– Nem fogunk lekamerázni egy fejetlen kutyát! – És ahogy ezt lassan kimondom, nevetségesnek érzem magam. Már miért ne kameráznánk le egy fejetlen kutyát? Ilyen alkalom csak huszonöt évente egyszer adatik meg az embernek. Olyan, mint a napfogyatkozás.
Ki hitte volna, hogy a fikció egyszer valóra válik? Merthogy valami hasonló történt velem tegnap munkába menet, csak épp nem kutyával, hanem egy egészen pici cicával (kb olyan korú lehetett, mint Mizu, amikor hozzánk került), és azért szerencsére a feje még a helyén volt. De akkor is! Borzasztó volt látni az esőverte testét, és a halott tekintetét. Az pedig tanulságos volt, hogy az emberek mennyire közömbösek voltak! Biztos, hogy látták szegény állatot, de senki még csak oda se bagózott. Nekem pedig a szívem szakadt meg a látványtól. Képek a tovább mögött, de csak az nézze meg, aki komolyan fel van készülve egy elhunyt kisállat látványára!!
Ja, és ha valaki azt hinné, hogy a Tovább mögött csak valami poén van, annak inkább itt van ez:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése