Kinek szánták ez az izét?

Ezen agyalok reggel óta, hogy de most komolyan, kinek szánták ezt a vázat? Két opció van, vagy a 250e forint alatti vázzal rendelkező szegmensnek, akik fontolgatják a váltást, vagy pedig profiknak, szigorúan backup váznak. De valahogy egyik sem valószínű.

Mi utal az elsőre?
- kicsi, könnyű méret
- kb ugyanolyan elgondolás a hátsó részre, mint eddig
- SD kártyafoglalat

Igen ám, de a régi lencsék nem lesznek jók az új masinára, túl sok százezres optika meg nem biztos, hogy ott van a szütyőben. De legalább memóriakártyákat nem kell cserélni, ellenben akksit igen :) Meg persze venni kell egy vakut is, mert az már nincs rajta.

Mi utal a másikra?
- kicsi
- jó néhány gombbal kevesebb van, mint kéne
- 11 AF
- 97% lefedettségű kereső
- alacsony fps
- SD kártyafoglalat
- de legalább FF

De komoly munkára nem biztos, hogy ez vinné az ember... Vaku, akksi mondjuk nem lesz gond, az már biztosan van egy pár, ahogy a lencsék garmadája is rendelkezésre áll, ellenben új memóriakártyákra szükség lesz. Viszont aki a profi gépek kezelőszerveihez szokott, azt megnézném milyen szájízzel nyomkodná ezt. Oké, gép-gép, de a kényelem és a gyorsaság nagy úr :)

Szóval igazából egyik piacra sem jó, szerintem. Az elsőnek ugyanúgy drága lesz (ahogy annak is, aki élete első gépeként venne valamit, az ziher, hogy nem ezt fogja), a másiknak meg az a párszázezer többlet nem akadály egy tényleg profi gépre.

Saját részről én nagyon vártam a gép specifikációját (belépőszintű FF, ami nem kerül 1 millába), és csalódtam. Ezért én nem adnék ennyi pénzt, és ha lényegesen kevesebbe kerülne (550-600e helyett mondjuk 300-350e), akkor is erősen elgondolkoznék rajta, hogy megér-e ennyit egy ilyen kaliberű backup váz, vagy a zajmentesebb videózás. Igazából naivság volt várni egy normális, megfizethető gépre, mert a Canon üzletpolitikája mostanság nem ez :) Pedig olyan egyszerű lett volna a képlet: nem kell se GPS, se WiFi, se jpg HDR, se touch screen, de még a 20.2 megapixel sem, csak egy 7D, úgy ahogy van + FF + Digi 5+! Ennyi kellett volna, nem több :)

Az amatőrfilmek szent titka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akinek volt egy álma: filmkészítő szeretett volna lenni. Nem volt hozzá se tudása, se látása, de még csak technikája se nagyon, de ő belevágott. El is készült a film, amit mindenki az egekig magasztalt. Ő maga is maximálisan meg volt vele elégedve. A csúcsra ért. Filmjét azonban látta a pénzes, gonosz filmmogul, aki csúnyán megmondta, hogy amit csinált, az nem jó. A kisfiú sírva fakadt és mérgében elbandukolt a világ végére – IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Nemrégiben történt némi véleménykülönbség egy debütáló kisfilm kapcsán, ami arra késztetett, hogy kiírjak magamból néhány gondolatot. A szóban forgó alkotás tipikus magyar kisfilm: lelkizős, szenvedős, vontatott, nem szól semmiről, színészi alakításoktól mentes, túlszűrőzött, képileg átgondolatlan (a tengelytörést sem ússzuk meg), rendezésileg botrány, ormótlan vágási hibák vannak, és természetesen Hans Zimmer a fő komponista. Ehhez párosul a film színvonalát tükröző körítés: poszterek és dvd borító. Ennek ellenére sorra kapja a dicsérő szavakat. Miért?

Roppant egyszerű: mert senki nem veszi a bátorságot, hogy megmondja, hogy szar. Az ember egyszerűen nem így működik. Nem mondasz ilyet a másik szemébe! Mindenki tudja, hogy mennyi meló van egy filmmel (szervezés, forgatás, utómunka), úgyhogy mégis milyen ember lenne az, aki ezeket figyelmen kívül hagyva közölné az alkotóval, hogy büszkesége tárgyába kár volt energiát feccölni? Egy őszinte ember?

Vagy csak azért nem mondják meg, hogy szar, hogy ne vegyék el a kedvét és ne bántsák meg. Tök jó. Viszont így pont azzal szúrnak ki, amivel nem kéne, mert szegény szerencsétlen abban a hiszemben él, hogy amit csinált, az tökéletes, úgy jó minden, ahogy van, hogy megtalálta a maga kis útját, amin a következő években haladni fog. Saját szemszögből nem fejlődik, a bíráló szemszögéből pedig gyártja tovább a szemetet.

De ez visszafele is működik ám: ha a másik jót csinál, te meg szart (ami persze neked a csúcs), nem fogod dicsérni a minőségibb munkát, mert megesz a sárga irigység, féltékeny leszel mindenre, ezért lépten-nyomon belekötsz, akár a képi világba, akár a színészi játékba (merthogy itt már valószínűleg azzal is találkozol), vagy csak a történetbe, mert némileg összetettem, mint a saját kis fél oldalas forgatókönyved, aminek a háromnegyede amúgy is vágóképek leírása.

Ha gyenge egy film, mi az alap mentség rá? Hogy tessék megnézni a körülményeket (technika, felkészültség, pénz) és előzményeket (korábbi alkotások), mert azokat egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni! Pedig figyelmen kívül kell hagyni. Mint nézőt engem miért kéne, hogy érdekeljenek a körülmények? Egyrészt nincs rálátásom a forgatásra, másrészt tényleg nem érdekel, hogy hány álmatlan éjszaka van a rendező/vágó/operatőr (ez többnyire egy ember) mögött vagy hogy mivel és mennyiből forgatták. Engem a film érdekel, ami vagy működik vagy nem. Ha a film túl nagy vagy túl komoly akar lenni, pedig látszik rajta, hogy esélye sincs (ez általában hamar kiderül), akkor a film nem működik. Vannak hiányosságok, amik egyből szembeötlőek, ezért kéne minden mást igényesen hozni, de a gagyi hatás általában kéz a kézben jár. És itt jöhet is a fő mantra: kevés pénzből hoztuk össze, másoknak sokkal könnyebb, mert ott van pénz, technika.

Igen, akkor most derüljön ki a titok: az igényes filmezéshez pénz kell, ideje felnőni! Erre valaki örömmel költ, mert igénye van rá, valaki nem. De a technika - mert ugye mindig ez a vesszőparipa, és mindig ez az egyetlen összetevő, ami hiányzik - nem elegendő egy jó és értékelhető filmhez. Azért rossz a filmem, mert nem tudtam jib-et használni? Ne röhögtess. Ha lett volna, minden második snitt jib lett volna, mert ha már van, muszáj használni. Ha az embernek nincs pénze (vagy nem akar technikára költeni), gyúrjon rá a történetre, a szereplőkre, a képekre, ami amúgy is alap lenne. Valószínű hiányozni fog a precíz kameramozgás, a mélységélességgel való játék, a tiszta hang, a szép világítás, a smink, de biztosan jár érte az őszinte elismerés, nem csak egy álszent gratuláció.

Újratervezés

Hiába, na, bármennyire is pöpecül össze lehet rakni egy napot, ha valami borul, akkor borul... mint a dominó :) Fél 6-ig még nem is volt gond! Szépen elmentem nyomdába, gondolván átveszem az anyagot és jövök haza képfeldolgozni. Igen ám, de a nyomda elkövette az első hibáját: sikerült az egyoldalasnak szánt nyomatokból kétoldalasat csinálni. Pedig fel volt írva nekik, hogy 4+0, de neeeem, ők 4+4-et csináltak belőle. És mivel még fólizott is volt a papír, így csak holnapra javítják ki. Elnézést persze nem kértek, csak nem vágták, hogy miért nem ujjongok örömömben. Sebaj, indulás haza. Valamiért volt egy olyan gondolatom, hogy nem a Mexikói felé kéne jönni, de nem hallgattam magamra. A Mexikóin ugyanis közlik, hogy a 3-as villamos nem igazán közlekedik, vagyis csak a Bositól. Fasza. Eljutok régi lakhelyünkig, várom a buszt, ami persze nemrég ment el. Negyed óra. Ráérek, nem baj. Busz jön, és vele együtt egy raklap, idegesítő, vihorászó, nagyon okos tizenéves is. Kezemben a mappa, meg digi tálcák, hátamon hátizsák, nem, nem fogok kiborulni. Hazaérek, a gép szerencsésen befejezte a reggel kapott tömörítést. Email olvasás. Jön az asap levél, hogy a A.G.V megnézne dvd-ről néhány websorit, így a miénket is. Mi ebben a rossz? Az, hogy maga a dvd még nincs sehol! A részei megvannak, de azt nyomkodhatja aki akarja. Úgyhogy mident félre, nekiülök menü navigációt csinálni, menüket linkelni jobbra-balra, feliratot ki-be kapcsolni, logikát belevinni. 6 órával később kész is a lemez :) Csak azt nem tudom mit csináltam volna, ha reggel nem döntök úgy, hogy berakom renderelni a képi anyagot... az lett volna az igazi "szopi, szopi, dvd" :))

Így spóroljon az ember!

Hiába, nagy számok törvénye, hogy néha mellényúl az ember. Mindig, mikor venni akarok valamit körbenézek a nagyvilágban, hogy honnan lehet a legjobb áron megkapni az adott portékát. Történt ez most is, amikor telefon akksit akartam venni, mert a jelenlegi, hogy is mondjam, haldoklik (hát vagy a telefonom, ez majd kiderül). Itthon lehet kapni utángyártottat pár ezerért (ezt inkább passzolnám), meg 5 és 10e ft között gyárit. Oké, akkor eBay. Találtam is ami jó áron volt, még szállítással együtt sem érte el 2e ft-ot. Rekord idő alatt meg is megjött. Örülünk? Nem. Tegnap este ugyanis felraktam tölteni, de a telóm nem érzékelte... shit. Marad a hazai 5e-s megoldás, személyes átvétellel, mert a futárszolgálatokat sem szeressük :)

Most mi van? :)

Örömmel értesítjük, hogy az Ön által rendelt termék(-ek) a mai naptól átvehető(k) üzletünkben.

2011. április 18., hétfő, 16:30:01

Az Ön által rendelt termék jelenleg nincs raktáron, beszerzését megkezdtük. Értesíteni fogjuk, ahogy megérkezik az áru.

Köszönjük türelmét.

2011. április 19., kedd, 10:00:01

A story annyi, hogy az első levélen felbuzdulva elcaflattam a Moszkva térre, majd ott közölték, hogy sajnos valamelyik kollega elnézte, és véletlenül állított státuszt... ehhhh :)

HDMI kábel

Tökre bosszantó, hogy mennyire le akarják nyúlni az embert! Vasárnap elnéztünk Árkádba és ha már ott voltunk, futottunk egy kört a Media-ban HDMI kábel után. Volt is, de valami horror áron, 6-7e forintért! Ha gyanútlan vásárlók lettünk volna, ott helyben dobunk egy hátast, elmormogunk egy kellemes kis "b@sszák meg meg magukat, a f***ért ilyen drága ez, de ha ennyi, akkor ennyi, az új technikát meg kell fizetni" kezdetű zsoltárt, fizetünk, eljövünk, este pedig élvezkedünk a Full HD-re. De mi nem így mentünk oda (lentebb a Sony boltban is idióták, ott még asszem drágább is volt, jó hogy nem röhögtem képen az eladót)! Tudtuk, hogy max 3e-ért olyan kábelt lehet kapni, hogy ihaj! Tény, ehhez kellett várni egy napot, hogy hétfő legyen, és kinyissanak a normális boltok!

Ottó hazatért

Nem tudom, hogy erről szabadna-e írni, vagy nem, felkerülhet-e egy ilyen információ egy blogba, vagy sem, de egyszerűen muszáj leírnom... Ma ugyanis egy szörnyű hírt kaptam, miszerint egykori kedves munaktársam, nevezetesen Ottó, december 3-án elhunyt.

Erre nincs jobb szó, mint, hogy döbbenet. Nem volt öreg, se beteg, legalábbis tudomásom szerint, egyszer csak nem tért vissza szabadságáról dolgozni, a munkáltatója ezért értesítette a családját, akik holtan találták a lakásában. A halál oka? Ismeretlen. Nem tudják. Egyszer csak meghalt. Folyik egy nyomozás, de még nincs eredmény. Teljességgel hihetetlen. Egyik nap még teszed a dolgod, a másik nap, vagy akár 1-2 hét leforgása alatt ennyi volt, nem vagy többé...

Nyugodj békében, Ottó.

Postai orkok, sokadik csapó

Hogy ezek az orkok még mindig a postán dolgoznak, egyszerűen elképesztő! És az a durva, hogy többnyire mindig máshogy néznek ki, de én tudom, hogy egy és ugyanaz az ork! Engem nem ver át! Történt ma reggel, hogy két csomagot szerettem volna feladni. Ork el is kezdni a műveletet (ekkor még nem fedte fel kilétét). Néhány fogást tanulhatott az idők során, mert most kivételesen nem előbb ragaszt vonalkód dobozra és forgat doboz, hogy olvas le vonalkód, hanem fordítva, ami nem kis inteligenciát feltételez! Egyik doboz kész, félrerak. Jön a másik doboz, végez, és itt véti a hibát, ahonnan egyből felismerhető az orksága: felrakja egy alapból lapbilisnak tűnő, pufi borítékra, ahonnan le is esik természetesen. Ork megszólal vidámsággal a hangjában:

Ork: Hoppá.

Én állok elhűlten, hogy wtf!

Z: Hoppá - mondom én is. - Na annak pont nem kellett volna leesnie.
O: Mit mond?
Z: Azt, hogy annak pont nem kellett volna leesnie!
O: Oh, ennél jobban dobálják majd szállításkor.
Z: És ettől most jobban kéne magam éreznem?
O: Nem miattam esett le.

Ezen majdnem dobok egy hátast. Persze, csak úgy magától billent át és vetette magát a mélybe.

Z: Nem, már miért is esett volna le maga miatt.
O: Amúgy is kosárba esett.
Z: Én elhiszem, de nem feltétlenül itt kéne szereznie az első sérüléseit.
O: Nézze, én nem tehetek róla, hogy leesett.

Itt van az a pont, amikor az ember vagy leordítja a haját, vagy pedig átvált cinizmusba. Én egyenlőr az utóbbi sorba tartozom.

Z: Én ezt is elhiszem, csak úgy leesett, ugye? Mert ezek a dobozok ilyenek. Fogják magukat és leesnek.
O: Mit mond?

Édes istenkém, még süket is.

Z: Semmit. Hagyjuk. Maga nem tehet róla, nyilván én tehetek róla.
O: Nem mondtam, hogy az ön hibája.
Z: Még jó. Meg a magáé sem, természetesen. De azért ne várja el, hogy mosolyogjak ehhez az egészhez.
O: Nem várom el.
Z: Köszönöm.
O: Egyébként törékenyként, mint levél, úgy sem tudta volna feladni.

Fizetek, megköszönöm a kedvességét, kellemes ünnepeket kívánok és eljövök. De az a durva, bár ez tipikus ork tulajdonság, hogy még csak nem is értette meg, hogy mi volt a bajom. Viszont sajnos csak utólag jutott eszembe két mondat, amit mondhattam volna:

1. Azért esett le, te hülye kretén, mert nem tudtad arrébb vonszolni a hájas segged két centivel, vagy ne adj isten felállni a rohadt székedből, hogy normális helyre tedd a kurva cuccomat!

2. Az a szó, amit már percek óta keresel erre a szituációra az, hogy "elnézést"...

Vavyan Fable: Szennyből az angyal

Az igazi fejtörést ama dilemma okozta, miszerint hová a leprába tegye a korpuszt: a többihez a pincébe, elvégre helyet is hagyott neki, avagy a teljes dilipata-garnitúrát takarítsa el a házból, üstöllést?!

Talán ez az egyetlen idézet is elegendő lenne, hogy kellően demonstrálja, ez a könyv bizony hatalmas mellényúlás volt részemről. Úgy kezdtem neki, hogy na valami igazán vicces, "reszkessetek betörők" szerű macska-egér játékos valamit fogok olvasni, de ez se előbbi nem volt, se utóbbi. Bár a fogalmazás próbál trendi, egyedi lenni, és pont ez idegesített a legjobban! Teljesen felesleges nyakatekert "szlengek" vannak sorról sorra, amik nem hogy növelik az olvasmány értékét, hanem inkább távol tartanak tőle. Jó messze!

Úgy kb a könyv harmadáig bírtam cérnával, majd mikor sorra jelennek meg a családtagok, hogy most elválok, pont karácsonykor, igen, és apád ha jönne se mennék hozzá vissza, juszt is elhagyom, stb, ott éreztem, hogy baj lesz. És az érdektelen szenvedés tartott kb 200 oldalon át... ehhh. Nem mondom, hogy ha ezt kivesszük, akkor micsoda jó könyvet kapunk - mert a betörős szál is kimerült abban, hogy jön az egyik lúzer, leütik, pince, jön a másik, pince, és mindenki sikít a kobold szobortól... mindig - de legalább rövidebb lett volna, mert funkciója nem volt a történet szempontjából.

A másik, ami baromi zavaró volt, azok a párbeszédek. Élő ember nem beszél így! Egy színdarabban mondjuk még el tudom képzelni, hogy el lehet rajta mosolyogni, de akkor is túljászottnak hatna.

Egy előnye volt annak, hogy végigszenvedtem: javult a szelektív olvasási képességem! Az utolsó száz oldalnál ránéztem a lapokra, és ami nem érdekelt, azt átugrottam. Na így viszonylag gyorsan haladtam :) És ami még vicces, és érthetelen, hogy a vége teljesen összecsapott. Tucatnyi oldal ment el unalmas szövegelésekkel, és gyakorlatilag 5 oldal alatt lezavarták a végkifejletet. Mintha elunta volna az írónő a dolgokat... amit mondjuk nem is csodálok :)

Úgyhogy őszintén fejet hajtok azok előtt, akik szerint ez egy jó és élvezetes könyv, de komolyan! Én egy darabig mellőzni fogom Vavyan Fable munkásságát...

Fejléces szenvedés

Nem igazán értem, hogy ha egyszer van ennek a szerencsétlen bloggernek egy felülete, ahol elvileg átállítható a fejléc, akkor az miért nem működik rendesen? Miért pozícionálja teljesen rossz helyre? Miért pozícionálja egyáltalán bárhová is? Nem baj, mindig vannak hátsó ajtók, áttúrtam a netet mindenféle megoldás után, találtam is többfélét ami vagy működött vagy nem. Voltak megoldások, amiket azért nem javasoltak, mert ha azt a kódot berhelem be, akkor a kereső oldalak nem biztos, hogy megtalálják az oldalt... (joggal merülhet fel a kérdés: na és akkor mi van?) Akkor volt, amikor már majdnem jó lett minden, csak eltűnt a hiperhivatkozás lehetősége, vagyis nem vitt vissza a fejléc a főoldalra. Meg volt, amikor néhány pixel hézag keletkezett az oldalon. Apróságok, de azért legyen már pöc minden, nem? De mint a legtöbb esetben, meglett a kitartó próbálgatás jutalma... ott egy minyon a fejlécben :)

UPDATE: lehet jobban ismerni kéne a html lehetőségeket, mert találtam egy piff egyszerű módot, kiindulva a "user friendly" lehetőségből, és még a kép is éles maradt, és klikkelhető is, meg minden :)

Nyomda? Az mi?

Lehet én vagyok eltévedve, vagy támasztok irreális elvárásokat nyomdák felé, de nem hiszem, viszont ez a probléma már nem újkeletű. Történt már ez meg az, és ezen a hardmaik helyen is belefutottam már egy dologba, ahogy sajnos most is, csak kicsit mókásabba.

Leadtam kicsiny anyagomat kedd reggel, ftp-n, ezzel spórolva egy plusz utat, a válaszra délután 5-nél tovább nem is kellett többet várnom. Azt ígérték, csütörtök du 5-re mehet a nyomatért. Én így is tettem, majd mikor elővezettem, hogy miért is jöttem, néztek rám nagy boci szemekkel. Mit is kéne keresnünk?, kérdezték. Digipack anyagot Filmes borítókat, válaszoltam. Keresik, keresik, de csak nem lesz meg. Majd jön a srác, aki elvileg "beütemezte" a munkát, és hát, jaj, sajnos az enyém valahogy pont kimaradt. Persze, pont az enyém marad ki, különös és meglepő fordulat. De orvosoljuk, kinyomjuk most, negyed óra. Oké, megvárom. Meg is csinálják, átnézem, és valami furcsa, igazából tudom is, hogy mi, de gondoltam ennyire nem lehetnek hülyék, biztos én tévedek. Fizetek. Kicsit többet, mint gondoltam, de üsse kő, szükségem van ezekre hétvégén, hogy haladjak, itt a pénz, ne!

Pénteken, mert éljen augusztus 20, gondoltam nekiállok összetákolni 4 digit. És sajnos igen, jól éreztem, amit jól éreztem, mert ez nem matt papír, ahogy kértem, hanem fényes, aminek csak annyi a hátránya, hogy használhatatlan, mert a hajtásvonalak ezerszer jobban roncsolódnak, mint a matt esetében, törik, és még át is szakadhat. Kurva jó. Ez eddig életem legjobb nyomdai köre: ígértek egy határidőt, de így is várnom kellett, drágábban hoztam el, és még szar papírra is nyomták. Úgyhogy hétfő reggel kezdhetek ott, és nyomhatom le a torkukon a fényes papírjukat azzal a kérdéssel, hogy tényleg ennyire nehéz teljesíteni azt, amit a szerencsétlen megrendelő kér???

Eltévedt emberek

A digi biznisznek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előny, hogy kreatív, alkotói folyamat, és jó érzés, hogy olyasmik kerülnek ki a kezeim közül, amit mások boldogan és elégedetten tesznek fel a polcukra. A hátránya viszont, hogy néhányan azt gondolják, nézegetve a házidigi oldalt, hogy "hé, itt ez a srác, egész pofás dolgokat rak össze, biztos sok szabadideje van ezekre. Nekem van néhány képem, csináljon má' belőle egy Na'vit, vagy órarendet... tegnapra". És én ezt nem értem. Miből gondolja bárki is, hogy mini grafikai stúdió vagyok? Miből gondolja bárki is, hogy füttyent egyet, és én nekiállok bármit is csinálni? Egy kvázi ismeretlen valakinek? Hát noooormáááális????

Kisállat temető

Szerintem nem vagyok egyedül azzal a nézetemmel, hogy néha, de csak nagyon néha, a többnyire kedves kisállat tulajdonosok a pokolba kívánják kedvenceiket (de talán ez az elgondolás gyerekre is helytálló). Nem mondom, hogy elásnám őket a kertbe, ami valaha indián temető volt, mert sokat nem számítana, hogy kergébben jönnek vissza... de amit ez a két állat tegnap művelt, az már egy szint :) Mizu új hobbit talált magának: pókcica módjára felturbózza magát a szunyoghálón, és csak azért áll meg legfelül, mert ott a keresztléc. Büntibe is volt egész nap, sőt nem is alhatott velünk. Ennek megfelelően reggel vagy fél óráig kaparta azt a k@rva almot, a tálkáját meg szüntelen tologatta a járólapon. Morty meg, mint akit felhúztak, olyan hangerővel forgácsolta a kis hengerét, hogy a 4-es metró megirigyelte volna. Kétszer keltem fel, bekopogva hozzá a kispárnámmal, hogy héló, elég legyen, harmadikra már a hengerei bánták.

Érdekes cégműködés

Néha komolyan rácsodálkozom, hogy bizonyos cégek hogy működhetnek úgy, olyan mentalitással, ahogy. Történetesen ismét/már megint/talán utoljára nyomda. Az, hogy elromlik a nyomdagép, és hónapokig képtelenek voltak megjavíttatni év elején, oké. Pénzbe kerül. Az, hogy már csak a fickó maga viszi a boltot, megbízható kis alkalmazottját pedig útjára bocsátja, oké. Válság van. De az egy kicsit no comment kategória, hogy mikor megkérdezem, várható-e, hogy szabira megy, az a válasz, hogy "Háááát, nem tudja, lehet. Majd alakul. Most úgy sincs annyi munka, néha később jövök, előbb megyek, vagy be se jövök...". Mondom ez klassz, hogy ennyire lutri, valami telefonszámot kérhetek, ami nem a vezetékes? Persze. Ma a legnagyobb esőzés közepette (ami félúton kapott el), szarrá ázva megérkezem, az ajtó persze zárva. No para, van számom. Ja, az van! "A hívott számon előfizető nem kapcsolható". Na fuck!

A hátam közepére

A mai nap sem volt piskóta, de a tegnapi nyomdábamenős naphoz még tartozom némi kiegészítéssel: addig megvan a sztori, hogy otthagytam az anyagot, majd húztam ki egy céghez dolgozni, ahol szerencsére időben végeztem, így felcsillant némi remény, hogy még zárás előtt visszaérhetek nyomdába. Uccu neki, szaladjunk, de tanulva a korábbi fiaskóból változtassunk útirányt, hisz itt egy híd, ahol ha felszállok a villamosra, lényegében le se kell szállnom... Igenám, de előbb jussunk fel a villamosra. Ja, hogy az a híd túloldaláról indul? Sebaj, mondta Tóbiás, által keltem a hídon. Igen ám, de hol jutok fel a vilire? Ja, hogy vagy visszamegyek a hídfőhöz, az elmulasztott lépcsőkhöz, vagy sétálok ugyanannyit lefelé, délnek (szeretek délnek menni), teszek egy hurkot, és így? Legyen így. Villamos bent áll, kicsit kilépek, elérem. Perfekt. Felszáll néhány gyerkőc, de őket most hagyjuk :) Már félúton járok, amikor feltűnik, hogy a vilik valami csoportosulás-félébe kezdtek, szépen beálltak egymás után, libasorba. Gyanus. Kisvártatva be is mondják, hogy határozatlan ideig rostokolni vagyunk kénytelenek, ezért akinek drága az ideje, az találja fel magát. Jó. Elcsípek egy villamospótlót, megyünk is vele pár száz métert, és nini, az egyik sínpár egyik fele átment szinuszba. Nem értem mi ezzel a gond :)

Na lényeg, megérkezem nyomdába, a fele anyag már kész is. Remek! Viszont a másik felét nem viszi a gép. Nem remek. Próbáljuk meg azért, hátha a személyes varázsom besegít. És lőn. Oké, de ez még mindig csak 3/4 siker! Kb negyed óra alatt sikerül a maradékot is teljesíteni, így boldogan hagyhatom hátam mögött ezt a nyomdai tortúrát.

De! Mert mindig van egy de :) Az este nem lett volna tökéletes, ha kivételesen a kamera nem tréfált volna meg. A kis butus egy olyan hibával állt elő, amiről tud a gyártó, de nem akarja elismerni, ez pedig az a jelenség, mikor a kazettát hiába teszem a kis helyére, egyszerűen nem akarja a kütyü bevenni, mondván: "Dew Detected". Értem én, hogy "harmat", de hogy került oda? Biztos megint az M&M csapat alkotott valamit... Lényeg, két opció közül választhattam: hajszárítózás alacsony hőmérsékleten (mégse érdemes megolvasztani a kasztnit), vagy pedig harmatikusan lezárni valami szütyőbe, mellé dobva némi Silia Gel-t. Jelentem, ez utóbbi nyert :)

Türelem mindenek felett

A blogot lassan át lehetne keresztelni "Napjaim bajai" vagy "Napjaim nyümmjei"-re, mert bár az élet "ágas-bogas", tanultuk meg tegnap a jegyes kurzuson, mégis sorra olyan szitukba kerülök, amik próbára teszik a türelmemet. Amiről én egy jó darabig azt hittem, hogy "birka türelmem" van. Viszont az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy ez közel sincs így. Nincs türelmem a kölkökhöz, és nincs türelmem a hülye emberekhez. Jó ég, belegondolni is rossz, mit csinálnék egy hülye gyerekkel :)) De a viccet félretéve, ezeket még lehet kezelni, mert az ember próbálja kerülni a nagy óvodás csoportosulásokat és/vagy egyszemélyes lurkó sereget, a hülyéken meg lehet szórakozni.

Viszont vannak helyzetek, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen mondjuk 2 óra kényelmes ücsörgés egy rendelői váróban, ami után ha behívnak, még mosolyogni is illik. Vagy egy önkormányzat, ami tele van idiótákkal, és felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő egyedekkel (tisztelet persze a kivételnek). De tény, ezek az intézmények bármit megtehetnek, akár azt is, hogy a kemény heti 4 órás munkaidejükben cseverésszenek kedvükre, lovas újságot olvasva és/vagy intézzék a hétvégén elmulasztott bevásárlást, netán rég nem látott és olyannyira hiányolt idős mamókákkal bájcsevegjenek.

De hogy aktuális is legyen a dolog (ne csak tegnapi tortúrás), a mostani hetek mögé nem kevés logisztikát kell tolni, hogy melyik nap épp mit intézzek el, és bár tudom, nem a nyomda tartozik a legfontosabb dolgok közé, de mára ezt szerettem volna bepaszíroznom, mert nagyon máskor nem lesz rá időm, mert a héten le akarom zárni az összes függőben lévő- és beígért dolgot. Viszont úgy kicsit nehéz számolni, ha csak arra megy el kb 50 perc a nyomdában, hogy hálózat hiányában, egy USB 0-ás sebességen (annak kell lennie, mert ilyen lassú másolást én még életemben nem láttam) a szokottnál némileg nagyobb mennyiségű nyomdakész anyagom átvánszorogjon (1.6 giga, aminek bele kellett volna vérni 600-700 megába). Nem is ment át, nem is vártam meg, hisz az egész midnenségre lett volna nagyon max 1 órám, és visszajelzés, mint olyan, nincs a program részéről, hogy épp még 2 perc vagy fél óra van hátra.

A másik dolog közvetlen ez után következett. Gondoltam ha már Óbuda, akkor HÉV, amivel be lehet jutni a Batthyányi térre, majd onnan busz és hajrá. Menetidő 40 perc kalkulált, egy enyhe 10 perces sétával. Aham, ja, persze, 80 perc alatt be is értem...

Úgyhogy egy kicsit fuck a mai nap, de az ilyen dolgokon tényleg csak mérgelődni lehet, tenni ellene nem nagyon lehet...

Csomagba zárt szellem

Elképesztő, hogy egy önkormányzatnál vagy egy postán milyen lények dolgoznak. Aktuális szösszenetünk ez utóbbival foglalkozik. Egy kicsit színesebben ugyan, de a következő párbeszéd zajlott le ma reggel:

Mint mindig, két sorszámot húzok, ki tudja melyik kerül sorra. Mint várható, a levél feladás egyáltalán nem megy, viszont a csomag szinte máris szólít!

Z: Jó reggelt, ezt szeretném feladni elsőbbségivel és ajálva.
Hölgyeményünk nézegeti, majd fanyalogva átveszi.
P: Azt tudja, ha nem lennék most jó fej, ezt nem kéne elfogadnom csomagnak. És akkor mit csinálna?
Z: Elmennék másik postára.
Kapok egy furcsa nézést, nyilván nem ezt a választ várta. Azért a csomagot levelet leheletfinoman a mérlegre helyezi. Részemről is egy furcsa nézés.
P: Most aki tényelgesen csomagot akar feladni, várnia kell emiatt.
Z: Nem mondja?
P: Nem érzi, hogy ez nem korrekt velük szemben?
Z: Nem.
P: Nem?
Z: Nézze, nagyon szívesen feladnám ezt levélként is, csak valahogy nem volt humorom egy órát várni. Tapasztalat.
P: Nincsenek sokan, nem lett volna egy óra.
Z: Fél órám sincs rá.
Mintha a falnak beszélnék.
P: Itt mindennek meg van a külön részlege, hogy mit hol lehet intézni.
Ragaszt néhány matricát a dobozra, csak hogy haladjunk is.
Z: Nyilván ezért lehet levélfeladásnál csekket is befizetni...
Erre már nem igazán mond semmit. Közli az árat, fizetem. Visszaad.
Z: Köszönöm a kedvességét.
A csomag a tárolójába helyeződik, oly módon, hogy egyetlen molekularostja sem sérül meg.
Z: Azért nem hiszem, hogy dobálnia kéne.
P: Nem dobáltam, beraktam.
Z: A jó k*rva anyád... (ezt sajnos csak gondolatban tettem hozzá).

Nem tudom hol veszíthettem el a szimpátiáját, de az az érzésem sikerült :( Pedig én nem is voltam bunkó... Bazinga!

Mozizoltán? Noooot!

Ez már kezd egy kicsit mókás lenni... :) Most néztem, hogy a [Rec]2-t gyarkolatilag felejthetjük moziban, mert este 10-re már nem hiszem hogy sokan vevők lennének (és csak zárójelben, hogy ez egy újabb strigula a "ha tökölünk, cseszhetjük" javára). És bizony sanszos, hogy a Prince of Persia is ugrott, mert mindenhol, még a Mom-ban is csak szinkronnal játszák... jó, az Arénában megy eredeti nyelven, felirat nélkül, lehet az lesz belőle egy délutáni matiné keretein belül (10:30 vagy 15:00), más választás nincs :)

Nehogy egyszer jól járjak

Pénzügyekben egy dolgot nagyon jól megtanultam: ne költs el olyan pénzt, ami még nincs a zsebedben! Persze arról nem szól a fáma, hogy ne is éld bele magad egy kicsit... Történt ugyanis, hogy kilátásba volt helyezve egy kisebb prémium, amit én nagyon okosan ki is kalkuláltam magamban az eddigi tapasztalat alapján. Bár naív dolog volt hat számjegyű összegről álmodozni, de miért is ne. Jó érzés volt. Majd jött az elszámolás napja: az összegből vegyünk el egy nullát, és még azt is összuk el kettővel, mert rajtam kívülálló okokból a projektvezetés nem állt a helyzet magaslatán, és minden szar lefejlesztésre került, ami már komoly pénzes lehetőség lehetett volna, és ugye ezt valakin azért be kell vasalni. Ja, azt a kemény tízezer forintot tényleg be kellett :D

Vége a kiskutya dalnak...

avagy utolsó helytartóként most már csak én képviseltetem az egykori szebb időket, amikor még tele volt az iroda olyan arcokkal, hogy ihaj, és olyan hangulat volt, amit öröm volt papírra vetni :) Nem gondoltam volna, hogy én maradok utoljára...

Kutyi bácsi, hiányozni fogsz!