz papírt kaptam, ahogy korábban itt is, ami viszont nekem jó volt. A lány sem érti, hogy ez miként lehet (főleg azt, hogy náluk akkor miért is nem matt-műnyomót kaptam az eddigi "matt" kéréseimre), de természetesen javítják! És pedig ezt megköszöntem nekik! Úgyhogy ebben a cégben még van bizodalmam, bár egy árajánlatkérésért nem árt ott lenni és figyelni, mit kattintgatnak :)

2010. augusztus 21., szombat

Nyomda? Az mi?

Lehet én vagyok eltévedve, vagy támasztok irreális elvárásokat nyomdák felé, de nem hiszem, viszont ez a probléma már nem újkeletű. Történt már ez meg az, és ezen a hardmaik helyen is belefutottam már egy dologba, ahogy sajnos most is, csak kicsit mókásabba.

Leadtam kicsiny anyagomat kedd reggel, ftp-n, ezzel spórolva egy plusz utat, a válaszra délután 5-nél tovább nem is kellett többet várnom. Azt ígérték, csütörtök du 5-re mehet a nyomatért. Én így is tettem, majd mikor elővezettem, hogy miért is jöttem, néztek rám nagy boci szemekkel. Mit is kéne keresnünk?, kérdezték. Digipack anyagot Filmes borítókat, válaszoltam. Keresik, keresik, de csak nem lesz meg. Majd jön a srác, aki elvileg "beütemezte" a munkát, és hát, jaj, sajnos az enyém valahogy pont kimaradt. Persze, pont az enyém marad ki, különös és meglepő fordulat. De orvosoljuk, kinyomjuk most, negyed óra. Oké, megvárom. Meg is csinálják, átnézem, és valami furcsa, igazából tudom is, hogy mi, de gondoltam ennyire nem lehetnek hülyék, biztos én tévedek. Fizetek. Kicsit többet, mint gondoltam, de üsse kő, szükségem van ezekre hétvégén, hogy haladjak, itt a pénz, ne!

Pénteken, mert éljen augusztus 20, gondoltam nekiállok összetákolni 4 digit. És sajnos igen, jól éreztem, amit jól éreztem, mert ez nem matt papír, ahogy kértem, hanem fényes, aminek csak annyi a hátránya, hogy használhatatlan, mert a hajtásvonalak ezerszer jobban roncsolódnak, mint a matt esetében, törik, és még át is szakadhat. Kurva jó. Ez eddig életem legjobb nyomdai köre: ígértek egy határidőt, de így is várnom kellett, drágábban hoztam el, és még szar papírra is nyomták. Úgyhogy hétfő reggel kezdhetek ott, és nyomhatom le a torkukon a fényes papírjukat azzal a kérdéssel, hogy tényleg ennyire nehéz teljesíteni azt, amit a szerencsétlen megrendelő kér???

2010. augusztus 19., csütörtök

Eltévedt emberek

A digi biznisznek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előny, hogy kreatív, alkotói folyamat, és jó érzés, hogy olyasmik kerülnek ki a kezeim közül, amit mások boldogan és elégedetten tesznek fel a polcukra. A hátránya viszont, hogy néhányan azt gondolják, nézegetve a házidigi oldalt, hogy "hé, itt ez a srác, egész pofás dolgokat rak össze, biztos sok szabadideje van ezekre. Nekem van néhány képem, csináljon má' belőle egy Na'vit, vagy órarendet... tegnapra". És én ezt nem értem. Miből gondolja bárki is, hogy mini grafikai stúdió vagyok? Miből gondolja bárki is, hogy füttyent egyet, és én nekiállok bármit is csinálni? Egy kvázi ismeretlen valakinek? Hát noooormáááális????

2010. augusztus 14., szombat

Az első szigetelés

Sose hittem volna, hogy valaha tiszteletemet fogom tenni tenni a nagybetűs SZIGET-en, de ez is megtörtént. Bár tény, ha nem lett volna a HaverVagyTánc, szerintem erre sosem kerül sor. Mondjuk máig rejtély, hogy miért érte meg aHaver-nak, hogy ha előadunk ott egy számunkra kb másfél perces koreográfiát, akkor kapunk igyen belépőt... de nem kell nekem mindent tudni :) A lényeg, hogy kaptunk, és ott voltunk. Nos, amit láttam, az egy picit meglepett, merthogy egész kultúrált volt a dolog, és nem volt annyira lepukkant, mint amire számítottam. Az embertömeg nagyjából rendben volt, nem kellett órákat várni a bejutatásra (sőt, szinte semmit), nem fetrengett minden bokorban egy részeg életművész, bár tény, ez az egész szigetesdi egy életforma. Én képtelen lennék százezreket elverni itt "nyaralás címen" (3000 egy dinnyés/ananászos gyümrészleg? 1900 egy Nivea tusfürdő? 1500 egy jobbfajta pofa sör? Tény, fél liter kóla "csak" 360), egy hetet sátorozni, tapicskolni a sárban eső esetén, szagolni az erjengő érát, de én már csak ilyen maradi vagyok :) De a tény, tény marad:

Belenéztem a sziget szemébe!

És akkor a tánc. Kurva meleg volt, de azért a Gödör-ben tartott próbát szerencsére nem überelte, amikoris csatakokban folyt rólunk a veríték. Itt csak meleg volt. És némileg több "táncos", merthogy voltunk vagy 1500-an. És hiába a Nagy színpad, a bőséges hely, az emberek inkább egy kisebb részlegre tömörültek, mert az jó. Megértem én, hogy ijesztő a hely, na de kéremszépen. A koreográfiában nem volt benne az, hogy lépésről lépésre ütközzünk bele a mellettünk állóba. Ezt leszámítva buli volt (ugye, Borik, mondtam én, hogy menjünk :))) Háromszor adtuk elő, "tök spontán", háromszor forgott együtt a 10 kamera! Szerintem legközelebb is ott leszünk! Mármint a HaverVagyTánc-on :)

2010. augusztus 13., péntek

Életképek: M.A.P.

Vajon ki az, aki ott van, ahol neki nem kéne lennie? Segítek egy kis történettel: miután Mizu feltérképezte a szekrény hátsó részlegét, és benézett Mortyhoz, hogy él-e még, új kucor helyet keresett magának... egy láncfűrész és egy éles kés árnyékában. Úgyhogy szerintem Ash a hunyó!



2010. augusztus 9., hétfő

Kisállat temető

Szerintem nem vagyok egyedül azzal a nézetemmel, hogy néha, de csak nagyon néha, a többnyire kedves kisállat tulajdonosok a pokolba kívánják kedvenceiket (de talán ez az elgondolás gyerekre is helytálló). Nem mondom, hogy elásnám őket a kertbe, ami valaha indián temető volt, mert sokat nem számítana, hogy kergébben jönnek vissza... de amit ez a két állat tegnap művelt, az már egy szint :) Mizu új hobbit talált magának: pókcica módjára felturbózza magát a szunyoghálón, és csak azért áll meg legfelül, mert ott a keresztléc. Büntibe is volt egész nap, sőt nem is alhatott velünk. Ennek megfelelően reggel vagy fél óráig kaparta azt a k@rva almot, a tálkáját meg szüntelen tologatta a járólapon. Morty meg, mint akit felhúztak, olyan hangerővel forgácsolta a kis hengerét, hogy a 4-es metró megirigyelte volna. Kétszer keltem fel, bekopogva hozzá a kispárnámmal, hogy héló, elég legyen, harmadikra már a hengerei bánták.

2010. augusztus 8., vasárnap

Éljen a Róka!

Hat óra kemény munkájának csümölcse:



2010. augusztus 6., péntek

Érdekes cégműködés

Néha komolyan rácsodálkozom, hogy bizonyos cégek hogy működhetnek úgy, olyan mentalitással, ahogy. Történetesen ismét/már megint/talán utoljára nyomda. Az, hogy elromlik a nyomdagép, és hónapokig képtelenek voltak megjavíttatni év elején, oké. Pénzbe kerül. Az, hogy már csak a fickó maga viszi a boltot, megbízható kis alkalmazottját pedig útjára bocsátja, oké. Válság van. De az egy kicsit no comment kategória, hogy mikor megkérdezem, várható-e, hogy szabira megy, az a válasz, hogy "Háááát, nem tudja, lehet. Majd alakul. Most úgy sincs annyi munka, néha később jövök, előbb megyek, vagy be se jövök...". Mondom ez klassz, hogy ennyire lutri, valami telefonszámot kérhetek, ami nem a vezetékes? Persze. Ma a legnagyobb esőzés közepette (ami félúton kapott el), szarrá ázva megérkezem, az ajtó persze zárva. No para, van számom. Ja, az van! "A hívott számon előfizető nem kapcsolható". Na fuck!

2010. augusztus 4., szerda

2010. július 31., szombat

Vaktába írok

Érdekes jelenség: írok valakinek egy levelet, felteszek egy kérdést. Jön a válaszlevél, de a kérdésre nem válaszol. Írok megint, a kérdést újra felteszem. Levél jön, de a válasz a kérdésre megint elmarad. Lehet dolgozik egy kis levél-démon, ami kiveszi a levelekből a kérdéseimet, és el sem jut a címzetthez? Vagy csak megint magamból indulok ki, hogy ha jön egy "?"-es mondat, arra azért válaszoljak, főleg, ha az az én érdekemet is szolgálja? Na mindegy...

- Mit tett erre a herceg?
- A herceg tett!
- Igen, és mit szólt a Dózse?
- Oh, a Dózse... phűű.
- Mit tett erre a Dózse?
- Hát... amit tett az nagy tett volt.

2010. július 28., szerda

Életképek: Igen, a posta képes erre


Álmok más szemmel

Még mindig egy kis Inception: megint álmodtam valamit, bár azt már meg nem tudnám mondani mit. Amire viszont felfigyeltem, hogy az egy dolog, hogy nem emlékszem az álmomra, de az tényleg igaz, hogy arra végképp nincs rálátásunk, nem is dereng, hogy miként indult el az álom. Egyszer csak vagyunk valahol, a tudatalattink kitölti a hézagokat, és csinálunk valamit. De hogy hogy a pékbe kerültünk oda, pont oda, miért, kikkel, vagy kik azok akik ott vannak, azt már nem mi határozzuk meg. És ilyen szempontból ez az álmodósdi egy tök jó móka lenne... ha megmaradna :)


2010. július 24., szombat

Mindig kell egy ellenzék

Már egész közel vagyunk, de sajnos tegnap megint nem sikerült, hogy mindenki elégedetten távozzon a moziból. Amíg minimum két ember lesz, aki kissé nyümmögve távozik a teremből, addig nem is leszek egyedül :) Bár lehet inkább elkezdem azt várni, hogy melyik film lesz az (talán egy Magnolia 2...), amire én mondom azt, hogy "gyerekek, ez qrva jó volt!", és nem fogom érteni, miért csak nekem tetszett :D

A tovább mögött a filmről néhány gondolat, mert lusta vagyok rendes kritikát írni :) Remélem azért senkinél nem érek el olyan hatást, mint Dávid esetében az Ember gyermekénél, amikoris sikerült az én szememmel láttatni a filmet, és utána már nem is volt ugyanaz :D


2010. július 23., péntek

Csoportos átok

Remélem ma megszünik! Ha az Inception sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor én nem is tudom... talán majd egy másik film... egyszer... valamikor. De bízzunk benne, hogy jó lesz, és nem ismétlődik meg a Vasemberes Esemény, így közel a 2012-höz :)

2010. július 22., csütörtök

Foszlányok

Hazafelé most egy ilyen kis "foszlány"* jutott eszembe:

1981-et írunk, szokták volt mondani. Én nem tudok írni, bár ez nem hiszem, hogy felróható egy újszülöttnek.

* foszlány, avagy szerény véleményem szerint hangzatos kis részletek, melyekből akár egy regény is építhető :)

Ash-es póló vagy S-es póló?

Ez egy tipikus nem mindegy. Míg az elsőnek örül az ember, addig a másodikon azért lehet dobni egy hátast. Ahogy én dobtam is legutóbb, amikor póló(ka)t "akartam" venni. Eddig vagy M-es vagy L-es méreteim voltak... és ez így felvet egy érdekes kérdést: összementem volna vagy simán egy-két számmal nagyobb ruhákat hordtam? Nem tudom melyik a nyugtalanítóbb :)

2010. július 16., péntek

Activate the Go kart... or laser!

Amolyan nyári kis jutalomként ma az egész benti csapat elment gokartozni. Igazi gokarton, igazi pályán! Konkrétan a mogyoródi Hungarokart pályáját koptattuk. És állat volt nagyon, olyannyira, hogy a jobb kezemen egy hatalmas vízhólyag éktelenkedik most. Nem semmi mennyire kell kapaszkodni a kormányba, mert ezek a kis dögök nem a vidámparki szelíd jószágok! Az első pár gyámoltalan kör után mindenki úgy belejött, mint annak a rendje! Nem volt a "persze, előzz csak meg nyugodtan", hanem a "na tudod ám, hogy kit előzz meg" volt :D A legjobb időm 00:45,843 lett, a 2-es számú gépjárművel!

És jött is a korszakalkotó ötlet: ezt kipróbálhatnánk közösen is! Bár az árakat megnézve bizony fejcsóválós lehet a dolog, de azért ajánlom mindenki figyelmébe! Ahogy anno a Lasergame-et is, ami sokaknak gyerekesnek hathat, de baromi jó móka!

Értelem és érzelem

Hétfőn még szabin voltam, így jutott némi idő az ügyes-bajos kis dolgaimra. Nekiültem saját részre digit tervezni, és amikor az első bookletig jutottam, elgondolkoztam, hogy ugyan minek csinálom ezt? Mármint nem a digit, hanem a booklet-et. Csomó idő elmegy rá, és csak azért, hogy legyen benne egy kicsi füzet? Ennél azért értelmesebben is el lehet tölteni az időt. Nekiültem olvasni kicsit, az jó is volt, de a gép visszacsábított, hogy de márpedig írjak ki néhány dvd-t. Így is tettem. Végre kiírtam az összegyűlt dokumentumaimat, a képeimet, az "artwork"-öket, a Maffia 3-as cumókat (amire utána jött a shift+del), és amikor egy sorozatra került volna sor... azt letöröltem a rákba. Mi értelme kiírni, úgy sem fogom újra nézni. Majd jött a South Park 12. évada. Már a fene se tudja mióta porosodik a vinyón a két féle verzió (tv+felirat, dual szinkron), hogy majd a kettőből egyet csinálok. Na tudod ám ki csinál a kettőből egyet! Kiírtam mind a kettőt, oszt szevasz.

Úgyhogy kissé lankadt a gyűjtőszenvedély. Ez azon is lemérhető, hogy Bori tegnap kért néhány zenét. Elé raktam a hengert, majd kis idővel később jelzi, hogy az egyik lemez nem olvasható. Régen egy ilyen mondattól a hajam téptem volna, most meg semmi, nem igazán hatott meg. Végül azért kiderült, hogy nálam olvasható a lemez :)

Úgy érzem találni kéne valami új kihívást, vagy valami új dolgot. A digi készítés tök jó, de néha beárnyékolja az, hogy vannak, akik b@sznak átvenni, amit rendelnek, de néha még levelekre sem válaszolnak. No comment. De még mindig ez az a terület, ahol leginkább kiélhetem magam, és a legtöbb visszajelzést kapom. Szívesen írnék is megint, akár csak valami rövidebb novellát, csak azzal megint tengernyi idő menne el, minimális feedback-kel. Valahogy már nincs humorom sok időt ölni látszat dolgokba. De persze valamit mindig csinálni kell! :D

2010. július 15., csütörtök

Rise of the Boogeymen

Hogy eddig hogy nem találtam rá erre a fun made cuccra, rejtély :) Elvileg ingyenes, de csak a demo tölthető le:

http://www.terrordrome-thegame.com/





2010. július 13., kedd

Mennyi? 30?

Ki mennyi? Ki 30? :DD

2010. július 12., hétfő

Életképek: A höribirodalom visszavág

Mizu addig-addig epedezett, hogy bejuthasson a Morty lakba, míg egyszer csak álma valóra nem vált... Kellett ez neked, buta cica? :)



2010. június 25., péntek

T-1 nap!

Valaki tényleg ellopta a napokat! Biztos a Grincs, vagy valami más jószánédkú élőlény lehet benne a ludas :) Hová tűnt az elmúlt egy év? Hová tűnt az idei fél év? A nap, mely egykor még oly távolinak tűnt, most itt liheg a nyakunba, és még az a szerencse, hogy nem volt időnk azon pánikolni, hogy mi lesz, ha tényleg itt lesz. Holnap találkozunk!

Ja, de azért egy kicsit: waáááááááááááááááááááááááááááá :DDD

2010. június 23., szerda

Csövi humor

Vegyenek má'! Kell a pénz kajára! Éhes vagyok!

mondta a hajlékony, a metrofeljáró lépcsőjén ücsörögve, egyik kezében a legfrissebb FN számot lengetve, a másikban pedig cigit szorongatva. Tudom én, hogy kukázhatta is, de azért sokat vesztett a hitelességéből a középső mondat :)

2010. június 22., kedd

A kékülés útján

Anyagi lelkiismeretem, vétkeztem!

A történelem megismételte önmagát. Hajdanán az első DVD filmemet születésnapomra kaptam, és ugyan még nem tudtam mivel lejátszani, de ez nem tántorított el, hogy folytassam a gyűjtést. Tegnap hasonlóképp bűnbe estem. Megvettem életem első, saját pénzből finanszírozott Blu-ray filmjét. Egyszerűen nem tudtam neki ellen állni. Már szemeztem vele korábban is, de az igazi kezdőlökést hétvégén kaptam meg.

De ez még nem a legrosszabb, amit tettem: ez a film már két példányban megvan dvd-n is (nem, nem a Sötétség serege, mert abból már a harmadik példányt gyűjtöttem be legutóbb, amiért vezekeltem is)! Abban reménykedem csak, hogy a szóbanforgó film címe enyhítőleg hathat eltévejedésemre, ugyanis egy Fight Club BD került a polcomra, korrekt áron.

Anyagi lelkiismeretem, kérlek ne légy túl szigorú hozzám!

2010. június 19., szombat

T-1 hét!

Ehhhh... és még egyszer ehhhh :))

Road Kill Animal

– Nem fogunk lekamerázni egy fejetlen kutyát! – És ahogy ezt lassan kimondom, nevetségesnek érzem magam. Már miért ne kameráznánk le egy fejetlen kutyát? Ilyen alkalom csak huszonöt évente egyszer adatik meg az embernek. Olyan, mint a napfogyatkozás.

Ki hitte volna, hogy a fikció egyszer valóra válik? Merthogy valami hasonló történt velem tegnap munkába menet, csak épp nem kutyával, hanem egy egészen pici cicával (kb olyan korú lehetett, mint Mizu, amikor hozzánk került), és azért szerencsére a feje még a helyén volt. De akkor is! Borzasztó volt látni az esőverte testét, és a halott tekintetét. Az pedig tanulságos volt, hogy az emberek mennyire közömbösek voltak! Biztos, hogy látták szegény állatot, de senki még csak oda se bagózott. Nekem pedig a szívem szakadt meg a látványtól. Képek a tovább mögött, de csak az nézze meg, aki komolyan fel van készülve egy elhunyt kisállat látványára!!

Ja, és ha valaki azt hinné, hogy a Tovább mögött csak valami poén van, annak inkább itt van ez:



2010. június 10., csütörtök

Dagobert $zindróma

Az egész mostani fejtegetés abból indul most ki, hogy imádom a tévhiteket, mert meglepők és mulatságosak tudnak lenni. A legutolsó gyöngyszem még 2006-ból származik, amikoris jött egy olyan teória, hogy azért zuhantam magamba, mert Bubu születése után nem bírtam elviselni, hogy nem én vagyok a legfiatalabb a családban... Ez egy GigaWTF :) Bár a mostani ugyan nem éri ennek a szintjét, de ezt egyszerűen muszáj az utókornak valamilyen formában megörökítenem :) És bizony sokat agyaltam, hogy miként is írjam meg (majd talán a végén érthető lesz, hogy ez miért dilemma).

Miről is van most szó? Röviden csak arról, hogy bizonyos felvetés alapján rólam meg lehetne mintázni a spúrság mintaszobrát. Lelke rajta, aki így gondolja, de azért a spúrságot ne keverjük össze a spórolóssal, még akkor sem, ha mind a kettő "s"-el kezdődik :) És hogy jön ide Dagobert? Szerintem már mindenki sejti. Rajta keresztül szeretném érzékeltetni a két fogalom közti különbséget:

- Dagobert spúr, mert nincs többszáz eredeti dvd-je, összegben több száz, ha nem milliós tételben
- Dagobert spórolós, mert megnézi, hogy mire ad ki pénzt
- Dagobert spúr, mert nem gyűjtött be pl mindenféle játékfigurát, kénye-kedve szerint, szintén nem csekély összegért
- Dagobert spórolós, mert szeret félretenni
- Dagobert spúr, mert még ha lenne is mellette valaki, egy centet nem költene rá
- Dagobert spórolós, mert nem eszik mondjuk minden héten étteremben

És még szerintem lehetne fokozni okosabbnál okosabb példákkal, de talán ebből is látszik, hogy bizony botorbátor dolog félinformációk alapján és/vagy azok hiányában megítélni bárkit is :D

2010. június 9., szerda

A hátam közepére

A mai nap sem volt piskóta, de a tegnapi nyomdábamenős naphoz még tartozom némi kiegészítéssel: addig megvan a sztori, hogy otthagytam az anyagot, majd húztam ki egy céghez dolgozni, ahol szerencsére időben végeztem, így felcsillant némi remény, hogy még zárás előtt visszaérhetek nyomdába. Uccu neki, szaladjunk, de tanulva a korábbi fiaskóból változtassunk útirányt, hisz itt egy híd, ahol ha felszállok a villamosra, lényegében le se kell szállnom... Igenám, de előbb jussunk fel a villamosra. Ja, hogy az a híd túloldaláról indul? Sebaj, mondta Tóbiás, által keltem a hídon. Igen ám, de hol jutok fel a vilire? Ja, hogy vagy visszamegyek a hídfőhöz, az elmulasztott lépcsőkhöz, vagy sétálok ugyanannyit lefelé, délnek (szeretek délnek menni), teszek egy hurkot, és így? Legyen így. Villamos bent áll, kicsit kilépek, elérem. Perfekt. Felszáll néhány gyerkőc, de őket most hagyjuk :) Már félúton járok, amikor feltűnik, hogy a vilik valami csoportosulás-félébe kezdtek, szépen beálltak egymás után, libasorba. Gyanus. Kisvártatva be is mondják, hogy határozatlan ideig rostokolni vagyunk kénytelenek, ezért akinek drága az ideje, az találja fel magát. Jó. Elcsípek egy villamospótlót, megyünk is vele pár száz métert, és nini, az egyik sínpár egyik fele átment szinuszba. Nem értem mi ezzel a gond :)

Na lényeg, megérkezem nyomdába, a fele anyag már kész is. Remek! Viszont a másik felét nem viszi a gép. Nem remek. Próbáljuk meg azért, hátha a személyes varázsom besegít. És lőn. Oké, de ez még mindig csak 3/4 siker! Kb negyed óra alatt sikerül a maradékot is teljesíteni, így boldogan hagyhatom hátam mögött ezt a nyomdai tortúrát.

De! Mert mindig van egy de :) Az este nem lett volna tökéletes, ha kivételesen a kamera nem tréfált volna meg. A kis butus egy olyan hibával állt elő, amiről tud a gyártó, de nem akarja elismerni, ez pedig az a jelenség, mikor a kazettát hiába teszem a kis helyére, egyszerűen nem akarja a kütyü bevenni, mondván: "Dew Detected". Értem én, hogy "harmat", de hogy került oda? Biztos megint az M&M csapat alkotott valamit... Lényeg, két opció közül választhattam: hajszárítózás alacsony hőmérsékleten (mégse érdemes megolvasztani a kasztnit), vagy pedig harmatikusan lezárni valami szütyőbe, mellé dobva némi Silia Gel-t. Jelentem, ez utóbbi nyert :)

Esküvői bokréta

Bizony, az esküvő témának híre eme kicsiny távoli zugba is eljutott... de mint az várható, nem egy "habosbabos" elmélkedés kiváltójaként. A részletekkel nem untatnék senkit, csupán néhány kérdés merült fel bennem:

- vajh egy esküvő mennyire szól arról a bizonyos fehér ruhás nőről és az öltönyös fickóról?
- vajh egy esküvő mennyire szól az ő boldogságuk megünnepléséről?
- vajh érdemes meghívni olyan embereket, akiket még az életben soha nem láttunk?
- vajh mit jelent az, hogy a jegyespáron kívül mindenki tiszta ideg, csak ők nem?
- vajh miként lehet megfelelni 50 ember, esetlegesen eltérő igényének?
- vajh miért esküvő előtt 2-3 héttel borulnak ki bizonyos bilik, amik létezéséről a kedves vőlegény és/vagy mennyasszonynak fogalma sem volt?
- vajh egy esküvő után mire emlékszik majd a kedves, mélyen tisztelt násznép? A tényleges nagy napra vagy az "milyen lett volna, ha..." napra?

Ezek csupán ártatlan, költőinek látszó kérdések, amikre bizony kőkemény válaszok adhatók. Én ezektől most eltekintek, de idővel bizony megérkezik rájuk a válasz. Addig is akinek van kedve, nyugodtan elmélkedhet róla a kommentek között :)

2010. június 8., kedd

Maci dal

"The Bear Song*

The other day I met a bear,
Up in the woods a way up there!

He looked at me, I looked at him,
He sized up me, I sized up him.

He said to me, "Why don't you run?
I see you don't have any gun."

And so I ran away from there,
And right behind me was that bear.

Ahead of me there was a tree,
A great big tree, oh, golly gee!

The lowest branch was ten feet up,
I had to jump and trust my luck.

And so I jumped into the air,
But I missed branch on way up there.

Now don't you fret and don't you frown,
I caught that branch on the way back down.

That's all there is, there ain't no more,
Until I meet that bear once more.

The end, the end, the end, the end,
This time it really is the end!"



* aki tudja, hogy ez a kellemes kis fülbemászó nóta miben hangzott el, az nagyon le fog bukni :))

Türelem mindenek felett

A blogot lassan át lehetne keresztelni "Napjaim bajai" vagy "Napjaim nyümmjei"-re, mert bár az élet "ágas-bogas", tanultuk meg tegnap a jegyes kurzuson, mégis sorra olyan szitukba kerülök, amik próbára teszik a türelmemet. Amiről én egy jó darabig azt hittem, hogy "birka türelmem" van. Viszont az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy ez közel sincs így. Nincs türelmem a kölkökhöz, és nincs türelmem a hülye emberekhez. Jó ég, belegondolni is rossz, mit csinálnék egy hülye gyerekkel :)) De a viccet félretéve, ezeket még lehet kezelni, mert az ember próbálja kerülni a nagy óvodás csoportosulásokat és/vagy egyszemélyes lurkó sereget, a hülyéken meg lehet szórakozni.

Viszont vannak helyzetek, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen mondjuk 2 óra kényelmes ücsörgés egy rendelői váróban, ami után ha behívnak, még mosolyogni is illik. Vagy egy önkormányzat, ami tele van idiótákkal, és felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő egyedekkel (tisztelet persze a kivételnek). De tény, ezek az intézmények bármit megtehetnek, akár azt is, hogy a kemény heti 4 órás munkaidejükben cseverésszenek kedvükre, lovas újságot olvasva és/vagy intézzék a hétvégén elmulasztott bevásárlást, netán rég nem látott és olyannyira hiányolt idős mamókákkal bájcsevegjenek.

De hogy aktuális is legyen a dolog (ne csak tegnapi tortúrás), a mostani hetek mögé nem kevés logisztikát kell tolni, hogy melyik nap épp mit intézzek el, és bár tudom, nem a nyomda tartozik a legfontosabb dolgok közé, de mára ezt szerettem volna bepaszíroznom, mert nagyon máskor nem lesz rá időm, mert a héten le akarom zárni az összes függőben lévő- és beígért dolgot. Viszont úgy kicsit nehéz számolni, ha csak arra megy el kb 50 perc a nyomdában, hogy hálózat hiányában, egy USB 0-ás sebességen (annak kell lennie, mert ilyen lassú másolást én még életemben nem láttam) a szokottnál némileg nagyobb mennyiségű nyomdakész anyagom átvánszorogjon (1.6 giga, aminek bele kellett volna vérni 600-700 megába). Nem is ment át, nem is vártam meg, hisz az egész midnenségre lett volna nagyon max 1 órám, és visszajelzés, mint olyan, nincs a program részéről, hogy épp még 2 perc vagy fél óra van hátra.

A másik dolog közvetlen ez után következett. Gondoltam ha már Óbuda, akkor HÉV, amivel be lehet jutni a Batthyányi térre, majd onnan busz és hajrá. Menetidő 40 perc kalkulált, egy enyhe 10 perces sétával. Aham, ja, persze, 80 perc alatt be is értem...

Úgyhogy egy kicsit fuck a mai nap, de az ilyen dolgokon tényleg csak mérgelődni lehet, tenni ellene nem nagyon lehet...

2010. május 30., vasárnap

Belenéztem a sziget szemébe!

Lehet nem szeretni, lehet egysoros idézeteket pufogtatni, hogy mekkora egy rakat a sorozat, de ha senki nem nézte volna (mint annó a Dallas-t), akkor nem élte volna meg a 6 évadot :) De azt azért el kell ismerni, hogy a LOST igenis ért a merchandising-hoz!


2010. május 27., csütörtök

Filmélmény: Grizzly Park



Yiiihaaaaa! Filmélmény! Yes oké! :D


Csomagba zárt szellem

Elképesztő, hogy egy önkormányzatnál vagy egy postán milyen lények dolgoznak. Aktuális szösszenetünk ez utóbbival foglalkozik. Egy kicsit színesebben ugyan, de a következő párbeszéd zajlott le ma reggel:

Mint mindig, két sorszámot húzok, ki tudja melyik kerül sorra. Mint várható, a levél feladás egyáltalán nem megy, viszont a csomag szinte máris szólít!

Z: Jó reggelt, ezt szeretném feladni elsőbbségivel és ajálva.
Hölgyeményünk nézegeti, majd fanyalogva átveszi.
P: Azt tudja, ha nem lennék most jó fej, ezt nem kéne elfogadnom csomagnak. És akkor mit csinálna?
Z: Elmennék másik postára.
Kapok egy furcsa nézést, nyilván nem ezt a választ várta. Azért a csomagot levelet leheletfinoman a mérlegre helyezi. Részemről is egy furcsa nézés.
P: Most aki tényelgesen csomagot akar feladni, várnia kell emiatt.
Z: Nem mondja?
P: Nem érzi, hogy ez nem korrekt velük szemben?
Z: Nem.
P: Nem?
Z: Nézze, nagyon szívesen feladnám ezt levélként is, csak valahogy nem volt humorom egy órát várni. Tapasztalat.
P: Nincsenek sokan, nem lett volna egy óra.
Z: Fél órám sincs rá.
Mintha a falnak beszélnék.
P: Itt mindennek meg van a külön részlege, hogy mit hol lehet intézni.
Ragaszt néhány matricát a dobozra, csak hogy haladjunk is.
Z: Nyilván ezért lehet levélfeladásnál csekket is befizetni...
Erre már nem igazán mond semmit. Közli az árat, fizetem. Visszaad.
Z: Köszönöm a kedvességét.
A csomag a tárolójába helyeződik, oly módon, hogy egyetlen molekularostja sem sérül meg.
Z: Azért nem hiszem, hogy dobálnia kéne.
P: Nem dobáltam, beraktam.
Z: A jó k*rva anyád... (ezt sajnos csak gondolatban tettem hozzá).

Nem tudom hol veszíthettem el a szimpátiáját, de az az érzésem sikerült :( Pedig én nem is voltam bunkó... Bazinga!

2010. május 26., szerda

T-1 hónap!

Ehhhh... :))

2010. május 19., szerda

Mozizoltán? Noooot!

Ez már kezd egy kicsit mókás lenni... :) Most néztem, hogy a [Rec]2-t gyarkolatilag felejthetjük moziban, mert este 10-re már nem hiszem hogy sokan vevők lennének (és csak zárójelben, hogy ez egy újabb strigula a "ha tökölünk, cseszhetjük" javára). És bizony sanszos, hogy a Prince of Persia is ugrott, mert mindenhol, még a Mom-ban is csak szinkronnal játszák... jó, az Arénában megy eredeti nyelven, felirat nélkül, lehet az lesz belőle egy délutáni matiné keretein belül (10:30 vagy 15:00), más választás nincs :)

2010. május 18., kedd

Grizzly Park



Senki ne ijedjen meg, nem filmélmény következik, csak pont most olvastam eme remekmű tartalmát, amit muszáj kiraknom, annyira cool:

Egy hatalmas grizzly medve terrorizálja a gyanútlan kempingezőket és kirándulókat a nemzeti parkban. A park vadőre véget akar vetni az áldatlan állapotoknak, de a felelőtlen igazgató és a vadászok nem támogatják az ötletet. Miután több ember meghal a vérengző állat kezei között, a vadőr nem habozik tovább, megkéri természettudós barátját, hogy kutassa fel a medvét és tegye ártalmatlanná. A tudós halála rádöbbenti az embereket, hogy ez a fenevad erősebb, mint gondolták.

Ja, és a magyar címe Nyolc préda! Na így menjünk legközelebb maciparkba... A tovább mögött még két félelmetes poszter tanyázik, megtekintése csak erős idegzetűeknek!


2010. május 16., vasárnap

Nehogy egyszer jól járjak

Pénzügyekben egy dolgot nagyon jól megtanultam: ne költs el olyan pénzt, ami még nincs a zsebedben! Persze arról nem szól a fáma, hogy ne is éld bele magad egy kicsit... Történt ugyanis, hogy kilátásba volt helyezve egy kisebb prémium, amit én nagyon okosan ki is kalkuláltam magamban az eddigi tapasztalat alapján. Bár naív dolog volt hat számjegyű összegről álmodozni, de miért is ne. Jó érzés volt. Majd jött az elszámolás napja: az összegből vegyünk el egy nullát, és még azt is összuk el kettővel, mert rajtam kívülálló okokból a projektvezetés nem állt a helyzet magaslatán, és minden szar lefejlesztésre került, ami már komoly pénzes lehetőség lehetett volna, és ugye ezt valakin azért be kell vasalni. Ja, azt a kemény tízezer forintot tényleg be kellett :D

A Tomega újra nyitja kapuit?

Hétvégén anyum említette, hogy ha jól látta, akkor a Tomega újra megnyitott. Ezt valaki kedves, jólelkű, délceg, helyi vitéz meg tudná erősíteni? Meg ha már ott jár, akkor a szauna részlegről is feltehetne egy kósza kérdést :)

2010. május 14., péntek

Vége a kiskutya dalnak...

avagy utolsó helytartóként most már csak én képviseltetem az egykori szebb időket, amikor még tele volt az iroda olyan arcokkal, hogy ihaj, és olyan hangulat volt, amit öröm volt papírra vetni :) Nem gondoltam volna, hogy én maradok utoljára...

Kutyi bácsi, hiányozni fogsz!

2010. május 12., szerda

Néhány mosoly

A szürke hétköznapokat simán fel tudja dobni néhány kisállat :)








a képekért köszönet a Boriknak!

2010. május 9., vasárnap

Tápos hétvége

Az élet valahogy mindig dönt helyettünk. A napokban gondoltam rá, hogy írni kéne valami új bejegyzést, csak épp nem tudtam miről. Erre ma olyan du 2 körül a gépem azt mondja, hogy nem mond semmit: egyszerűen csak gondolt egyet, és kikapcsolt, mintha áramszünet lenne, de az összes led vígan villogott tovább, a lámpa is égett, a telefon is töltődött, úgyhogy én is lefagytam egyből. Főleg azok után, hogy a gépem nem akart újra indulni! WTF! Oké, nyugi, nem verünk szét semmit, még első felindulásból sem! Gép kicsit, hmm, kicsit furcsa szag terjeng a táp körül. Nem baj, antijuzer módra próbáljuk még párszor bekapcsolni, hátha történik valami. Főkapcs le, majd vissza, indítás, semmi. Főkapcs le, majd vissza, indítás, a prociventi felpörög némi villanás kíséretében. Na bassz, ha most kinyírtam a procimat, akkor igencsak büszke leszek magamra. Kis szünet, némi feszült várakozás, és a gép beindul, csak most az alaplap generált egy szusszanásnyi nem oda illő fénycsóvát. Oké, most nyírtam ki az egész gépet? Nem, hisz végülis megy, nem sípol, nem füstöl, de azért kapcsoljuk csak ki, biztos, ami biztos. Mivel nem szeretem az ilyen jellegű rendellenes működést, szerezzünk egy új tápot... vasárnap. Höhö :) A kis boltok zárva. Árkád MediaMarkt van a legközelebb, de ott szerintem aranyárban mérik az ilyen dolgokat. Gondolj, gondolj! Pólus! Edigital! A honlapjuk szerint nincs 400W-os táp. Shit! De van 500W-os! Yes! Telefonszám? Központi, ahol nagyon kedvesen elmondja egy női hang, hogy melyik bolt mikor van nyitva, és hogy éppen hol nyílt új boltjuk... nincs nekem erre időm, kezitcsókolom! Próba, csereszny, irány a Pólus, ahol be is szerzem frissensült Chieftec 500W-os kis jószágomat, de azért az eladó biztosít afelől, hogy kétesélyes a dolog, mert még az alaplap is lehet a ludas. De jó, mondom, nem baj, választom az olcsóbbik megoldást. Erre mondja, hogy az az lenne, ha szereznék kölcsönbe egy tápot, és kipróbálnám... kössz :) Kassza, fizetek, hazajövök, macskát kizárom, tápot beheggesztem, és jelentem: mukodik!

2010. április 30., péntek

(Vas)embertelen szinkron

Nyilván egyedül leszek a véleményemmel, de azért gondoltam muszáj lejegyeznem azt, ami szinte amúgy is egyértelmű, avagy a miért is utálom nélkülözöm a szinkronos filmeket. A tegnapi Vasember 2 ugyebár közel sem teljesítette a minimum elvárásokat, és ehhez szinte biztos, hogy a magyar hang is közrejátszott. Robert Downey Jr. hangjára még talán rá tudom mondani, hogy elment, de az összes többi karakter, háááát, valami borzalom. Mickey Rourke orosz akcentusa, bármelyik női szereplő, és hát Samuel L. Jackson, Don Cheadle, és Jon Favreau.

Úgyhogy szerintem szinkronos filmre legközelebb tényleg csak akkor veszem rá magam, ha nem tudok a film nélkül élni, és nincs semmi más alternatíva, hogy belátható időn belül élvezhető minőségben lássam a múvit...

2010. április 29., csütörtök

Far maci és hasonszőrű állatok

Ha már a Kick/Ass című filmet sikerült Ha/Ver-nek lefordítani, én inditványoznám, hogy a gyógyszertár görög eredetijét, a Pharmacy-t is magyarítsuk :) Ahogy az Apotheka is simán lehetne Apó-téka...

Heti tennivalók

Vannak hetek, amik csak úgy eltelnek, és vannak hetek, amikor dögivel van mit csinálni, és nem kevés logisztikát kell a dolgok mögé tolni, ha mindent időben és korrektek el akarunk intézni. Ez a hét ez utóbbi hetek közé tartozik! Miket is kell összehangolni? Videózás, pap, nyomda, fodrász, mozi, digizés (papír alapú és kazetta alapú), vágás, anyák napja, sztk, öltöny... Eddig a következőképp sikerült megoldani:

hétfő: egész napos videózás, este pap
kedd: du. öltöny, este nyomdakész anyag elkészítése, majd további tervezés éjfélig
szerda: reggel nyomda, du. sztk (ekg, szemészet, no pisi), fodrász, digizés minden téren, további tervezés éjfélig
csütörtök: reggel pisi, digi összerakás, este Bádogember visszatér
péntek: du. vágás
szombat: vágás, anyák napja (?)
vasárnap: digizés, vágás, anyák napja (?)

A hétvége még elég képlékeny, de a többi napot eddig egész jól összeraktam :)

2010. április 24., szombat

Filmélmény: The Boondock Saints II: All Saints Day



Tegnap este felvetettem, hogy nézni kéne valami filmet, mert már olyan régen filmeztünk. Vaciláltunk, tanakodtunk, ajánlgattam a szokásos készletet, végül a kört leszűkítettük A tébolyultak (The Crazies), és a Testvérbosszú 2-re. Végül ez utóbbi győzött, mert ez volt régebben a vinyón...


2010. április 22., csütörtök

Filmélmény: Clash of the Titans



Na, győzött az angol hang + felirat kombó a 3D + szinkron felett, amihez persze az is hozzájárult, hogy a 8 hét alatt konvertált "háromdétől" az istenek titánok mentsenek meg minket, a szinkron meg szinkron! Este mikor mondtam Borinak, hogy ma majd írok erről a filmről, kérdő szemekkel nézett rám, hogy mégis minek? Szerintem ezzel sok mindent előre elárultam :)


2010. április 20., kedd

Egreat R1



Na emberek! Egy ilyet kell venni és minden divx, xvid, mpeg, mkv, mov és egyéb gondunk egy életre (vagy legalábbis a készülék élettartamáig számítva) megoldódik! Támogat minden ismertebb hangot, feliratot, felbontást az SD-től a Full HD-ig! Usbon kap egy pendrive-ot vagy külső vinyót és mehet minden, mint a karikacsapás! Már voltak kísérletek korábban más közös ló vásárlásra, és most sem remélek túl nagy áttörést, de azért gondoltam közzéteszem :)

További infók itt!

2010. április 19., hétfő

Szombat este

Vannak az úgymond fix programlehetőségek (biliárd, dumcsi, mozi, vacsi, stb) szombat estékre, és vannak az ad-hoc jellegű programok (naplemente fotózás). Egyikkel sincs semmi baj. Viszont kissé hatékonyabban kéne ezeket összeszervezni, nehogy valaki(k) hiába várja(k) a telefont, hogy mi is lesz este... Ahogy a döntések meghozatalán is csiszolni kéne némiképp, mert ha lényegében mindenkinek mindegy, hogy hova megyünk, vagy mit csinálunk, csak együtt legyünk, de senki nem bök rá egyik opcióra sem, akkor igencsak elúszhat az adott este.

Úgyhogy ezt megelőzendőn beszéltem Tomival, és mondta, hogy most szombaton akár mehetnénk hozzá, és nézhetnénk valami múvit. Ki mit szól hozzá? Ki lesz itthon? Ki mit nézne (ne ott tököljünk megint órákat, hogy mit nézzünk)? Részünkről támogatjuk a dolgot, és az alábbi jelölteket neveznénk (ezek száma még bővülhet később):

- Ördöggerinc (El Espinazo del Diablo)
- A három rabló (Die Drei Räuber)
- A mágus (The Illusionist)

2010. április 17., szombat

Körülményes munkavégzés

Minden hónapban van egy nap, amikor kimegyek egy bizonyos céghez, és ott supportálok, vagy épp supportülök... A történet két hálózatról szól, egy briliáns programtól és azok közötti kényelmes átjárhatóságról:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy L hálózat, mert nevezzük csak így. Vígan élte kicsiny életét, míg a fejesek ki nem találták, hogy "Jó-jó nekünk ez az L hálózat, de kéne mellé egy új, egy K hálózat is, nem?". De. Szót tett követett, létrejött a friss, a ropogós, az új K hálózat. Egyetlen kitétel volt csupán, hogy a két hálózat között nem lehet átjárás, mert minek. Így is lett. Szegény kicsiny fejlesztőnk (szerény személyem, akik csupán szenvedő alanya a történetnet), a hosszú hónapok alatt bevackolta magát az L hálózatra, tudomást sem véve az új hálózatról. De jött a nap, amikor neki is szembe kellett néznie K zord világával. Az adatbázist ugyan sikerült átmentenie, de fejlesztői környezet nem rakható ám fel ennyire egyszerűen bárhova! Így ha netán holmi programbővítésre adná hősünk a fejét, megteheti a régi helyén, majd foghat egy pendrive-ot, átcammoghat egy másik helyre, kitúrva onnan lelkesen dolgozó másik kolégáját, hogy némi tesztüzem és ima erejéig hadd vegye birtokba annak számítógépét.

De ez a történet nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról? A csúf, kopasz Excel tábláról? Merthogy a legutóbbi epizódban bátor bősünknek alá kellett merülnie a sötét cellák legmélyebb bugyraiba, hogy a különféle fontosabbnál fontosabb adatokat (miket kézzel sem lett volna sokkal több idő felvinni), ő maga kovácsolja be be az árubehozatal-varázsló (import-wizard) segedelmével. Nono fiam, mi is kell egy ilyen művelethez? Excel a gépre, harsogják a választ! És az vajon van a szerver gépen? Nincs, válaszolják a lelkes nebulók. Gondolatok és anyázások cikáznak, mire hősünk eszébe jut a megoldás: pontosvesszővel szeparált univerzális állomány! Igen ám, de nem eszik ám ilyen forrón a kását! Excel barátunkban formázott számok szerepelnek, és köztudottan a "12 500" nem egyenlő a "12500"-al, mert lehet inteligens egy varázsló, de csodákra azért ne számítsunk tőle. De hősünk nem adja fel, megoldja a gordiuszi csomót, és innen már csak órák kérdése, hogy az adott adatokat (főleg telefonszámok) egységes formába öntse, felvigye a hiányzó emberek adatait, kiket életében még sosem látot, és összerendelje őket az életüket jelentő telefonkészülékekkel, amik havi végkimenetele pozitív vagy épp negatív irányba sodorja szerény megélhetésüket...

2010. április 15., csütörtök

3D kontra felirat?

Lehet örülni, hogy kishazánkat sem kerüli el a 3D láz, és teszi mindezt többnyire szinkronnal, mert úgy látták jónak az okosak. De mi van azon szegény szűk réteggel, akik vevők lennének a 3D-re, de lehetőleg eredeti nyelven? Megkapják! Mehetnek a Mom Park-ba! Oh, bocsánat, asszem nem specifikáltam teljesen jól a dolgot: eredeti nyelv + felirat, ha lehetséges! Noooooot. Ilyen opció sem az Avatar-nál, sem az Alice-nél, sem pedig a most bemutatott Titánok harcánál sincs. Erre csak azt lehet mondani: nyasgem, háromdé!

2010. április 13., kedd

Életképek: Újabb digi dömping

A korábbi digihalom sem volt piskóta, és valahogy most is adódott a lehetőség egy ilyen kis csoportképre. A múltkori a nagy "Nyomdai nélkülözés" idején készült, ez pedig a katartikus "Tálcahiány" korában játszódik. Mindkét alkalom nyomott hagyott a világban, amit senki nem felejt el... vagy csak én nem (és a Borik... és Mizu... és... nem, Mortyt még nem érinti ez a digipack őrület, hacsak nem kezdem el polírozásra használni kicsiny bundáját... hmmm... :)


2010. április 12., hétfő

Villamoson

Felettébb érdekes és tanulságos délelőtt a villamoson utazni, mert roppant mókás egyedekkel lehet találkozni. Pár napja egy érdekes állagú apuka és annak 6-7 éves csemetéje ült az ablaknál, és az alábbi párbeszéd zajlott le köztük:

A: No, szerinted merre fog kanyarodni a villamos? Mit tippelsz? Merre fog?
GY: Nem tudom...
A: Na, mégis? Jobbra vagy balra? De gyorsan mondd ám, mert mindjárt elindul a villamos és ha már jön a kanyar, nem mondhatod, mert az úgy csalás.
[Villamos elindul]
GY: Jobbra! Jobbra fog menni!
[A villamos balra fordul]
A: Látod, látod, ezt most jól elnézted volna. Nem arra van dolgunk. Ha arra mennénk, soha nem érnénk oda, ahová tartunk. Ezért kell megnézni mindig, hogy melyik villamosra száll fel az ember! Remélem most jól megjegyezted?!
GY: Meg...

És egy másik gyöngyszem, bár a politikát igyekszem távol tartani a napjaim lapjaitól, de ez azért szintén sok minden elmond: mai nap, kemény csávó, aki kopasz, szemben vele a macája, aki meg röhög és szép:

KCS: Nyert a Fidesz! Éljen a Viktor! Éljen a Viktor! Aki nem a Fideszre szavazott, azt kapásból szájon lőném! Nyert a Fidesz!

személyes megjegyzés: én az ilyen okos embereket lőném inkább szájon!

2010. április 9., péntek

Könyvélmény: Komfortos mennyország



Ugyan még nem olvastam teljesen végig, de szerintem a hátrelévő 10 oldal már nem oszt nem szoroz... Lehet szapulni Peter Jackson filmjét, de van egy olyan sejtésem, hogy azok közül senki nem olvasta Alice Sebold alkotását. Az írás spoiler-eket tartalmazhat, úgyhogy csak az kattinston tovább, aki már látta a filmet, vagy akinek nem számít, vagy aki Dávid :)


2010. április 7., szerda

Ready to work

Végre! Talán egyszer sikerül azt elérni, hogy lesz otthon minden, ami elborult hobbimhoz kell: van pillanatragasztó, van egy halom tálca, van friss, szűz vonalzó, ma költöttem el ismét egy kisebb vagyont nyomdában, úgyhogy csinálni is van mit, és vettem ragasztópisztolyt a ragasztópöttyök helyett. Úgyhogy van minden!

A todo lista legutóbb 3 (!) tételre apadt, kezdtem is kicsit aggódni, de az elmúlt egy hétben mondjuk ez megduplázódott, úgyhogy no para. Bár tegnap már a francba kívántam az egész nyomdakész anyag előkészítő folyamatot, mert amikor nekülsz délután 6-kor és még este 11 felé is ezzel szöszölsz, az már nyüm... A tervezési fázis jó, meg a polcrarakós, a többit (képgyűjtés, nyomdakész anyag varázslás, nyomda) szívesen kihagynám egy időre :)

2010. április 3., szombat

Jami!

A napokban már írni akartam, hogy mennyire aggasztó megint a mozis helyzet, hogy mennyire nem fogott meg az utóbbi hetekben kijött néhány ígéretesnek szánt bemutató (Expendables, A-Team, Salt, Robin Hood), erre jön ez a két kevésbé ismert alkotás (horror, mi más), amire azt kell mondanom, hogy beteg, vagyis várós :)

Splice:


Human Centipede:

2010. április 1., csütörtök

Dévédékkel álmodó

Ma azt álmodtam, hogy a Westend MediaMarkt-ban eltűntek a dvd-k! Illetve csak egy sornyi maradt belőlük, a többi helyét mindenféle konyhai felszerelés, robotgéjp és minden egyéb vette át. Ami maradt, az csak a Halálos fegyver 1-2-4, raklapszámmal, illetve egy gyűjteményes doboz. Egyből Varcira gondoltam, próbáltam is hívni, de nem vette fel.... nem is vettem meg a filmeket.

Majd észrevettem egy lépcsőt, ami egy eddig nem létező emeletre vezetett, és megdöbbenésemre ott találtam is egy Saturnt! A dvd-k, mint a könyvtárban, végehosszú polcokon sorakoztak. De én inkább egy csajszihoz mentem oda, és kedvesen tájékoztattam, hogy van némi APEH tartozása, amiről a papírt is megmutattam neki. Meglepődött, bár tudott róla. Majd viccelődni kezdtem, hogy ez azért mennyire menő dolog, hisz nevezzen meg bárki is a baráti társaságából, akinek van APEH tartozása. Nem tudott. És így máris sokkal jobban érezte magát...

Végül azért megvettem a Halálos fegyver gyűjteményt (nem digipack), majd Varci hívott, hogy már megvan neki. Én pedig nem tudtam mit kezdeni az új szerzeménnyel...

Ekkor ébredtem fel, amikor is Mizu leszaltózott a hűtő tetejéről.

Keira Knightley

Ez a digipack biznisz, amellett, hogy kiélhetem kreatív énemet, arra is kiváló, hogy tágítsam a nézőterem: olyan filmeknek kell utána néznem, amikről korábban esetleg nem is hallottam, melyek végül talán fel is keltik a figyelmemet. De igaz ez bizonyos színészekre/színésznőkre, köszönhetően bizonyos gyűjteményes ötleteknek.

Mostanság egy Keira Knightley digin dolgozom, és rá kellett jönnöm, hogy amellett, hogy tehetséges színésznő (Beckham, Love Actually, The Jacket), igencsak szemrevaló is. És itt jön a nagy gond. Lehet cserélni "kedvenc színészőt"? Mert én most igen erősen ezen gondolkozom... (bocsi Neve, de a 85' március egy picivel jobb évjárat, mint a 73' október)