Könyvélmény: Komfortos mennyország

Ugyan még nem olvastam teljesen végig, de szerintem a hátrelévő 10 oldal már nem oszt nem szoroz... Lehet szapulni Peter Jackson filmjét, de van egy olyan sejtésem, hogy azok közül senki nem olvasta Alice Sebold alkotását. Az írás spoiler-eket tartalmazhat, úgyhogy csak az kattinston tovább, aki már látta a filmet, vagy akinek nem számít, vagy aki Dávid :)

Szóval: ez a könyv rossz. Csak így nemesen egyszerűen kijelentve. Olyannyira, hogy az utolsó 50 oldalt már úgy olvastam, hogy belekezdtem egy bekezdésbe, és ha érdektelen volt, akkor skip, pedig a Borik a megmondhatói, hogy szinte minden betűt ki szoktam végezni (talán ezért is olvasok lassan (ennek konkrét sebességét a Napjaim lapjaimban asszem már felfedtem)), de itt valahogy nem ment. Hogy miért? Roppant egyszerű:

1. a könyv dramaturgiailag csapnivaló
2. nagyjából első 2/3-a fedi le a filmet, az utolsó 100 oldal pedig totál érdektelen

Ezeket most szépen ki is fejtem:

1. in medias res: az első oldalakon egyből a kukorica mezőn találjuk Susie-t, és pár oldal múlva meg is erőszakolják/gyilkolják. Ilyenkor még senkiről nem tudunk semmit. Se a lányról, se a gyilkosról. Se szimpátia, se ellenszenv nem alakul ki bennünk. Szinte mindeki arctalan szereplője az eseményeknek. Sőt, Harvey bácsi itt kapásból megszabadul a széftől (ami a filmnél a végén következik be, némileg nyugtalanabb körülmények között), utána pedig a karkötőtől.

Majd következik a felszínes nyomozás. A rendőrök találnak valamit (először Susie könyökét, sapkáját, végül a kis házikós medált, évekkel később), beszélgetnek a szülőkkel, finoman kihallgatják Harvey bácsit, de sehol semmi feszültség. Ami a filmben egy baromi jó jelenet volt, amikoris Susie apja segít Harvey-nak ágakból sátorvázat építeni, majd a tekintetében felfedezi a gyilkost, az a könyvben nem más, mint egy átlagos beszélgetés, az indulat legminimálisabb szikrájával (szó sincs "gyere ki a házból kicsi farkas, mert ha nem, jól rád töröm az ajtót"). Lindsey betörése is nélkülöz mindenféle izgalmat (ahogy nincs padlóba rejtett vázlatfüzetről sem, simán csak kint hever az éjjeli szekrényen, tény, Susie haja sincs benne). Bár itt a kitépett lap eljut a rendőrökhöz, akik fel is keresik Harvey bácsit (nem, itt még nem menekül el), de kimagyarázza magát azzal, hogy csak megpróbálta elképzelni, hogy a gyilkos milyen szerkezetet építhetett a föld alá... agytornaként, aha :) Csupán csak hónapokkal később indul útra, hogy maga mögött hagyja az álmos kisvárost.

A jelen képeit sokszor megszakítják visszaemlékezések, akár a gyilkosság napját illetően, de jönnek csőstül a gyerekkori emlékek, mert az jó. Néha kapunk némi mennyországbéli szcénát is, de ezek leírása közel sem hat annyira a fantáziánkra, mint kéne.

Abigail, Susie anyja itt összeszűri a levet Len-nel, a nyomozóval. Miután Jack-et, az apát szarrá verik baseball ütővel a kukoricásban, kint enyelegnek a kórház egyik eldugott teraszán, ami szép, mondhatom. Később pedig a bevásárlóközpont csövekkel és gőzzel teli zúgában esnek egymásnak, immáron ruha nélkül. És itt lényegében emiatt, illetve a kifakult és gyerekeibe fáradt élete miatt megy el barackot szedni.

Az olyan jellegű eredetik, mint, hogy Susie-t még az iskolai folyosón, a szekrénynél megcsókolja a mór, vagy, hogy a szemétlerakó árok bezárása fel sem merül, nem tudom előny-e.

Nagyjából két jelenet van, ami jó lett volna a filmbe is, mégpedig amikor elmagyarázzák a négyéves Buckley-nal, hogy Susie meghalt (a társasjáték egyik figurája mindig Susie-é volt, és mi történik, ha végleg lekerül a tábláról), illetve, amikor Susie halálának egy éves évfordulója alkalmából szinte mindenki összegyűlik a kukorica földön, gyertyákkal, és úgy énekelnek a lelki üdvéért.

2. És el is érkeztünk a könyv utolsó harmadához, ami a végletekig unalmas. Eltelt jónéhány év, Harvey bácsi úton van, anyuci zabot hegyez, Buck bunkert épít, Lindsey kezét megkérik, stb, stb, stb. Avagy a ki miként éli tovább kicsiny életét. Rém izgalmas. Itt, ahhoz hogy Abigail visszajöjjön Jack szívromaha kell, amit annak köszönhet, hogy rászólt a tizeniksz éves Buck-ra, hogy a kertészkedési mániáját vegye kissébb vissza, és a paradicsomokat, illetve más növényfajzatokat ne Susie egykori ruhatárával takarja be.

A könyvből szinte minden hiányzik: a mennyország lenyűgöző leírása, az átható érzelmek, a széteső család igazi tragédiája, a ténylegesen fárasztó és kimerítő nyomozás, és a palackba zárt hajók szilánkjai a fenti világban... Úgyhogy Peter Jackson előtt le a kalappal, mert jó érzékkel tartotta meg azt, ami azért értékelhető, és teljesen jól építette fel a filmet, mind cselekmény, mind pedig dramaturgiai szemszögből.

Ennyi.