Temetés

Tegnap volt a temetés.

Felsőnyék. Mint azt megtudtuk, nincs közel. Ilyen települések, mint Enying, Kabókapuszta, Mezőkomárom, Lajoskomárom, és hasonló csodálatos helyek veszik körül, ahol megállt az idő.

Hétvégén elintézük Bérivel a koszorút, amire négyünk neve került, és a „Mély részvéttel búcsúzunk” felírás, majd vasárnap elhoztuk apummal, ami szépen le is került a pincébe. Hétfőn reggel h7-re volt megbeszélve az indulás, a szertartás f10-kor kezdődik. Nagyjából pontosan neki is indultunk: Varci, Dávid, Bee és én. Alapvetően simán leértünk, gond nélkül, csak egyszer haltunk meg majdnem (a jobb oldali sávunk tett egy észrevétlen jobb kitérőt, míg ugyanezen sáv egy szembejövő, kanyarodó sávvá változott). Felmerült gondolat, hogy esetleg rossz utakon járunk, ezért térkép elő, és én lettem a mitfárer (kitérő: pénteken lementem a büfébe, nem Noémi után, pedig alig pár perce ment le ő is, de nem volt ott. Rendeltem, megjött a kaja is és Noémi is. Dumálgatunk-dumálgatunk, majd betoppan Levente is, leül hozzánk, és elkezdünk beszélgetni. Pár téma után arról volt szó, hogy a férfiak jobb vezetők, mint a nők, és jobban is tájékozódnak térképpel. N: a pasim szerint én úgy tájékozódom, mint egy pasi. L: az becsülendő, de a legtöbb nő forgatja a térképet, hogy vizuálisan megfeleljen annak, amit lát. N: hé, azt nem mondtam, hogy nem fogatom). Én nem forgattam a térképet...

Amikor megérkeztünk Felsőnyék táblájához, balra egyből egy temető tártult elénk. Ez nem lehet az a temető, itt egy árva lélek sincs - állapítja meg Varci. Tovább mentünk a Fő úton (mindenhol van egy Fő út, meg egy Kossuth utca). Rövid kitérő után meg is találtuk, hogy hova kell mennünk. Béri már ott volt (Zánkáról jött a drága), Józsibá és Rózsa is. A faluban futótűzként ment végig a hír, hogy „Hallottátok, Piroska temetése van”. Piroska? A misén is így hívta a pap. Mi azt hittük Kati néninek hívták. Mint kiderült, a faluban ismerték így, hogy Piroska. Akkor a pap nem bakizott. Viszont szedtek pénzt, ami kicsit furcsa volt, de ám legyen.

Lement a félórás istentisztelet, majd hátramentünk a ravatalozóhoz, ahol a közeli család már ott várta a koporsót. Ahogy felcsendült a Honfoglalás zenéje, és meghozták a koporsót, úgy tört elő a jelenlévőkből a sírás. Megjött a pap is, és valami kórusos nő, és az alkalomhoz illő énekeket adtak elő, szent áhítattal, ezzel is fokozva az amúgy sem kevés fájdalmat, amit a család érezhetett. Ezeket a zenés betéteket nem csak a Walt Disney rajzfilmekből kéne kitörölni (mondjuk azokból sem kell).

Hihetetlen fájdalom és szomorúság volt Tomiékat ilyen állapotban látni. Küzdöttek a könnyeikkel, ami emberfeletti teljesítményre utal. A temetésen kell kiadni, ami az ember lelkét nyomja? Ugyan már! Ott kell leginkább tartania magát az embernek. Én azt a részt könnyeztem meg, amikor az egyik idősebb család a fakoporós tetejére dőlt, zokogva, és azt mondogatta elcsukló hangon, hogy „Nem engedem... nem engedem el”.

A kántálás végetért, a koporsó felkerült a halottas kocsira, és átvándoroltunk a sírhoz. A sírhoz, ami nem volt más, mint egy egyszerű, földbe vájt lyuk, kitéglázva oldalt, és legalul. A munkahelyről érkezett egy hölgy felolvasott egy versett, amiben Tomi anyukáját magasztalta az egekik, mondjuk, meg is érdemelte, mert tényleg jó asszony volt. A pap befejezte a szónoklatot, és a jómunkásemberek lapátolni kezdték a földet. Az első homokkupac koppanva landolt a koporsón, amit a családből feltörő zokogás tompított el csupán.

A részvétnyilvánítás után következett az ebéd. Először házikészítésű süti, majd húsleves, és rántotthús. Sietnünk kellett, mert Varci legkésőbb n1-kor indulni szeretett volna vissza, munka miatt. Ő lesz az ijfú Hannibal Lecter hangja. Nem kis lehetőség. Fél egykor el is indultunk. Irány Zánka, ahová a tervezettnél előbb érkeztünk. Húsz perc pihenő, kávé, cigi, majd indultunk tovább. Mókás volt, hogy Bérit kikéve (aki még Nyéken átvedlett) mindenki öltönyben volt. Mit gondolhatnak a diákok, tanárok? „Némmá, ezek a Gabika barátai? Öltönyben jönnek a Balatonra? Hmm, biztos gazdagok...” Továbbá született egy újabb kifejezés részemről, amikor megláttam Gabi bungallójában a sok harapnivalót: Nasi-papagáj.

Irány tovább, Fehérvárra. Ott kidobtuk Dávidot és Bee-t, de annyi idő még volt, hogy megcsodáljuk az új szobát (a másikat, ami a nagyobb), ahova átköltöztek. Csak kis kupi volt.

Húsz perc alatt megtettük a Fehérvár - Budapest távot, majd Varci kirakott a Blahánál, mert annyi idő már nem volt, hogy hazavigyen. Nem haragszom rá.Most kedd van, és ma sem haragszom rá :)