
Na, győzött az angol hang + felirat kombó a 3D + szinkron felett, amihez persze az is hozzájárult, hogy a 8 hét alatt konvertált "háromdétől" az
Leginkább azt, hogy ez a film, mert azért nevezzük filmnek, hát rossz. És ennyiben ki is merülhetne a kritika, és tényleg nem is érdemes sokkal több szót rá vesztgetni, de azért néhány gondolat:
A kezdés egészen pofásra sikerült, bár erősen olyan fílingje volt, mint a Dragonball-nak (amit szögezzünk le, kb 3 percig néztem)! Majd megismerjük a gyerek Perszeuszt, kap néhány snittet, majd ugrunk 12 vagy 16 évet (már nem is emlékszem), és hopp, Sam Worthington a vásznon, aki átruccant az Avatar forgatásáról. Nagyon felkapták drága ausztrál színészünket, de míg a T4-et ő tette egyedül nézhetővé, és a Na'vi-k közül sem lógott ki, itt egyszerűen hiteltelen. Mind halásznak, mind pedig félistennek. Lehet, hogy csak a rövid haj miatt lóg ki a pegazus lóláb, de kilóg.
Nem baj, hömpölyög a míves történet, hajókázunk, beszélgetünk, majd ledöntik Zeus szobrát (a balekok), mire jön néhány szárnyas cumó a vízből, és megjelenik maga Hádész is, és... elcseszik szegény belépőjét. Ahogy a néhány perccel ezelőtti Zeus szobor bemutatását sem tartották ki megfelelő ideig, itt is a vágószoba áldozata lett a hatásosnak szánt jelenet. És ez az egyik fő baj a filmmel, hogy szarul van vágva, meg az, hogy szarul is van fényképezve! Nagytotált felvezető zene, kamera fordul, és mit látunk? Felhőket. Király...
És mi a baj még? A zene. Azért egy ilyen volumenűnek szánt filmhez nem feltétlen egy Ramin Djawadi kellett volna (kb egy tucat filmzene, köztük olyan halhatatlan klasszikusok, mint Penge 3, Nagyon vadon 1-2, A túlvilág szülötte.. egydül talán a Vasember értékelhető). De jó, ezen tegyük túl magunkat! Viszont ha már nagyszabsúnak terveztük ezt a remake-et, teletömjük CGI-al, akkor kérdem én, szegény Kharón miért néz ki egy mozdulatlan bábnak (akinek már hajóra is futja, és kétszer el kell mondani a filmben, hogy a pénz neki lesz, az alvilág révészének, hátha szegény amcsik elfelejtétték volna idő előtt), illetve a dzsinek, merthogy azok is vannak ám, miért tűnnek kérges fapofának? Egyszerűen röhejesek.
A történet hülyeségei is megérnének egy misét... Dzsin gyógyít Perszeuszt, dzsint ezért többiek letámadják?! Szegény szanitéc! De van itt villámygyors Perszeusz kiképzés, merthogy nem harcős ő, hanem halász, mégis neki kéne megölnie szegény Kraken-t. Néhány beállás, kar(d)lendítés, és pengén indulhat is az esélytelenek nyugalmával. Ja és ott vannak a banyák, akik ennyire nem lehetnek szerencsétlenek. Semmi vészjósló hatásuk nincs vagy ilyesmi, csak labdáznak egyszem szemükkel. Egyedül a Medusza rész ért valamit, de ott is amit összebénáznak a "harcosok", az már kész. Liem Neeson (Elrabolva) némileg feszeng Zeus páncéljában, csak Ralph Fiennes Hádésza dobja fel alantas és megalázkodó figurájával. Ő tetszett.
Úgyhogy drága zidó barátunk ismét tudhatott valamit, hogy ezt a műremeket kihagyta. Igazából nincs miért megnézni ezt a filmet, mert popcorn mozinak nem szórakoztató (inkább szánalmas), a látványért fölösleges moziba elmenni rá, ami ér valamit, az benne van a trailer-ben!
Értékelés: Release the Kraken... to Hollywood!

2 megjegyzés:
Egyet kell értenem Zolival. Nem volt jó ez a film, legalábbis összességében nézve nem volt jó. Ez a felkonvertálás borzalma, és ezért még 400 forintot elkérni, überbrutálmegarablás. Szinte élvezhetetlen volt, sokszor levettem a szemüveget, és ugyanolyan volt a kép, máskor homályos, még úgy is, ha fenn volt a szemcsi. Hát ez gáz. Liam, és Ralph tényleg gyenge, illetve nem gyengék, a karakterük van rosszul megírva. Hiányzott sok minden. 3 pzitívumot emelnék ki. A Dracot játszó színész karaktere jó volt,a pali is jól nyomta, ő volt a legjobb arc a filmben. Ugye ő volt a Bond film főgonosza, ott szar volt. Calibost játszó színész is jól volt, bár volt 5 perce. A Kraken nagyon jó volt, de volt 1,5 perce, és nem zúzott. Na most az übergáz, ha csak ezen dolgokat tudom kiemelni.
Pedig meg is kérdezted, és el is mondtam, hogy miért nem. Na jó. A Farkasemberről is megkérdeztél:)
Viszont különösen tetszett, hogy az eredeti film inspirálta grafikát toltad be a szösszenetedbe.
Az még nézhető volt, nekem meg különösen bejön a már akkor is elavult Stop-Motion. Lássunk erre egy szép példát eme förmedvény, nem túl jól sikerült eredetijéből:
http://www.youtube.com/watch?v=rD0cRsIsVrE
Vagy lássuk a Krakent!
http://www.youtube.com/watch?v=4Thcaq8N-Js&feature=related
És egy másik klasszikus:
http://www.youtube.com/watch?v=a77pycC78Q0&feature=related
Megjegyzés küldése