Karácsonyi szösszenet

Milyen furcsa a karácsony! Gyerekként az ember majd meg van érte veszve, felnőttként már azért lankad ez a lelkesedés. Miért?

Amíg kicsik vagyunk, van elég idő arra, hogy várjuk a karácsonyt. Ott van a téli szünet, egésznapos láblógatás, játszás, meg miegymás. Nem érdekel az, hogy anyunk a konyhában szorgoskodik (robotol), nem számít honnan lesz fa (a Jézuskától, természetesen), nem kell azon agyalni, hogy ki mit kapjon, mert nekünk csak a frissen szerzett szabadidő számít, hogy otthon lehetünk, hogy szenteste sok-sok meglepi lesz a fa alatt.

Ezek az évek viszont olyan gyorsan elillannak, mint a frissen esett hó.

Felnőttként már teljesen más a helyzet. Nincs idő várni a karácsonyt. Dolgozunk az ünnepek előtt, ünnepek között, és persze, szinte egyből az ünnepek után is! Be kell szerezni az ajándékokat, harcolva az "idén semmi nem marad az utolsó napokra" szállóigével, mert persze, hogy marad bőven elintéznivaló 22-23-ára is! Venni kell fenyőfatalpat, ha esetleg nincs. Venni kell égősort, ha netán a lakótárs vízforralója lecsapná a biztosítékot, ezzel kényszerítve örök sötétségbe a meglévő fények ragyogását. És akkor még nem beszéltünk a csomagolópapírokról, a kis kiegészítőkről, a fenyőfáról, na meg persze a több napos "zserbó és csacsifüle hadműveletről".

"Nem kevés idő, míg minden összeáll,
És a fa alá, számos ajándék talál,
Arcokon lesz e örömteli mosoly,
Ez kiderül majd szenteste, míg fogy egy kis bejgli"

Bori

Szeret!

Üde színfoltok a sötétségben

Titkos ügynököm jelentette tegnap a Westend-ből:

"Most ment el mellettem egy barátod, akinek szülinapja van, és vele volt egy másik ismerősöd is. Nem vettek észre!".

Mennyire találó már ez a megfogalmazás, nem?! Ismerősöm. Hát igen, barátnak már nem nagyon nevezhető az illető, 20 év ide vagy oda. Végülis ha ő úgy gondolja, hogy megérte ezt kidobni, mint egyszer az életben szembenézni dolgokkal, és bármit is elismerni vagy felvállalni, akkor biztos neki van igaza, mi nem ellenkezhetünk :) De nem vicces amúgy, hogy egy barátságot nem az említett 20 év, hanem az elmúlt pár hónap határoz meg igazán? Bár ezzel sem lenne igazán semmi gond, bárkinek adódhat úgy, hogy hónapokig/évekig nem tudja/nem akarja/eszében sincs rendesen tartani a kapcsolatot a többiekkel. A kérdés csak az, hogy ha az illető visszajön/rájön, hogy fasz, a többiek vajon tárt karokkal fogadják-e...

Viszont nem hiszem, hogy érdemes róla többet írnom. Így is már túl sokat foglalkoztam vele idén, még ha nem is szó szerinti megközelítésben :) Kíváncsi leszek amúgy mit szól majd hozzá... de ezt majd akkor :)

Amúgy bármennyire is próbálunk róla nem beszélni, mert minek (ő már nem kérdez felőlünk), valahogy mindig szóba kerül (bár már egyre kevésbé érdekes a téma), hogy újra és újra meglepjen minket a f... dolgaival :) Vagy csak mi vagyunk naivak?

Legújabb kedvenc: "Isten éltesse születésnapja alkalmából barátomat Viszti Tamást; és Bakos Erikát!!! Boldog szülinapot!"

Az egy dolog, hogy ezt december 19-én írta ki az iwiw üzenőfalára (ezt még azért elnézzük neki, mert elfüstölt otthon a gépe, és biztos ezért írta ki egy nappal korábban *), de a stílus az, ami káprázatos :) Muszáj még egyszer leírnom: "Isten éltesse születésnapja alkalmából barátomat Viszti Tamást". Nem gyönyörű? Annyira baráti a hangnem. Annyira közvetlen. Annyira nem hivatalos nyomtatványra való! Annyira All-in-One. Szóval ehhez járna az őszinte gratulációs levél :DDDD

* update: 20-án is volt fent :)))))

Veszélyben a Maffia 3, vagy pont fordítva?

Nemrég felmerült (egy nagy közös Madagaszkár 2 nézés alkalmával, ahol az már fel sem merült bennünk, hogy neki is szóljunk, nem mintha jött volna (nálam a TDK volt az utolsó, hogy jegyet foglaljak neki)), hogy újra neki kéne állni a Maffia 3-nak. És itt jön egy nagy kérdés: vele mi legyen? Ő is része volt az első két résznek, most hagyjuk ki belőle, mert fasz? Forgassuk le nélküle, és még a premierre se hívjuk meg? Abban nagyon hamar mind egyetértettük, hogy felőlünk nyugodtan jöhet. A kérdés itt inkább az, hogy ő benne akar-e egyáltalán lenni a korábbi 9 hónap után, és ha igen, tud-e majd normálisan hozzáállni a dolgokhoz. Mert én azt mondtam, hogy ha mindenki más komolyan veszi, ő viszont késne, vagy hátráltatná a többiek munkáját, akkor ne legyen benne. Ennyire egyszerű. Csak mostanra megfogalmazódott bennem egy másik kérdés is: mi komolyan akarjuk azt, hogy ő része legyen bárminek is, ha már ennyire látványosan mindenkit utál és leszar, vagy csak a mögöttünk lévő 20 év (és a meglévő 2 rész) miatt lenne illendő, hogy ő is benne legyen?

Mert azért lássuk, hogy számára miből is állt a Maffia 2 receptje (ami azért nem most volt, hanem 2004 nyarán, amikor még elvileg minden szép és jó volt!):
- gondolkozz egysíkúan és végy egy eleve elvetélt alapötletet (saját magadra kihegyezve természetesen)
- majd azért még durcizz be látványosan, ha bármelyik további ötletedet megvétózzák (B: Ja, mert azon nem látszik, hogy nem pince, hanem egy rendőrségi raktár. V: Nem, én azt mondtam, hogy a külteret nem akarom keverni a beltérrel)
- késs sokat, és ezáltal legyél hátráltató tényező, ezzel is ösztönözve a többieket, hogy oldják meg néküled a dolgokat
- még véletlenül se állj ki a saját ötleteidért (pl: a soha el nem készült President Evil: A Raktár, ami helyett ugye lett a nagysikerű I, Scream: A fagyi című kisfilm)
- végül, de nem utolsó sorban, szard le a végterméket!

Felesleges körök a.k.a. Ez történt korábban

Mit lehet mondani a következő párbeszédre?
- Tervezzük, hogy megnézzük az Amikor megállt a Föld-et.
- Sokan mennénk?
- Igen, úgy tervezzük.
- Mi lenne, ha mi külön néznénk meg, csak ketten?

És egy másik nyalánkság, ami ugyan később került a birtokomba, de fölösleges új bejegyzést csinálnom hozzá:
- Hol leszel szilveszterkor?
- Dávidéknál lesz nagy parti.
- Aham... [fél perc szünet] Azért remélem, hogy mi ketten fogunk még együtt szilveszterezni...

Egy olyan úriember utolsó szavai ezek, aki már egy jó ideje nem színesíti úgymond a baráti körünket. Aki látványosan kerül mindent és mindenkit, de neki persze nincs baja senkivel! Csak ha az ember esetleg összefut vele az utcán, és megjegyzi, hogy „Nahát, milyen régen láttunk téged, csak nem kerülsz minket?”, jön egyből a vetítés meg a jópofizás, hogy „Jaj, dehogy, csak rengeteg dolgom volt az utóbbi időben. Amúgy puszi-puszi, mi van veletek? Széles mosoly”. Minek kellenek ide ezek a felesleges körök? Az emberre mosolyog, de amint hátat fordítunk neki, máris jön a fújás, meg a „már megint beszólt” szindróma. Valahogy nem bírom a kétszínű embereket! Erre tökéletes példa a legutolsó, tán 2 hónappal ezelőtti Pólus-os néhány együtt töltött perc. Annyi hónapos kihagyás után mégis próbáltunk vele értelmesen elbeszélgetni (és csak felszínesen érintve azt is, hogy kemény 1 hét után már nem gazdagítja a felsőoktatás köreit), csakhogy ő mindent támadásnak vett, persze csak utólag. Annyi nincs benne, hogy bármit is a szemünkbe mondjon. Mert mi ugyanis, mint utólag kiderült, semmiről sem tudunk, és semmiről sincs fogalmunk. Mi nem tudjuk milyen a távoktatás. Nem tudjuk milyen korán kelni. Nem tudjuk milyen órákon át zötykölődni a vonaton. Mi nem tudjuk mi az, amikor a munkahelyen szabit kell kivenni 1-1 oktatási napért. Mi nem tudunk semmit se… ahogy ő is csak kifogásokat tud keresni... ("Bár államilag lettem volna finanszírozva, de mi az, hogy utazni kell, hogy pénzbe kerül a vonatjegy, hogy hosszú az út, hogy csak fizetésnélkülire enged el a szemét diri, hogy tanulni kell? Ez felháborító!")

Még márciusban volt egy nagyobb beszélgetés (az utolsó), amit 6 hét csönd követett részéről, mert éljen a strucc politika. Hat hét alatt gondolhatta "elül a vihar, nekem nem kell vele foglalkoznom, mert talán meg sem történt". Lényegében el is ült, mert mi se nagyon foglalkozunk vele. Majd jött az Indi 4, ahol még tiszteletét tette, persze totál érdektelenséget mutatva a többiek felé (sokkal érdekesebb a mobilom, mint amit Varci vagy épp bárki más mesél). Ezt követte a következő fél évben kettő, vagy maxiumum három összefutás. Ő választotta ezt, ő alakította így, csak sajnos senki nem kapálózott utána…