Egészen szépen leapadt májusi kis todo listám, aminek én nagyon örülök :) Két nagyobb falat van már csak hátra, abból is az egyik remélhetőleg február elejére már a polcokon figyelhet!
Napjaim lapjai: Átolvasva, átlektorálva, és az általam talált összes változtatás bejavítva. Borító kész, max a sablonon kell egy picit igazítani. Ami még hátra van: Borik kivégzik a maradék 200 oldalt, majd bejavítom, ami hibát esetleg még talált, hogy az egész irományt teljes egészében össze tudjam vetni a javítás előtti állapottal, hogy új bug azért ne kerüljön be! Majd jöhet a nyomda!
Balatonszárszó 2009: Még nem nagyon vitt rá a lélek, hogy azt a kemény másfél órát bedigizzem :) De az biztos, hogy a végét vágom össze először, mert van rá egy nagyon szép ötletem... már vagy fél éve :)
Továbbá dübörög a digipack biznisz! December elejét sikerült annyira megnyomnom, hogy szinte minden napra jutott valami újdonság. Elég hosszú utat tettem meg a Rémálom digi óta, amikor még úgymond bizonytani kellett, hogy "De biztos meg tudod csinálni? És szépen rakod össze?". Azóta közel 40 digit és jónéhány gyűjtődobozt már letettem az asztalra :) Idén a Becstelen brigantyk zárja a szezont. Jövőre pedig egy igencsak "királyi" digi nyitja a sort, de ezt majd januárban...
2009. december 30., szerda
Chasing Dreams
Vannak dolgok (de nevezhetjük őket álomnak is), amik számomra fontosak, amik nem hagynak nyugodni, talán már évek óta. És mostanra el kell fogadnom egy tényt, amit eddig is tudtam, csak nem sejtettem :) Illetve sejtettem is, csak azért próbálkoztam néhanapján ezen változtatni, hiába.
Felszínre kerülnek régóta dédelgetett apróságok, melyek szintén csak nekem jelentettek sokat, és amiknek túl nagy jelentőséget tulajdonítottam.
Az álom, mely egykor oly élénk volt, fokozatosan szertefoszlott, mert egyszerűen nincs értelme több energiát fektetni olyan ötletekbe, amiből úgy sem lesz semmi.
Tanulságos kis lecke, miszerint csak annyi időt érdemes bizonyos dologba beleölni, amennyi időt mások is rászánnának... de ezzel meg az a bökkenő, hogy akkor viszonylag ritkán születnének új dolgok :) Ennek viszont így nincs is értelme :D
Ahogy ennek a posztnak sem volt semmi értelme!
Csubakka!

2009. december 27., vasárnap
Filmélmény: Gremlins

Mit is nézhetne az ember karácsony másnapján, este, dvd-n? Hát a Szörnyecskéket! Végülis tipikus karácsonyi film, nem igaz? :) És te jó ég, ha belegondolok, hogy mennyire régen láttam ezt a filmet, és mennyire imádtam, és hogy a Borik itt már legalább annyira voltak gondolat, mint a kis Gizmók bábközeli állapota. Jó, ez a hasonlat talán nem a legszerencsésebb :D De egy a lényeg, legelső dvd-im egyike végre teljes hosszában lejátszóba került!
De mégis mit várhat felnőtt fejjel az ember egy 1984-es filmtől, ami ráadásul gyerekkori nagy kedvenc (legutóbb, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag bárgyúsága nem kicsit ütött szíven)? Jelen esetben szinte ugyanazt a "rajongva nézést", mint annak idején! Tény, az izgalom, a szörnyecskéktől való titkolt félelem tova illant. A vágás nemes egyszerűsége jobban szembeötlik. A színpadias angol hanghordozás néhol megmosolyogtató. De szinte a film 90%-ára úgy emlékeztem, mintha csak tegnap láttam volna, és ez azért jelent valamit! Gizmo dúdolása, és apró beszólásai ("Bam-bi"), a báros jelenet bábjátékosa, a Miki egér fül a moziban és úgy egészében a már akkor is komolytalanra vett szörnyecskék... akik nem mellesleg elképesztő inteligenciával rendelkeznek (mindenről tudják mi az, és miként kell használni!) Ahogy most még a trükkökre is sikerült ráámulnom, hogy több, mint 20 éve már milyen dolgokat vittek végbe, és még mai szemmel sem tűnik gagyinak!
Szóval engem megvettek kilóra, még akkor is, ha most nem találok magyarázatot arra, hogy ugye ha víz éri őket, akkor szaporodnak, viszont nagyban vedelhetik a sört, és a film végén a Főnök is igen soká kivár a szökőkút peremén, mégsem indul be semmi reakció...
10/9

2009. december 25., péntek
Filmélmény: Law Abiding Citizen

Mit tehet az ember, ha a Borik Zoli ajcsikat szeretnének csomagolni 23-án este, és ki van adva ukázba, hogy bizony nem lehetek itthon? Elmegyek moziba. A "hova" karácsony előtti lustaságomat tekintve nem volt kérdés: Sugár. És mit? Ez már nagyobb kérdés volt, de azért hamar megoldottam. Törvénytisztelő polgár.
Arra kell rájönnöm, hogy amelyik filmnek jó a zenéje, akkor a film sem lehet annyira vészes. Ha viszont a zenét már munka közben, egész nap hallgatom, a film is valami különleges csemegét nyújt. És ez esetben nem is lőttem annyira mellé. Ugyanis a film meglepően jó, logikusan felépített, ötletes. Némi Dexter és Saw fíling is befigyel, ha má 18-as karikás a film. Gerard Butler ezt a karaktert is remekül hozza, mellette Jamie Foxx csupán csak statisztál. Viszont jó volt látni Warden börtönigazgatót játszó Gregory Itzin-t (24-ből Charles Logan). De...
Amellett, hogy minden bizonyíték nélkül gyakorlatilag egy kisebb hadsereg rohamozza meg szerencsétlen főhősünk házát, egy dolog. Az, hogy később, egy kis incidenc után az ügyész kicibálja emberünket a börtön elé, csak hogy jól meggyepálja, az is egy dolog. Én csak a végét sajnálom. 10 éve volt Clyde Shelton-nak tanulmányoznia az alkotmányt és felkészülni. Annyira kihangsúlyozták, hogy egy kész agytröszt és mindenki előtt jár. Annyira szisztematikusan csinálta, amit. Miért nem tudtak belevinni egy olyan összképet, hogy ezek a tettek egymásra épülnek? "A" indukálja "B"-t. "B"-re "C" lesz az állam válasza, ezért jöhet a "D", vagy ilyesmi. A másik gondomat nem írom lesz, mert nem szeretnék annyira spolier lenni :)
De ettől eltekintve tetszett:
10/8
Vihar-sziget
Vajon van valamilyen összefüggés aközött, hogy ma akkor szakadt az eső (kb du. 5 körül, egy negyed órára), úgy, mintha dézsából öntenék, amikor kiolvastam a Vihar-sziget utolsó 10 oldalát?
Sajnos rég olvastam már könyvet, ez is már egy ideje ott panziózott érintetlenül az íróasztalon lévő kis emelvényen. De most, hogy újra kellett olvasnom a Napjaim lapjait lektorálás címen, és ezért kissé visszábbvettem a digipack bizniszből, kedvet kaptam a Vihar-sziget elolvasására. És szerencsére nem bántam meg! Kellemes kis olvasmány volt, és talán a film még inkább életre fogja kelteni a C részleg nyomasztó hangulatát, a sziget sötét elzártságát, és a vihar kegyetlen tombolását. Hajrá, Teddy!
2009. december 22., kedd
Kidobott 2 óra
Régen dobtam már ki ennyire 2 órát az életemből (de 9.30-11.30-ig). Az elgondolás a következő volt: nyomda, utána Teta, majd végül posta. Az egy dolog, hogy minden villamosra és egyéb járműre 10 perceket kellett várni (volt aminek még integettem is), de az, hogy az előzetes ígérettől eltérően a nyomdában ma már csak anyagfelvétel van, anyagleadás, nyomtatási lehetőség nincs, az már kissé kiakasztó. Úgyhogy ez marad jövőre. Akkora Teta. Mehetek korongnyomtatni, de csak du 1 után. Fuck. Akkor posta. A Mexikóin legalább pont jön a villamos. Felszállok. Csak akkor jövök rá, hogy rossz vilire szálltam, amikor nem kanyarodik el 2 megálló után, hanem tovább megy. Mega fuck. Akkor séta. Elérek a postára. Vagy 30-an állnak sorrba. Én pedig azzal a lendülettel fordultam is ki...
Becstelen szinkron
Tegnap este végre belehallgathattunk a Brigantyk szinkronjába, és nagyjából ugyanaz a helyzet vele, mint mondjuk a Másnaposok szinkonjával. Arra sokan rámondhatják, hogy remekül sikerült és megdobja a filmet, és talán erre is rámondható, egészen addig, amíg át nem váltunk eredeti hangra... Mert sajnos egyrészt a film, másrészt az alakítások is sokat veszítenek erejükből (főleg Hans Landa). De azért ejtsünk pár szót Brad Pitt szinkronhangjáról :) Büszkék lehetünk Varcira! Nagyon szépen és jól hozza karaktert, Bori szerint meglepően jól, nekem mégis egy kicsit elütött Aldo Raine-től. Valószínűleg rendezői elgondolásként, de hiányzott az eredeti hanghordozás (nem tájszólás :).
De mivel számomra mind a két film erősen középszerű, a szinkront tudom nélkülözni, ahogy a filmeket is :)

2009. december 20., vasárnap
Night of the Guns (aka. Gunshot5)
Tegnap valahogy kicsit nosztalgikus kedvemben voltam reggel, hazafelé jövet a piacról. A hó ropogott a lábam alatt, minden fehér, hideg volt, csak az éjszaka nem borult rám csöndes magányával. És eszembe jutott egy kisfilm, amit még 2005.01.26-án forgattunk, amolyan tesztvideó gyanánt: torkolattűz és esti felvétel. Mivel az akkori technika nem volt igazán a toppon, értsd: k*rva sötét lett az egész, Dávid mondta is, hogy akkor ez ennyi, ne szarakodjak vele. Én persze még aznap este bedigiztem, és másnapra már össze is vágtam :) Némi effekt, majd évek múltán ezen effektek javítása... sokkal jobb ugyan nem lett, de a hangulat ezerrel érződik, hogy miért is csináltuk. Ezt szeretném most közel 5 év elteltével közkinccsé tenni :)
A Maffia 3 egyik rejtett extrája lett volna.
2009. december 11., péntek
Vakság
Ma az Erzsébet királyné útja aluljáró villamos megállónál láttam egy olyan 10 év körüli vak kisfiút, fehér bottal. A gyerek mögött egy kísérő lépkedett, bár inkább "guardian"-nak nevezném, mert csak arra hivatott, hogy szemmel tartsa a srác minden lépését, és ha kell, beavatkozzon. A gyereknek meg kell tanulnia boldogulni. Zebra. Sípoló hang. A gyerek fehér botját lóbálva átkel a másik oldalra. A "látók" félresiklanak az útjából. Átér, de lépked tovább, és botjával nekiütközik a sarki trafiknak. Már korábban is látam itt vakot átkelni, és ő is nekiütközött a falnak. A gyerek jobbra fordul. Újabb zebra. Megáll, mert a védőangyala megállítja. A lámpa zöldre vált, de a srác csak áll tovább. Az őrangyala nem szól semmit. Felszállok a villamosra. A gyerek még mindig egyhelyben áll. A lámpa pedig még mindig zölden fénylik. Én pedig kicsit elszomorodtam.
2009. december 10., csütörtök
Válság a dvd piacon
Máig nem tudtam rájönni, hogy hol akadhatott el a Harry Potter és a Félvér herceg dupla lemezes kiadása a Media-kba (két hete jelent meg, kb 3-4 napig lehetett kapni, utána csak az egylemezes van raklapszám). Sebaj, van megoldás. Xpress!
Ma írtak is, hogy mehetek értük (mert jött egy Pánikszoba 3 lemezes kiadás, meglehetősen olcsóé'). Usgyi neki, irány a Blaha. A történetben az, hogy a Borik rám bízták a nagy, kék, IKEA-s szatyrukat, ami tele volt minden földi jóval, csupán csak mellékes szerepet tölt be. Megérkezem a Szövetség utcába, és már elsőre gyanús lett az a sok népség, aki az átvevőhely előtt gyülekeztek, az utcán! Nagyjából két házszámnyi ember! Fuck! Hazamenjek? Jöjjek máskor? Áhm, ha már itt vagyok, kivárom. Álltam én már végig órás sort (Bret Easton Ellis dedikálás), ez biztos nem lesz több óra. Beállok hát a sor végére. Szatyor le. Eltelik néhány perc. Haladtunk egy lépést! Jeeee! Néhány autós, motoros igencsak furcsa szemekkel nézi a sort. De hoho, jön egy lakos a 28-ba. Mit adnak itt akciósan, kérdezi a nemrég alkoholmámorából szabadult embör. DVD-t, válaszolja meg a srác mögülem. Ahhoz én nem értek, öreg vagyok már hozzá, jön rá a válasz.
Eltelt 20 perc. Már egész közel a bejárat. Szinte üdítő hallgatni a pénztárgép csilingelését, mert egy újabb csilingelés után, várhatóan felhangzik az ajtó berregő hangja is, midőn egy távozik, egy pedig bejut. Rajtam a sor. Nem számoltam, de vagy harcminszadszorra is magamhoz ragadom a földöm árválkodó kék szatyrot. Bejutottam! Innen az események szélsebesen felpörögnek. Alig 8 perc alatt letudjuk az előttem lévő 6 embert. Közben Bori hív. Beszélünk pár percet. Bocsi, szívem, de le kell, hogy tegyelek, végre én következem...
Mi ebből a tanulság? Az, hogy vannak emberek, akik fél órát képesek állni, a hidegben, az utcán, mindenki szeme láttára, csakhogy átvegyék a dvd-jüket. Az, hogy néhány arcról lerí, hogy dvd-t jött átvenni. És hogy a válság csak egy kamu :D

2009. december 4., péntek
2009. december 3., csütörtök
Final Rec [2009]
Most, hogy így téma lett a szilveszter, felmerült bennem egy ellenem irányuló merénylet... avagy ki mit szólna hozzá, ha dokumentálnánk az év utolsó néhány óráját, videoanyag formájában (lehetne róla írni is, hogy 20:01 Dávid kiöntötte sörét. 20:02 Nem is Dávidé volt, de kinek lenne kedve akkor körmölni)? Össznépi szilvesztert még sosem kameráztunk :D Mondjuk még az is lehet, hogy alszom rá egyet, és úgy hülyeség ahogy van, csak érdekel, ki mit gondol róla :)
2009. december 2., szerda
Megbolondul a világ
Már tegnap elkezdődött! MediaMarkt-ban egy darab Harry Potter 6 duplalemezes verzió sincs, csak az egylemezes, az viszont ömlesztve! Illetve van, a vevőpultnál, kibontva, vagy 10 darab. Egy csóka nagy lelkesen vizslatja is a lemezeket. Megkérdezem, hogy valami baj van a lemezekkel? Nem, dehogy, csak vásárlás előtt szereti ellenőrizni, hogy nem karcosak-e. Aham, még mielőtt kifizetné, bent kibontja, tíz darabbal. Gyorsan eljöttem. Ja, és továbbá még mindig nincs Pleasantville és 9-es terv a világűrből :(
Ma pedig át kellett jönnöm a Lehel térről a Keresztúri útra. Lehel téren mentők, rendőrség, metro lezárva. Fuck, valaki öngyilkos kedvében volt? Nem baj. 14-es villamos az orrom előtt el. 32-esre is várni kellett vagy negyed órát. És a 67-es sem egyből indult. Mindenhol embertömeg (mondtam már, hogy néha úúúúúgy gyűlölöm az embereket? Túl sokat vannak...)
Amúgy minden a szokásos. Mizu még mindig olajosan csillog. Bori nyomja az ágyat. A héten pedig, ha minden jól megy, beindul a decemberi digipack üzem! Illetve amint választ kapok egy kérdésre, jön egy fincsi kis exkluzív bejelentés :)

2009. november 27., péntek
Filmélmény: Pandorum

Rizikós várni egy olyan filmet, amitől az ember azt várja, hogy ütősebb lesz, mint az Event Horizon, és annyira szeretném azt írni, hogy minden percére megérte várni, de nem lenne igaz.
Mit ígért a bemutató? Sci-fi. Horror. Dennis Quaid. Paranoia. Bezártság. Szorongató légkör. És ezeket meg is kapjuk. De sajnos nem annyira elborult a film, mint amilyen lehetett volna. Lehet az én hibám, de nem tudok megbarátkozni az olyan szereplőkkel, akik szedett-vedett göncökben rohangálnak, rasztásan, kezükben mindenféle bárd meg húsklopfoló. Szóval ez a "Mad Max" fíling nekem nem jön be annyira. Mert a mutáns lények még hagyján, bár ők is megérnek egy misét. Ha ezeket az elemeket lecserélték volna valami normális monsztrára, ha jobban bemutatják, hogy mi is az a Pandorum, ha sokkal, de sokkal elborultabb az egész, akkor én is többre értékelném, mint 10/7. De azért a gigantikus génellátmány, a generátorfenéken szunnyadó lelkek és némi Dennis Quaid miatt azért nem lehett lejjebb értékelni :)
Filmélmény: Saw VI

Lehet a hiba bennem van, de engem még mindig érdekel a Fűrész franchise, annak ellenére, hogy a harmadik résznél abba kellett volna már hagyni (és a második rész sem kellett volna). Mert azóta előttek egy igen pofátlan részt, ahol kb 1 perccel ment tovább a sztori, amit követett a talán leggyengébb rész. Mivel az ötnél nehéz lett volna szarabbat alkotni, azért csak bennem volt az, hogy megnézzem a hatot. Moziban amúgy már rég nem nézős a sorozat, és nem csak azért, mert a hülye korhatárbizottság "öncélú vérengzés" címszóval már nem hozza be az adott részt.
És amúgy tény, van ugyan néhány ötletes játék (körhinta), de tényleg kissé hiteltelen és öncélú szabdalások vannak a filmben (az ötben (vagy a négyben?) legalább az ingás kettévágás jó volt), ami még talán a "tegyük kezünket a láncfűrészbe és adjunk vért" baromságnál is nagyobb baromság. Ember nincs aki ne ájulna el aközben, hogy kellemesen nyeszegeti kifelé a pocija husikáját.
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző etap abbamaradt. Jigsaw is jelen van ugye, mint némi flashback, mond is sok bölcsességet. Talán ezek a részek, meg az egész szellemisége, ami még ér valamit a filmben. Van újabb "nézzük csak, hol lehet még új dolgokat hozzáírni és ezzel más ízt adni a már látott részeknek" érzés. Viszont csavart már szinte meg sem próbáltak beletenni. A vége pedig akár lezárás is lehet, de mint tudjuk, nem szabad hagyni, hogy a padlóra került állkapcsunk sokáig ott maradjon :)
Értékelés:
Saw I - 9/10
Saw II - 5/10
Saw III - 8/10
Saw IV - 4/10
Saw V - 2/10
Saw VI - 5/10
2009. november 26., csütörtök
Family Guy

Most, hogy itthon vagyunk betegállományban, kell némi feltöltődés, és mivel az eddigi receptre írt sorozatokat lassan kivégezzük/tük (Carnivale) vagy csak lassan jönnek az új részek, netán idén már nem is lesz több (Dexter, Supernatural, Grey's Anatomy), találni kellett valamit. És egy roppant kellemes csalódás ért minket, amikor nézni kezdtük a pár hete begyűjtött Family Guy-t! Más, mint a South Park, ami egyáltalán nem baj. A szinkron se rossz. És Stewie a király :DD
Buzi zombi világvége (Gay Zombie Apocalypse)
Borival épp arról beszélgettünk, hogy de kár, hogy nem jött el a 2012-re, pedig mennyire jó volt... És mivel annyira szereti a katasztrófa filmeket, ezért a Zombieland-re sem tart majd velem... merthogy a zombis filmek sem a szíve csücske. És itt jött a nagy ötlet, hogy mi lenne az igazán neki való film: egy katasztrófa film, ahol a zombik hozzák el a világvégét. De Bori szerint minden zombi film egyben katasztrófa film is, bár bizonyos szempontból. Erre jött az új ötlet, hogy a zombik lennének a felelősek a cunamikért, földrengésekért, törésvonal elcsúszásokért, de hogy igazán új ízt adjunk a dolgoknak, jönne a csavar: a zombik buzik lennének!
Jövő héten indul a casting. Aki kimarad, lemarad :)
UPDATE: már egy poszter is kiszivárgott!

2009. november 16., hétfő
Csak így, 30 felé...
Itt el is maradt az ünnepi bejelentés, hogy alig fél év alatt eme digi személyében megszületett a 25. digipackem és/vagy gyűjtődobozom! Ebbe persze nem számít bele a nem publikus rész: Bea és Imi esküvője, Tesómék esküvője. Poirot és Twin Peaks díszdoboz. Illetve ami nem mutat túl egy egyszerű borító újrahasznosításon: egy Batman gyűjtődoboz, egy Underworld 2 slipcase és egy Péntek 13 doboz, benne a Jason X, Freddy vs Jason és az új Péntek 13, hagyományos normál tokban.
Ma pedig voltam nyomdában, csináltam egy újabb adagnyi nyomtatást (szó szerint én rakosgathattam a lapokat, nyomhattam a gombokat, meg csinálhattam a hátsó oldalakat, hiba nélkül!), amiből 5 új digipack fog megszületni a héten... (+ Dádvidnak egy Al Pacino) amivel 30 lesz a saját tervezésű cumók száma! A következő turnussal pedig túl leszek a 30-on :D

2009. november 14., szombat
Nagyítóztál vagy...
...Nagyi-toast-tál?
Ezen gondolkodtam, miközben a fogamat mostam. Lehet csak azért ugrott be, mert tegnap este vettünk az IKEA-ban egy nagyítós tükröt, amiben az ember kényére-kedvére nézegetheti az orrszőreit.
Szóval milyen lehet egy nagyi-toast-tál? :)

2009. november 13., péntek
Elhagyatva
Egy tökéletes világban, ennek a sztori így kellett volna végződnie:
Alig telt el 7 perc. Lélekszakadva rohanunk vissza a buszhoz, talán még idejében, reméli Bori, miközben a hideg levegő marni kezdi a torkát. Félre az útból, kiáltja Zoli is, ahogy egyik járókelőt löki félre a másik után, akik illedelmesen arrébb is állnak, utat engedve a két siető alaknak. Már csak pár méter! A sarkon befordulva megpillantják a buszt. Ez az a busz? Ennek kell lennie, nem lehet más!, mondja Bori. De az ajtók zárva vannak. Akkor vége. Nem, ez jó jel, mondja Zoli. Nézd, már jön is a sofőr. Nyílnak az ajtók, és a hátsó ülés alatt ott lapul a kis fekete táska, benne mindennel, érintetlenül. Legközeleb ne bújócskázz, mondja Bori, majd magához öleli szeretett táskáját.
De a valóság sajnos nem erről szól...

Hol, a nyúlon túl?
Ez a plüss szerintem magáért beszél :))

vagy ez

Monty Python Figures, Collectibles, Merchandise
13 Plush Toys Grownups Will Love

2009. november 11., szerda
Sci-Fi gyűjtemény

Nekem csak most esett le, hogy milyen "filmeket" is rejt ez a gyűjtemény!!! Nem dobjuk rá össze a pénzt, és nem akarjuk egy szép esős péntek estén végigröhögni az egészet? Bár egy klasszikus nincs benne, ami fájó pont, de lehet az nem annyira sci-fi :)
2009. november 7., szombat
Vasrúd és kátrány
Ma megint okosat álmodtam:
Egy moziban voltunk, de egy akkorában, hogy szinte a vásznat sem nagyon láttuk. Már kezdődne a film, leoltják a lámpákat, amikor kb 20-30 HKCS jön be keménykedve, vasrúddal a kezükben. Bori meg is jegyzi, hogy na már csak ezek kellettek, amire az egyik játszani kezdi a kemény csávót pár másodpercre, majd megy tovább. Az előttünk ülő csaj is "beszól", mire őt jól pofáncsapják a vasrúddal. Még a mozi előtt gondoltuk hozunk egy stukkert otthonról, just in case, be is raktuk, csak épp töltény nincs benne. Viszont a stáblistát már nem kéne megvárni, mert jobb a békesség. A film végén pedig állunk a jegypénztárnál, és azon veszekszünk, hogy fel kéne hívni apámat, hogy jöjjön értünk vagy hívjunk inkább taxit. Ne ugráltassuk mindig apámat. De igen. Hívjunk inkább taxit. Inkább apumat. Végül taxit hívunk :)
Illetve egy másik: új módszert akarok találni a digipack ragsztáshoz, hogy még stabilabb és jobb legyen, mire kitalálom, hogy a kátrány milyen jó ötlet lenne. Be is kenem az újonnan összerakott digik élét, de amikor látom, hogy ez ragad minden felé, meg ronda, le akarom törölni egy fehér törölközővel, de már nem tudom... és a doboz is gyűrött lett.

2009. november 6., péntek
Sikoly 4
És igen, ezt is megélhetjük :) Neve Campbell, Courtney Cox és David Arquette is visszatér, nem is kell ide más... ja de, egy épkézláb forgatókönyv :D Kíváncsi leszek mit hoznak össze! Várós!
2009. november 1., vasárnap
Addon Hospital
Póker után mindig felmerül bennem egy csomó ötlet, hogy mit is lehetne kezdeni ezzel az Addon dologgal (Varci, ne vedd magadra :), pusztán csak azért, hogy kiegyensúlyozottabb/igazságosabb legyen a játék. Most ezek az ötletek jutottak eszembe:
- ha valaki az 5. körben rebuy-ol, nem addon-olhat utána
- vagy a "6. kör után nincs rebuy" maradna, de az addon-t későbbre tolhatnánk, mondjuk a 8-9. körig, ahol a kisvak már 500 vagy 1000. Így néhány kört muszáj kihúzni, hogy egyáltalán eljussunk az addon-ig!
- meg lehetne szabni, hogy mi az a minimális zsetonmennyiség, ami fölött az addon már nem vehető igénybe. Ha mondjuk valakinek van 10.000-nyi zsetonja, és emberünk beaddon-nol, mert telik rá, akkor a többiek gyakrolatilag nyugodtan hazamehetnek...
- vagy lehetne sávos addon: 1000 alatt ennyi jár, 1000 és 3000 között annyi, 5000 fölött annyi stb, és ez a sávozás az addon árában is jelentkezne
Várom az építőjellegű hozzászólásokat :)

2009. október 28., szerda
Honnan tudod, hogy felnőttél?
1. A növényeid egészségesek, de nem tudod elszívni őket.
2. Több kaja van a hűtőben, mint sör.
3. Reggel nem lefekszel, hanem felkelsz.
4. Meghallod a kedvenc zenédet a Sláger Rádióban.
5. A hírcsatornát nézed.
6. A barátaid megházasodnak és elválnak, nem pedig összeállnak és szakítanak.
7. A nyári vakáció három hónapról három napra zsugorodik.
8. A farmer és póló már nem számít rendes öltözéknek.
9. Te dörömbölsz a falon, mert a szomszédban bömböltetik a gyerekek a zenét.
10. Idősebb rokonaid a füled hallatára disznó vicceket mesélnek.
11. Nem tudod, mikor zár a Mc´Donalds.
12. A kocsid biztosítása csökken, de a havi részletek nagyobbak.
13. A kutyádat kutyakonzervvel eteted, nem hamburger maradékkal.
14. Megfájdul a hátad, ha a fotelben alszol.
15. Nem szunyókálsz délutánonként.
16. A vacsora és a mozi maga a randi, nem pedig a bevezetése.
17. Nem gumiért, hanem aszpirinért mész a patikába.
18. A reggelit reggel eszed.
19. Továbbra is a számítógép előtt ülsz egész nap, de nem játszol.
20. Ha egy ismerősödnek gyereke lesz, nem szörnyülködsz, hanem gratulálsz.
21. Kétségbeesve keresel ezen a listán legalább egy jelet, ami nem igaz rád.
22. És amikor nem találsz, vigyorogva elküldöd a barátoknak, mert
tudod, hogy ők se találnak...

Szülői tanítás
1.Megbecsülni mások munkáját
"Ha mindenáron meg akarjátok ölni egymást a testvéreddel, kint csináljátok! Most takarítottam fel."
2.Vallást
"Jobb lesz, ha imádkozol, hogy kijöjjön a fehér ingedből!"
3.Az időutazás alapjait
"Úgy megcsaplak, hogy a jövő héten térsz magadhoz!"
4.Logikát
"Azért, mert én azt mondtam!!"
5.Tornamutatványokat
"Most nézd meg, hogy néz ki itt hátul a nyakad!"
6.Bőrön át táplálkozást
"Fogd be a szád, és edd meg a vacsorád!"
7.Türelmet és kitartást
"Addig ülsz itt, amíg a spenót el nem fogy!"
8.Meteorológiát
"Úgy néz ki a szobád, mintha tornádó söpört volna át rajta!"

Humormorzsák
Mi az: barna, ravasz és jól úszik?
A medve, a róka és a hal.
Tudja mit lehet csinálni sertésinfluenza ellen???
H'1N1 almát.
Egy házaspár beszélget:
- Drágám, hozd ide a sört a hűtőből!
- Varázsszó?
- Odabasszak?????
Öreg székely házaspár ül a lócán.
Asszony: - Szeretsz-e még engem?... Sosem mondod...
Férj: - Egyszer már megmondtam. Ha változás lesz, majd szólok.

Csak azért is megvevős
Korábban írtam, hogy alig van mit venni dvd-n, és vicces lenne, ha Brüno lenne az idei év utolsó dvd-je, már ha tényleg megveszem :)
Erre csak frissítik a megjelenéseket:
09.11.05 A nagy ugrás (The Hudsucker Proxy) - 990
09.11.05 Ahová lépek, szörny terem (Tremors) - 990
09.11.24 Harry Potter és a Félvér Herceg - Extra változat (Harry Potter and the Half-Blood Prince) - 3890
09.12.01 JCVD - 2090*
09.12.01 Pleasantville - 2090
09.12.01 9-es terv a világűrből (Plan 9 from Outer Space) - 990**
09.12.08 Amikor a farok csóválja... (Wag the Dog) - 2990*
És bizony számomra is meglepő, de a Terminátor 4, a G.I. Joe - A kobra árnyéka és a G-Force - Rágcsávók nem szerepel a megveendő listán :)
* ezeken azért még gondolkozom...
** ezt a gyöngyszemet egyszerűen muszáj látnom :DD Ezt forgatják Tim Burton Ed Wood-jában is, ugye Dave?

2009. október 26., hétfő
Egy álom odaát
Lehet a Supernatural új évada miatt, vagy én nem is tudom, de kezdek mindenféle világvégés cumót álmodni. Pár napja valami ilyesmit álmondtam:
A sztori elejére már nem nagyon emlékszem, de Sam és Dean ( :-) volt benne. Egy afféle rezervátumban, vagy füvészkertben voltak, a lényeg, hogy erdőben, egy busznyi iskolás gyerekkel. Ezek a gyerekek idővel szépen megfogyatkoztak. Gondolom jó brutális módon, bár erre nem emlékszem. Majd lángolni kezdett az erdő, sűrű sötét füst gomolygott mindenfelé. Az erdei állatok menekülőre fogták. Sam és Dean is bepattant a kocsiba (eddig nem volt autójuk), majd tűztek kifelé az erdei úton. Mellettük őzek, medvék és mindenféle prémes állat esett el, vagy sült éppen jó ropogósra. Dean a gázba taposott, mire kiértek az erdőből, egészen a bejárati kapuig, ahol egy sárga iskolásbusz várta, hogy bemehessen az erdőbe. Sam sorra ismerte fel a korábban elhullott gyerekeket. Csak ekkor döbbent rá, hogy az a valami, ami elpusztítja az erdőt, csak akkor mehet ki a falakon túlra, és jöhet el a világvége, ha a busz engedélyt kap arra, hogy tovább mehetnek a susnyába. Sam kipattant a kocsiból, és rohant a sofőr felé, aki már épp elkezte dedikálni a belépő papírt. Neeeee, kiáltotta Sam. De mire odaért, hogy kiránthassa a tollat a sofőr kezéből, már késő volt. Az erdő mélyéről éktelen dubörgés hallatszott, majd minden elsötétült. Majd felébredtem.

Forradalmi filmmaraton
De rég volt már ilyen nap! Mármint nem október 23, hanem pizsiparti, punnyadás, nassolás ezerrel, és egész napos filmnézés! Íme a menü:
Filmélmény: Nine (9)

Egy elég régóta várt animációs film, thx to Tim Burton! És nem is kellett benne nagyon csalódni! Bár rövidke, és a sztori sem annyira erős (véletlenül bekapcsolnak egy gépet, amit a végén ki kell kapcsolni), de a látvány és a hangulat azért ott van a szeren! Végre nem egy Disney szirup, hanem kőkemény posztapokaliptikus mese, felnőtteknek! Szívesen adnék rá 10/10-et, vagy 10/9-et (ami stílszerű lenne), de valami azért hiányzott belőle. Szerintem a 10/8-al sem kell szégynekeznie.
Filmélmény: Csúf igazság (The Ugly Truth)

Ez bizony egy WIEIWIG film! Avagy azt kapom, amit várok. Aranyos kis szerelmi történet, ahol úgy is tudod, hogy mi lesz a vége, és kb azt is, hogy miként, nem is lehet ezért rá haragudni, mert aranyos. És nem utolsó sorban, van kit nézni mind nőknek, mind pasiknak :) Legyen egy erős 6.5.
Filmélmény: Az árva (Orphan)

A miért is jó fórumokat olvasni? Mert ott találhatók a kevésbé ismert gyöngyszemek! Bár erről a filmről írtak jót is, rosszat (10/10 vs 10/2), azért nekiveselkedtünk. Az eleje kb Árvaház szindróma, vagyis nagyon lassan indul be, de itt is a kellő alapozáshoz kell ez a játékidő. Majd megkezdődnek a "véletlen balesetek", amik szépen fokozatosan durvulnak el. Van néhány kiszámítható dolog, de a végére egy roppant eredeti befejezést sikerült összehozniuk, amit a kötelező klisébe hajlás sem ront el nagyon. Bennem csak egy kérdés merült fel a film végén: miért is kellett ezt a kislányt örökbe fogadni? 10/8
Filmélmény: Trick 'r Treat

Ez is a várólistán szerepelt már egy ideje, ezért is örültem neki, amikor rátaláltam :) Bár a sztorival nem voltam teljesen tisztában, de ha egy ilyen aranyos figura szerepel benne, rossz nem lehet (kár, hogy a Halloween-nek már van kabalafigurája). A lényeg, hogy olyan elemekből építkezik a film, amiket én nagyon szeretek. Négy kisebb sztori. Átfedések. Párhuzamos cselekmény másik szemszögből. Flashback. Feketehumor. Nem is érdemes többet mondani, mindenki nézze meg! 10/9, mert igazán lehetett volna ez is hosszabb :)
Filmélmény: Angyalok és démonok (Angels & Demons)

És végül egy tegnap esti versenyző! A Da Vinci kód után nem sok jóra számítottam (az valami veszettül unalmas, érdektelen és hosszú volt). De csalódnom kellett, mégpedig pozitívan. Egész izgalmas történet, jó színészi játék, kiváló zene! Bár itt is vannak klisék, amolyan Varci elgondolású: ha az első felvonásban előkerül egy pisztoly, annak később el kell sülnie! Avagy ha elmondják, hogy igen, az irattár aktuális kis szegletében az oxigén korlátozott, és onnan jön, tuti lekapcsolják az áramot :) 10/7

2009. október 21., szerda
DVD-n megvevős, de mit?
Tényleg ennyivel kevesebbet vennék dvd-t? Vagy csak már én is sajnálok kiadni 2990 ft-ot egy sima, mezei kiadásért? Kemény 3 film van, ami az idei kínálatból érdekel:
- Dark City
- Mortal Kombat
- Brüno
Ebből az első két film több, mint 10 éves. Ha már ennyit kellett rájuk várni, az a néhány hónap, amíg akciósak lesznek, belefér :) Úgyhogy mókás lesz, ha a Brüno lesz az idei utolsó dvd-m...

Égő cigi és vonatsín
Ahogy a 3-as villamos rákanyarodik az Erzsébet királyné útjára, van ott egy textíl bolt. Egyik kedves eladó az ajtóban cigizik és beszélget. Még csak a cigije felénél jár, amikor gondol egyet, eldobja a járdaszegélyig majd bemegy. Nyilván roppant megterhelő lett volna az 5 méterre lévő buszmegálló szemeteséig elsétálni és ott elnyomni. Leordíthatnék a villamosról, de inkább csak nézem a még füstölgő cigarettát, és azon tűnődöm, milyen lenne leszállni, felvenni, és egy elegáns mozdulattal bepöckölni a sok ruha és anyag közé. De mivel ez égő dolog lenne részemről, ezért inkább nem teszem :)
Egy másik mókás dolog: takarítják a villamos síneket. Egy ember dolgozik, a többi 4 pedig nézi. Tipikus magyar mentalitás :D

2009. október 18., vasárnap
9/11
Most nézem csak, hogy szeptemberben 11 bejegyzésem volt!
Különös... roppant különös :) Vajon jelent valamit?

A gyilkos egérpad
Vasárnap az antikimozdulás napja, mi mégis megjártuk Szabadegyházát. A 2 órás úton hazafelé szépen elterveztük, hogy mivel telik majd az este. Megjövünk, bekapcsolom a gépet, fordulok kettőt (ne kérdezzétek miért), erre mit látok? A BIOS néz rám szép kerek fehér betűível, kissé leragadva a "Memory" szónál a képernyő tetején, onnantól lefelé pedig a nagy sötétség. Hm, legjobb tudomásom szerint ott a drive-ok felismerése folyna, de most nem folyik semmi. Gép ki, gép vissza. Ugyanúgy leragadunk a "Memory" szócskánál. Akkor újra. Ugyanaz. Egy kellemes kis fuck hagyja el a számat. Igen, pont ilyesmire szerettem volna hazajönni.
Cica hordozóba bezár. Gép kibont. Hm, nem kicsit poros a proci ventillátor. Kipucolom. Gép bekapcs. Még mindig fuck. Cicuka nyarvog. FUCK! Akkor itt komolyabb eszközökhöz kell folyamodni. Gép földre lefektet. Kurva egérpad huzala feszül. Lehúzom. Mindkét memória ki. Bekapcs. Teljes üresség. Hülyegyerek, memória nélkül mégis mit vártál? Oké, egyik memória vissza. Ez jó. Másik memória vissza. Jó. Ugyanoda raktam vissza, ahonnan kivettem? Igen. Akkor még mi volt ez? Nem érdekel, működik. Házoldal vissza. Gép vissza a helyére. Világító/USB-s egérpad vissza. Ééééés... megint csak a "Memory"-ig jutunk. Oh, az egérpad kinyírja a gépet? Ez új! Lássuk csak nélküle a BOOTulást. És megy. Mizu mit csináltál? De Mizu csak keservesen nyávog tovább a hordozóban. Kábel nincs elrágva, akkor meg mi lehet? Nem lesz világító/USB-s egérpadom? Olyan nincs! Átdugom máshova. Éééés... "Memory".
Már-már kezdek beletörődni drága kis egérpadom mellőzésébe, amikor megüti a szemem (nem szó szerint) a belőle kikandikáló, és tegnap este nem proper módon eltávolított új Bori iPod USB-s töltőegység, benne az iPod-dal. Lehúzom. És láss csodát. A gép elindul, annak rendje és módja szerint.
Tanulság?
1. Ha a gép olyat produkálna, amit eddig nem, ne kezdjük el félőrült módjára szétkapni a gépet, hanem ellenőrízzük, hogy mi az, ami a szokásostól eltér!
2. Ne hagyjunk kóricáló iPod-okat a világító/USB-s egérpadpad!
Úgyhogy Dávid mester, az én gépem is tud meglepő dolgokat produkálni :D

2009. október 13., kedd
2009. október 8., csütörtök
Mivel indult az ősz?
Túl vagyunk a költözésen (már egy ideje), és amint lesz net, elmondható, hogy a dolgok visszazökkennek a maguk kis megszokott medrükbe. Magam előtt görgetett kis listámról (itt) ugyan csúszot néhány todo, de igazából azt kell nézni, hogy haladnak a dolgok, nem? :)
A legnagyobb hír, hogy végre elkészült tesómék esküvői dvd-je! Bizony ám, 5 év és 1 hónapot kellett rá várni, de szerintem megérte! Szép, 4 lemezes digipack készült belőle, immáron korongnyomival. Ezt tavaly, vagy előtte nem tudtam volna így összehozni. Mellesleg ez a fedősztori is, hogy ezekért az apró kis nyalánkságokért kellett rá ennyit várni :) Három példány készült amúgy belőle, és az egyiknél, ahogy kézbe vették és széthajtották majdnem infarktust kaptam... Kíváncsi leszek, hogy ki/mikor és hányszor nézi majd meg a filmet, de az én feladatom teljesítettnek tekinthető :)
Mi maradt hátra?
A Maffia 3-ra nem érdemes túl sok szót vesztegetni, mert arról kvázi az április 30-as H.A.A.CS keresztelő óta (leszámítva a májusi S.T.A.L.K.E.R helyszín nézést) nincs semmi hír. Se forgatókönyv visszajelzés, se egy snitt, se... áh, mindegy, hagyjuk is, puska kellett volna baz'meg :D
Napjaim lapjai: Egyenlőre kedv kell hozzá, hogy nekiálljak átszerkeszteni az egészet, majd kinyomtatni, elolvasni, újra lektorálni, borítót tervezni, nyomdába elvinni, ecetera, ecetera... majd a fa alá :)
Balatonszárszó 2009: ezt pedig még mindig a hideg téli estékre szánom, kellő lelkesedésem híján
Végül, de nem utolsó sorban megszületett és elég szépen életre kapott a digipack-es kis társoldal! Már igen szép kínálattal büszkélkedhet. És ahogy nézem, nem csak én publikálom ott elsőként az újdonságokat. Megjegyzések még ugyan nem születtek, de talán azokra sem kell sokat várni.

Egy nagy rakás...
A harmadik emeleti férfi wc-ben, az egyik magányos kis óduban az alábbi kiírás fogadott ma:
Mint oly sok minden, ez is felvet néhány kérdést: emberünk nem húzta le a klotyót maga után? Nem, ez túl egyszerű lenne! Akkor a wc mellé szart? Netán eljátszott kulabácsival és nem csak sárgával, de barnával is felírta a nevét a falra? Az adag, amit ott hagyott, egy Triceratops is megirigyelte volna?
Ja, amúgy egy másik wc-ben, ami az irodaház másik végében van, meg ezt írták ki, de már jóval ezelőtt:
Vajh ez ugyanennek az embernek szólt? Vagy ez csak egy "wc propaganda" része, mert nagyon azt próbálják nyomni?!
Bármi is a válasz, beszarás mik vannak :)
Tisztelt uram, kolléga!
A wc kefe nem dísznek van kitéve!
Szarás után használja!
Más is szeretne tiszta wc-be leülni!
Köszönöm
Mint oly sok minden, ez is felvet néhány kérdést: emberünk nem húzta le a klotyót maga után? Nem, ez túl egyszerű lenne! Akkor a wc mellé szart? Netán eljátszott kulabácsival és nem csak sárgával, de barnával is felírta a nevét a falra? Az adag, amit ott hagyott, egy Triceratops is megirigyelte volna?
Ja, amúgy egy másik wc-ben, ami az irodaház másik végében van, meg ezt írták ki, de már jóval ezelőtt:
A wc kefe használata ingyenes
Vajh ez ugyanennek az embernek szólt? Vagy ez csak egy "wc propaganda" része, mert nagyon azt próbálják nyomni?!
Bármi is a válasz, beszarás mik vannak :)
2009. október 6., kedd
Kölcsön kenyér
Valahogy mindig van néhány esemény, ami beindít bennem egy folyamatot, és nem hagy nyugodni.
A heti gondolkodnivalóm az, hogy én miért nem szoktam nagyon szívességet kérni? Mert nem lenne kitől? Dehogynem, elvileg sokaktól tudnék. Vagy mert a szívességnek ára van? Ez egy nagy igazság, bár én nem vagyok olyan, hogy "de már pedig tedd meg értem ezt+azt! Nem emlékszel, hogy múltkor én is segítettem?"
Én az önzetlen segítség híve vagyok (bár van egy olyan teória is, hogy senki nem csinál semmit önzetlenül. Pl: nem azért engedünk valakit magunk elé a sorban, mert neki ott jobb, hanem mert milyen jó fej is voltam, hogy előbbre engedtem). Viszont az önzetlen segítséget és szívességet nem sok választja el a balekságtól. "Zoli, kéne ez és ez. Meg tudod szerezni?". Mennyivel egyszerűbb kérdés, mint a "Zoli, ezt honnan tudom megszerezni?". És én talán pont ezért próbálok mindent magamnak kitaposni. Lehet, hogy több energiával jár, de senkit nem kell ugráltatnom a saját kis hülyeségem miatt. Mert ha én is meg tudom csinálni, be tudom szerezni, akkor miért csinálja meg más?
Illetve van egy másik igen fontos része ennek a mesének, amikor már a piszkos anyagiak is megfertőzik a dolgokat... de erről majd egy másik posztban :)

2009. október 1., csütörtök
Utas sztrájk
Reggel nézegettem az októberre vett bkv bérletemet, és feltűnt, hogy ezen megint variáltak. Visszakerült a sorozatszám melletti rublika (amit hol leszednek, hol visszaraknak, no comment), de most a dátumos részre is raktak két gyönyörű elipszist a nemtudommé'. Meg ráírják, hogy havi bérlet. Viszont van, hogy nem fedi le a teljes hónapot. Meg van külön 2 hetes bérletszelvény, amire ugye szintén ráírják a dátumot... Miért nincs csak egy darab "Budapest bérlet", amit nem variálnak át havonta? Jó, nyilván akkor ezért senki nem akasztana le egy csomó pénzt.
Na, de a lényeg. Most ugye 9400 forint a havi. Jövőre ez nyilván több lesz, mert lényegesen nőni fog a bkv szinvonala és a buszok is gyakrabban járnak majd, amihez fedezni kell a plusz benzint. NOOOOOT. Semmit nem kapunk a több pénzért cserébe. Megoldás van, mert itt jön a zseniális gondolat: szépen össze kell fogni, hogy senki ne vegyen bérletet ilyen horribilisan brutális áron! Megnézném, hogy a hömpölygő tömeg ellen az a néhány csirke ork mit tudna tenni... :))

2009. szeptember 22., kedd
Néma lelkek
5-ös busz. Reggel. Egy élmény. Szerintem ezt senkinek sem kell ecsetelnem :) Amire viszont figyelmes lettem, hogy egy csávó az iPhone-án nagyban 3d verekszik. Előre, előre, kisütés, meg hasonlók. Mellette pedig a barátnője, szintén iPhone, csak ő épp zenét hallgat. Gondoltam is magamban, ezek aztán jól elvannak. Kis szünet után a csaj a sráchoz fordul, és mutogatni kezd. Aha, így már világos, hogy miért beszéltek olyan keveset... Viszont itt jött az a gondolat, hogy milyen lehet, amikor 2 néma ember veszekszik? Dühösen hadonásznak a levegőbe és mindenfélét mutogatnak a másiknak?
2009. szeptember 18., péntek
2009. szeptember 14., hétfő
Sci-fi napok
Tomi ritkán ír kicsiny blogjába, de amikor ír, akkor ír! Az ő bejegyzése adta az ötletet!
Szóval, tarthatnánk sci-fi napot valamikor a Torrente, Evil Dead, Gyűrűk ura napok után. Ez lehetne a menü:
- Világok harca (Iminek, Dávid lelkesítő szavaival, stáblista után pedig film-könyv összehasonlító elemzés)
- Sólyomszem (Tominak, eredeti Imre audiokommentárral, avagy "Mi van az usb-n és ftp-n túl?")
- Hypervándor (mindenkinek kötelező, a film végeztével pedig 1000 szavas esszé írás a történetről és a hypervándorok titokzatos életéről)
- Amikor megállt a Föld (amolyan lefojtásként, hogy ne csak mondogassuk, de valóban megismerhessük az emberiség másik arcát)

A net nélküli ember
Annyira furcsa, hogy nincs otthon net :) De miért is nincs? Azért, mert a drága szolgáltatónál jeleztük átkötési igényünket az új albiba, akik pedig roppant kedvesen visszaírták, hogy semmi akadálya, 30 napon belül teljesítik kérésünket. Bori szerint ez 30 munkanapot jelent, ami barátok között is igencsak másfél hónapra rúgna már.
Néhány nap elteltével a Borik felvették a kapcsolatot hipergyorsasággal működő cégünkkel, és megtudakolták, hogy az átfaxolt kérelem ugyan megérkdezett-e. Megérkezett, mondották volt. A T-Com felé jeleztük a telefonvonal bekötési igényünket?, kérdezték. Bori összeráncolta homlokát, és csak annyit kérdezett: Kellett volna? Nem, végülis nem, ezt mi intézzük, csak így esetleg meggyorsulhat az átkötés!, jött a vidám válasz. Uccu neki, T-Com hívás, ahol gyakorlatilag közölték, ha nem vagyunk T-sek, akkor várjunk csak szépen a sorunkra, amíg átjön hozzájuk a kérelem, mit akarunk mi egyáltalán... Most akkor kinek van mumpsza?
Na, lényeg a lényeg, lövésünk sincs, hogy mikor szándékoznak telefonálni, hogy "Helló, jönnénk bekötni a netet". Mert tételezzük fel a legjobbat a cégekről, és tényleg kivárják a határidő végét. Mit tegyünk, ha jön a havi számla? Arra a hónapra, amikor egy tetabájtot sem töltöttem le? Mert, hogy tuti ki kell fizetni, az tuti (a 10e forintos átkötési díjjal egyetemben). És mi van, ha mégsem sikerül ezt a rövidre szabott határidőt tartaniuk? Az égvilágon semmit. Nyilván a hülye ügyfél (azaz mi) türelmesen vár majd tovább, hisz úgy sem tehet semmit. Ja, de! Felmondhatja a 3-4 hónapnyi hűségidejét, amit bármikor megtehet, csak ugye mondanom sem kell, hogy az ugyanennyi havidíj, azonnali, egyösszegű befizetését vonja maga után (és akkor még nem beszéltünk az 1 hónapos felmondási időről sem). Ki van ez találva!
De visszakanyarodva az elejére, furcsa, hogy nincs otthon net. Nincs e-mail nézés. Nincs óránkénti fórum csekkolás. Nincs fontosabbnál fontosabb anyagok begyűjtése. Kevesebbet is megy a gép :)

2009. szeptember 11., péntek
Furcsa lények járnak köztünk
Pár napja láttam egy idős bácsit az utcán. Hatalmas szemüveg. Sárga színű ing. Rövidnadrág, ami nem ér le a térdkalácsig sem. Az elmaradhatatlan szandál. És persze a szigorúan térd föléig húzott zokni. Jó, persze, én is képes vagyok voltam szandálhoz zoknit húzni, de csak azért, mert amúgy fázott volna a lábam...
A másik érdekesség ma reggel a villamoson volt. Néztem ki a fejemből, és nem láttam az utcán járkáló emberek fejét, mert a villamos ablakának a középső fekete elválasztója pont kitakarta mindenki kobakját. Vagy csak tényleg nem volt fejük az embereknek?

2009. szeptember 10., csütörtök
Poirot Twin Peaks-ben
Ezzel még adós voltam magamnak! És mivel egyik sem digipack, nyugodtan jöhet ide :)
Azért durva, hogy a Twin Peaks még így házilag is belekerült cirka 7000-be, de legalább van rajta szinkron, és benne van mind a 2 évad! Bár meg kell hagyni, igen hosszadalmas szülés volt (dvd9-es lemezek, korongnyomtatás, dupla slim dvd tokok beszerzése (senki ne megyen Media Markt-ban 1000 forintért 10 darabot, mert egy rablás, és elképesztően silány minőség! Mondjuk máshonnan rendelve se sokkal minőségibb, de legalább 30 forint/darab, bár ott kifogyhatnak a készletből, mindenféle értesítés nélkül, és akkor várni kell rá 2 hetet), és legvégül a külső tok, ami a költözés miatt nem rakódott eddig össze), de megérte:

Ez pedig a Boriknak készült, akik nagyon, de nagyon szeretik Herkules Poáró kalandjait :)

2009. szeptember 4., péntek
Költöznek a digipack-ek
Bóklászva az utóbbi idők bejegyzései között, roppantul örülök, hogy ilyen szépen illusztrált lett a blog, mégis valahogy kezd átformálódni valami teljesen mássá, mint amit a "Napjaim lapjai" cím sugalna. Bár, valamilyen szinten ezek a kreativitást megörökítő képek is a napjaim részei, de talán egy másik helyen lenne a helyük.
Úgyhogy nem csak mi költözünk új helyre, hanem megszűntetve itt ezt az elhatalmasodó digipack áradatot, a nem közös vagy privát cumók ilyen-olyan preview és készpéldány képei itt folytatják pályafutásukat:
http://hazidigi.blogspot.com/
Sok sikert az új oldalnak, ami remélhetőleg társszerzőkkel is kibővül majd :)

2009. szeptember 1., kedd
Kevin Smith Collection (Digi preview)
Gondolom mennyire izgalmas lehet mostanság a blogom... Digi preview, todo lista, kész digi, filmélmény, digi preview, stb, stb :)
Úgyhogy ennek örömére jöjjön egy újabb alkotás, bár még a külső fekni hiányzik, meg a booklet takaró, de miért is ne raknám fel egy új posztként az eddig elkészült részeket?

UPDATE: közben elkészült a külső fekni terve is

2009. augusztus 26., szerda
Donnie Darko (Digi preview)
Az első digi, amihez képes voltam leszedni egy 1080p-s mozis verziót, végignézni a film rendezői verzióját (mert a HD kissé akadt), kiszedni belőle képeket, majd kiszedni a mozisból (a legjobbakat sajna nem, mert azok csak a rendezőiben voltak), majd végül csak azon képeket felhasználni, amik a neten is megtalálhatók :)

UPDATE: lehet mégis lesz értelme a HD verziónak :) Az első terv a tálca alatti részhez nem nyert. Talán majd ezek:

És végre rájöttem, hogy mi is a bajom ezzel a filmmel. Eddig többszöri megnézésre sem tudtam eldönteni, hogy miért nem tartom akkora nagyra, mint sokan mások! Egy szóban összefoglalva: unalmas. A Frank-es részek jók (legfőkébb a mozis rész), de amúgy nem kötött le. A végén a party, és a halálnagyinál való verekedés, gázolás, lövés, stb nem igazán illik a képbe. De ez csak az én véleményem :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)