Elhagyatva

Egy tökéletes világban, ennek a sztori így kellett volna végződnie:

Alig telt el 7 perc. Lélekszakadva rohanunk vissza a buszhoz, talán még idejében, reméli Bori, miközben a hideg levegő marni kezdi a torkát. Félre az útból, kiáltja Zoli is, ahogy egyik járókelőt löki félre a másik után, akik illedelmesen arrébb is állnak, utat engedve a két siető alaknak. Már csak pár méter! A sarkon befordulva megpillantják a buszt. Ez az a busz? Ennek kell lennie, nem lehet más!, mondja Bori. De az ajtók zárva vannak. Akkor vége. Nem, ez jó jel, mondja Zoli. Nézd, már jön is a sofőr. Nyílnak az ajtók, és a hátsó ülés alatt ott lapul a kis fekete táska, benne mindennel, érintetlenül. Legközeleb ne bújócskázz, mondja Bori, majd magához öleli szeretett táskáját.

De a valóság sajnos nem erről szól...