Felesleges körök a.k.a. Ez történt korábban

Mit lehet mondani a következő párbeszédre?
- Tervezzük, hogy megnézzük az Amikor megállt a Föld-et.
- Sokan mennénk?
- Igen, úgy tervezzük.
- Mi lenne, ha mi külön néznénk meg, csak ketten?

És egy másik nyalánkság, ami ugyan később került a birtokomba, de fölösleges új bejegyzést csinálnom hozzá:
- Hol leszel szilveszterkor?
- Dávidéknál lesz nagy parti.
- Aham... [fél perc szünet] Azért remélem, hogy mi ketten fogunk még együtt szilveszterezni...

Egy olyan úriember utolsó szavai ezek, aki már egy jó ideje nem színesíti úgymond a baráti körünket. Aki látványosan kerül mindent és mindenkit, de neki persze nincs baja senkivel! Csak ha az ember esetleg összefut vele az utcán, és megjegyzi, hogy „Nahát, milyen régen láttunk téged, csak nem kerülsz minket?”, jön egyből a vetítés meg a jópofizás, hogy „Jaj, dehogy, csak rengeteg dolgom volt az utóbbi időben. Amúgy puszi-puszi, mi van veletek? Széles mosoly”. Minek kellenek ide ezek a felesleges körök? Az emberre mosolyog, de amint hátat fordítunk neki, máris jön a fújás, meg a „már megint beszólt” szindróma. Valahogy nem bírom a kétszínű embereket! Erre tökéletes példa a legutolsó, tán 2 hónappal ezelőtti Pólus-os néhány együtt töltött perc. Annyi hónapos kihagyás után mégis próbáltunk vele értelmesen elbeszélgetni (és csak felszínesen érintve azt is, hogy kemény 1 hét után már nem gazdagítja a felsőoktatás köreit), csakhogy ő mindent támadásnak vett, persze csak utólag. Annyi nincs benne, hogy bármit is a szemünkbe mondjon. Mert mi ugyanis, mint utólag kiderült, semmiről sem tudunk, és semmiről sincs fogalmunk. Mi nem tudjuk milyen a távoktatás. Nem tudjuk milyen korán kelni. Nem tudjuk milyen órákon át zötykölődni a vonaton. Mi nem tudjuk mi az, amikor a munkahelyen szabit kell kivenni 1-1 oktatási napért. Mi nem tudunk semmit se… ahogy ő is csak kifogásokat tud keresni... ("Bár államilag lettem volna finanszírozva, de mi az, hogy utazni kell, hogy pénzbe kerül a vonatjegy, hogy hosszú az út, hogy csak fizetésnélkülire enged el a szemét diri, hogy tanulni kell? Ez felháborító!")

Még márciusban volt egy nagyobb beszélgetés (az utolsó), amit 6 hét csönd követett részéről, mert éljen a strucc politika. Hat hét alatt gondolhatta "elül a vihar, nekem nem kell vele foglalkoznom, mert talán meg sem történt". Lényegében el is ült, mert mi se nagyon foglalkozunk vele. Majd jött az Indi 4, ahol még tiszteletét tette, persze totál érdektelenséget mutatva a többiek felé (sokkal érdekesebb a mobilom, mint amit Varci vagy épp bárki más mesél). Ezt követte a következő fél évben kettő, vagy maxiumum három összefutás. Ő választotta ezt, ő alakította így, csak sajnos senki nem kapálózott utána…

Havazás

Úgy érzem, kissé el vagyok havazva... és nem, nem az újonnan leesett hó miatt. Csak kicsit túl sok mindent szeretnék egyszerre csinálni, ami persze lehetetlen.

Ott van a második regényem, amit idén, 2008 április 15-én kezdtem el írni. Nyáron és kora ősszel voltak hónapok, hogy szinte csak bottal nyúltam hozzá. Az utóbbi 2 hónapot viszont sikerült úgy megnyomnom, hogy már csak az utolsó fejezet van hátra. De! Merthogy mindig van egy "de". Addig nem tudok nekikezdeni a finálénak, amíg át nem olvasom az eddigi 292 oldalt. Viszont ha már átolvasom, akkor már lektorálom is. És itt jön az extra szopás. Egyrészről amikor szinte minden oldalon gyűlni kezdenek a kis lila kommentek, akkor már a huszadik oldal után azt mondod, hogy "basszam meg magam, azt hittem ezeket már készre írtam meg!". Másrészről pedig úgy a regény felénél váltottam betűtípust, margóbeállítást, ügyelve a kötésmargóra is, mindezeket azért, hogy sokkal könyvszerűbb hatása legyen majd nyomtatáskor. De! Mivel ennyi minden változott, óhatatlanul jó néhány szó már nem fért be a korábbi helyére és átcsúszott a következő sorba. Ennek eredménye, hogy hatalmas térközök keletkeztek az eredeti sorban. Na most az okos Word nem tud, miért is tudna olyan funkciót, hogy megadott méretnél nagyobb "szavak közötti térköz"-re keressen... *

A másik hatalmas project, ami az előző évvel ellentétben igencsak át fog csúszni a jövő évre, az a nyaralási videó. Pár hete jutottam csak oda, hogy érdemben egyáltalán el tudjak kezdeni vele foglalkozni. Első körben összevágtam az első másfél percet. Majd a rákövetkező héten elkezdtem csinálni a főcímet, ami egy nagyon kellemes kis animáció lesz! Szóval közel fél év alatt ennyi készült el :) Nem baj, Dávid azt mondja, hogy örömmel besegít majd a vágásba! Úgy legyen!

Hova tovább?

+ Átolvasom a regényemet "hibakereső funkcióban", közben azért jegyzetelek az utolsó fejezethez (2008.12.02)
+ Megírom az utolsó fejezetet (2008.12.05)
+ Az összes javítást felvezetem a doksiba (2008.12.12)
+ Átnézem az összes új javítást, hogy összeálljon a végleges könyv (2008.12.15)
+ Kinyomtatom (2008.12.16)
+ Borító terv (2008.12.16)
+ Ad Librum kapcsolatfelvétel (2009.01.13)
+ Anyum elolvassa (2009.01.14)
+ Ad Librum válaszol (2009.01.24)
+ Borik elolvassák (2009.02.08)
+ Végső lektorált változat (2009.02.22)
+ Nyomdakész belív küldése az Ad Librum-nak a Könyvműhely-nek (2009.02.22)
+ Végleges borító (2009.03.03)
+ Kész könyv kézhezvétele (2009.03.17)
- Bármi bent maradt hiba esetén hajam szálankénti kitépése

Majd...

+ Nyaralási videó főcím animáció befejezése (2008.12.21)
+ 1. kazetta a.k.a. "Érkezés" összevágása (2008.12.29)
+ 2. kazetta a.k.a. "Strand, vizibicaj" összevágása (2009.01.14)
+ 3. kazetta a.k.a. "Strand, naplemente" összevágása (2009.01.21)
+ 4. kazetta a.k.a. "Tihany, Siófok" összevágása by Dávid mester (2009.02.22)
+ 5. kazetta a.k.a. "Siófok, vacsi, beach party" összevágása by Dávid mester (2009.02.22)
+ 6. kazetta a.k.a. "Bogrács, Rocco" összevágása (2009.01.22)
+ 7. kazetta a.k.a. "Vidámpark" összevágása by Dávid mester (2009.02.13)
+ 8. kazetta a.k.a. "Utolsó napok" összevágása (2009.01.28)
+ Nyaralási videó záró animáció elkészítése a.k.a. stáblista (2009.02.07)
+ Képgaléria(k) szelektálása (2009.02.02)
+ 3D-s képgaléra elkészítése a legjobb képekből
+ A "Nulladik nap" kisfilm összevágása, plusz jelenetek rögzítése (2009.02.11)
+ Trailer összevágása (2009.02.16)
+ Dvd menü tervezése (2009.02.23)
+ Borító tervezése (2009.02.09)
+ Dvd összerakása tokkal, vonóval (2009.02.27)
+ Premier dátum kitűzése (2009.03.06)

Lesz mit csinálni jövőre is :)

* a Zolik megoldották. Némi forumsegítséggel ugyan, de született egy olyan makró, ami kijelzi a számomra nem tetsző sorokat, kékkel!

Tisztelet

Tegnap megnéztük Varcit a Nemzeti Színházban. Mindenképp ezzel a mondattal akartam kezdeni, mert a sztori többi része elhomályosítaná ezt a fantasztikus hírt...

Színész barátunk szerzett nekünk 3 jegyet az előadásra. Úgy volt, hogy Tomi, Bori és én nézzük meg, végül Tomi, hogy Béri kolega is láthassa végre Varcit színpadon, gálánsan lemondott a jegyről. Találkozzunk valahol, mondta Béri a biztonság kedvéért. Oké, legyen n7 a Népligeti villamosmegállóban. Borival már ott voltunk óra 10-re. Eltelik öt perc, semmi. Felcsörgöm Gabit, hogy merre járhat, de nem veszi fel. Pár perccel később újra hívom, nem veszi fel. Rendben, a színház nem 2 percre van, úgyhogy a következő villamossal elmegyünk, akár itt lesz, akár nem. 18.28-kor felszállunk a villamosra, Gabi nélkül. 18.43 körül már a színháznál vagyunk. Újra próbálom hívni, semmi. Felhívom Józsibát, felveszi, de csak annyit tud mondani kedves fiáról, hogy nincs otthon, és ma még nem is látta. Talán valami történt vele, mondja Bori. Csak nem csapta el egy traktor, vagy metró, nyugi, mondom én. Felcsörgöm Tomit. Értetlenül áll a dolgok előtt, mondja, majd ő is megpróbálja hívni. 18.52-kor elindulunk a ruhatárhoz, majd le a színpadhoz...
Az előadás végeztével felhívom Tomit, hogy tudott-e beszélni kolegával. Igen, sikerült. Harmadik próbálkozásra felvette. Jól van, nincs semmi baja, mert mondtam, hogy már kezdtetek aggódni érte. Amúgy elmondása szerint ott volt a megállóban is, és a színháznál is. Azt mondta, hogy fél előtt ért a Népligethet az ő órája szerint, rohant fel, de már csak az elsuhanó villamost látta. 18.50-re volt a színháznál, de nem látott titeket, és jegy híján nem tudott sokat csinálni, ezért hazament. Ja, és a mobilját természetesen otthon hagyta (ez az egész csak azért furcsa, mert a villamosról nem láttunk egyetlen rohanó embert sem, és még a ruhatárból is néztük, hogy nincs-e ott véletlenül. Meg a másik: a villamos legalább 6-7 percenként járt, ha mi értünk oda közel háromnegyedre, úgy, hogy tudtuk merre kell menni, akkor az, aki nem volt biztos benne, hogy merre is van a Nemzeti, tutira nem érhetett oda 18.50-re) Mi ebből a tanulság?, kérdezi Tomi. Kettő is van. 1, legközelebb legyen nála a jegy. 2, vigye magával azt a kurva mobil. És van egy 3. is, mondom: egyszer az életben, talán ott lehetett volna időben...
Már korábban beszéltük, hogy előbb-utóbb lesz egy olyan alkalom, hogy ott lesz hagyva a picsába. Csak sajnálom, hogy ez volt az az alkalom, és ezzel tisztelte meg mind Varcit, mind pedig Tomit.

Kicsi Vuk

Tegnap találkoztam egy kisrókával, háromszor! Először a buszon pillantottam meg, hogy ott ül a lábam között, és figyel. Megsimogattam, erre elszaladt. Majd leszálltam a buszról, és látom, hogy most meg az egyik fa törzse mögül dugja ki a kis nóziját. Odamentem, megsimogattam, elszaladt. De harmadszorra is visszajött! Most nem simogattam meg, nem is szaladt el...

A kreatív emberek átka

Mennyire furcsa, hogy adva van egy munka (amit szívesen csinálsz), dolgozol rajta, rengeteg időt belefeccölsz. Néha már esetleg a francba kívánod magad, hogy "jól van, akkor még azt a pixelt eltüntetem, csak az én kedvemért, mert más úgy sem veszi észre, de most már elég", és ezt eljátszod még utána tízszer. Majd húzol egy végső vonalat, amikor azt mondod, többet nem nyúlsz hozzá. És nem is nyúlsz. Ezzel eléred azt, hogy előbb-utóbb rámondod az áment, és azt mondod: kész. Jó dolog ez? Persze, hiszen ha igényesen csináltad meg a dolgot, akkor örülsz neki, ugyanakkor ott vagy, hogy hiányérzeted is támad... Szöszmötölnél tovább, de nincs mivel. Keresni kell valami újat! De mit? Mindig nehéz bármi újba belekezdeni, pedig muszáj, mert szükséged van rá!

Ma reggel például elővettem az egyenlőre Maffia 3 címen futó filmünk forgatókönyvét (utoljára 2007 április 5-én nyúltam hozzá, az első ötletek pedig 2004. október 25-re tehetők), és jó érzés volt forgatni, apró jegyzetekkel ellátni. Lehet ennek írásába fogok legközelebb energiát fektetni? Vagy belekezdek az új könyvem előkészítésébe? (amikor még az elsőt sem öntöttem végleges formába) Még nem tudom, de valamivel ki kell töltenem ezt az üresjáratot!

Deus Ex Machina

Ma befejeztem a Deus Ex Machina Extra verziós DVD kiadását, de erről egy picit bővebben: a történet ott kezdődik, amikoris évekkel ezelőtt Sandrával lementünk Fehérvárra Dávidhoz egy független kisfilmes rendezvényre, ahol is a leginkább várt film egy Nomen Est Omen című alkotás volt, valami Szalay Kristóftól. Végignéztük, és csupán egyetlen szóval lehetett csak illetni az alkotást: Zseniális! És ezt nem csak azért mondom, mert az előtte vetített szösszenetek leszedáltak volna minket (volt egy Teremtés című valami... na az nem volt semmi! Valami ilyesmit érezhet az az ember, aki be van szívva, mert teljesen padlót fogtunk és szétcsúsztunk tőle). Szóval megjegyeztük Mr Kristóf nevét, egy életre. Mint utóbb kiderült, ugyanott dolgozik, mint ahol édesanyám, úgyhogy fel is vettük vele a kapcsolatot, és gratuláltunk neki. Később megtudtuk, hogy új filmen töri a fejét, majd egy kis szünet következett.
Egészen tavalyig kellett várni, míg jött a hír, hogy már tart a forgatás, és az egyik jelenetéhez statisztákat keres. Én abban az évben nem volt igazán toppon (2006), de amikor kiderült, hogy vakokat kell játszani, és csak ülni kell, és hallgatni a zenét, rábólintottam. Nem sokkal később jött is a bemutató (addigra már összeszedtem magam). Vártuk a jelenetet Dáviddal. Nekem látszott a hajam, viszont Dávidból még annyi sem, lévén, hogy ő ott sem volt a felvételnél, mert el kellett mennie, vagy mert zidó! Lényeg a lényeg, hogy a Bem moziban izgulhattuk végig a filmet! Nagyon jól szórakoztunk a sorozatgyilkosos sztorin, nem kevésbé az "effekteken", ami közül egy "tűzeffekt" vitte el a pálmát, álá Doom 2 grafika. Mondtam is Dávidnak, hogy mi lenne, ha csinálnánk/nék egy másik tűzeffektet, hátha közelebb kerülünk a húsosfazékhoz. A gondolatot tett követte, és néhány levélváltás után már nálam volt a nyersanyag pici része. Egy hangyányival igényesebb tűzeffektet sikerült összehoznom, de a szerénységem nem engedi, hogy tovább fényezzem magamat.
2007 szeptember 8-án volt a film hivatalos, feltuningolt premierje a Tabán moziban, ahova kedvesemmel, Borival mentünk el. A film újfent lenyűgözött hihetetlen humorával! És hát a tűz effekt, apáááám, azt nem tudom ki csinálhatta, de nagyon ott volt :) Innen már csak egy pár lépés volt, hogy én csinálhassam a film DVD menüjét, amit még megspékeltem egy egész pofás borítóval is! Ezzel a munkával lettem most több, és örülök, hogy részem lehetett benne.

Vidámpark

Egy szép kora őszi napon történt. A levelek már színűket vesztve kezdtek nyugovóra térni földi sírjukba, és a kellemes nyári szellőt felváltotta a télt hírül hozó hűvösebb levegő. Ez a nap volt az, amikor egy régi álom vált valóra, nevezetesen, hogy amit már tavaly is terveztünk pöttömnyi baráti körünkben (csak mindenki leragadt ott, hogy "hát igen, de jó lenne...”), azt idén meg is valósítottuk: elmentünk a Vidámparkba. Nem ketten, nem hárman, hanem többen... négyen! Azt gondolhatnánk, hogy a régi kvartettről van szó, de tévedés. Bár jelen volt Tomi, Varci és jómagam, mindenki kedvenc kolegája nem tudott/akart eljönni. A miértekre rengeteg változat született (nem bírja valamelyikőnk képét: „ha ő jön, én nem megyek”, netán a piszkos anyagilag... de mint utólag kiderült, a valóság sokkal kiábrándított: pakolni szeretett volna egész nap). Szóval akkor ki lehet ez a rejtélyes negyedik fő? Nem, nem a fehérvári zidó dímon, és nem is Imi, hanem az én drága, imádnivaló párom, Bori. Úgy van, picivel több, mint 3 hónapja élek boldog, és kiegyensúlyozott párkapcsolatban. Imádom, és gondoltam ezt mindenképp megemlítem az első bekezdésben!

De most akkor ugorjunk is vissza a vidámpark-projecthez. Tomival rohamoztunk meg elsőként a létesítményt, majd megvártuk Varcit is, hogy megérkezzen munkából. Munka szombaton?, merülhetne fel a kérdés teljesen jogosan, amire a válasz: igen, van olyan, aki hétvégén is nyomja az ipart! Ahogy Bori is csak később csatlakozott a kompániánkhoz, de mire ő odaért, mi már mentünk egy kört a Viharvasúton. Vajon miért hívják így? Hatalmas vihar tombol talán bent? Vagy villám súlyt le minden kis suhancra, aki be mer merészkedni? Vagy csak azért ez a neve, mert csak. Oké, egyezzünk ki egy döntetlenben. Viszont közösen kijelentettük az első menet után, hogy a legijesztőbb dolog bent Batman volt, Pókemberrel karöltve! Miután elhagytuk az utolsó lépcsőket is, felcsörögtem páromat, hogy vajh’ merrefele járhat mostan? Kiderült, hogy már rég a vidámpark területén tartózkodik, és már néhány LoopingStar menetet is végignézett.
Kiküszöbölve ezt a kommunikációs csorbát gyorsan meg is találtuk egymást, majd beirányoztuk az Ikarus nevű igen precíz szerkezetet. Varci ült leghátul, Tomi az előtte lévő sasmadárban, mi pedig az előtte lévőben. Indult is a masina. Bori egyből ki is akart szállni, de nem engedtem, mondván, hogy ami fent lesz, azt látnia kell, mielőtt meghal. Utólagos elmondása szerint kétszer nyitotta ki a szemét. Leszállás után kijelentettük, hogy ide még vissza kell térnünk!
Következett a mini-torony. Elnéztem egy darabig, majd mielőtt nemet mondhattam volna, már ott is ültem harmadmagammal az egyik oldal ülésében. Emelkedtünk, majd zuhantunk, a gyomrom pedig fent maradt valahol 10 méter magasan. Lentről nem látszott, hogy mekkora, de azért túléltem. Utána, mivel már tudtam mire számítsak, persze, hogy egyből felültünk rá még egyszer.
Diszkó. Hát igen, ez volt az a pörgő-kapaszkodós-tányér amire mindenki kapásból felült. Egy rámpán forgó hatalmas ufót kell elképzelni, aminek a szélén székek találhatók, és a jónép ezekbe ülve, majd igen erőteljesen hátbaszexuálva a háttámlával repül körbe-körbe. Zseniális építmény!
Az egyensúlyunk visszanyerése után, gondoltuk jöhet valami durvább: a LoopingStar! Erről már rendelkeztem homályos élményekkel, hogy baromi jó, az elejére kell ülni, mert úgy az igazi, és a kezdése a durván mellbevágó. Az első menet után kijelentette mindenki, aki már ült rajta korábban, hogy durvábbra emlékezett. Ennyit combosodtunk volna az elmúlt években, vagy csak az emlékeink színesedtek volna meg? A lényeg, hogy kértünk élményfotót 600 pénzért, ami bár nem egy HD felbontás, de mindenképp megérte.
És megérkeztünk a mumushoz: az átpördülős, víz fölött kitartós, teljes köröket megtevő mókához. Én kapásból mondtam, hogy erre fel kell ülni, de Tomi erről nem volt annyira meggyőzve, főleg, hogy lecsókolbászt reggelizett a lelkem. Mondtuk neki, max kihányja, annyi baj legyen. Nem, nem, én nem ülök fel. Koma? Jóhogy!, jött a válasz. Itt is megkaptuk a mellbevágó rögzítést (pedig anélkül lett volna igazán advanced), majd a gépezet mozgásba lendült, mi pedig nem tehettünk mást, csak sikoltoztunk, és nevettünk, és élveztük az egészet. Erre mondják azt, hogy ez egy élmény volt a javából! Gyorsan mentünk is egy újabb kört, most már mindenkivel kiegészülve, mert látták, hogy túléltük, de Gabival csalódtunk. Tudtunk mire számítsunk, ezért nem is ütött akkorát, de jó volt.
Retro! Tiszteletünket tettük a Szellemvasútnál (ami már amikor épült nem volt szellemes, de azért jól kisikoltoztuk magunkat, ezzel adva egy kis hangulatot az egésznek), az Óriáskeréknél (amire Tomival óvatosan szálltunk fel, lévén, hogy pár napja fejeztük csak be a Carnivale második évadát). Furcsa mennyire hidegebb volt legfelül a levegő... lehet a Szellemvasút elnevezése sem véletlen. Majd jött még egy kis fogaskerekes-székes körbe-körbe kisiklás, amit a Go-Kart követett. Életemben nem ültem még ilyenen, és most sem vállaltam be elsőre, amit így utólag visszagondolva sajnálok, de később többszörösen is pótoltam a nap. A lényeg, hogy kijelenthetjük, Tomi új szerelemre talált. Olyan szinten lenyűgözte a dolog, hogy nagyon, pedig még jogsija sincs.
Még egy hullámvasút (jaj, kifelejtettem a hernyós hullámvasutat, aminél mákunk volt, hogy felengedtek rá, pedig nem volt velünk gyerek kíséret), majd egy barlangba bementünk meghallgatni a János vitézt (recsegős rádión, ergo semmit sem hallottunk belőle), ahova nem tudom hogy kerültek Hupikék Törpikék, bár az lehet, hogy a Mesecsónaknál voltak, már kezdenek összefolyni a dolgok.
Tiszteletünket tettük még az Európában is egyedi fából készült hullámvasútjánál, amiről bebizonyosodott, hogy öreg hullám, nem vén hullám. Akkor fílingje volt, hogy nem igaz. És hosszabb, mint a LoopingStar!
Majd következett néhány kör Go-Kart után a 4G-s torony. Itt már nem kellett annyit győzködni a másikat, hogy felüljön rá. Egy hibája van, hogy lassú. Lényegesen gyorsabban megy fel, mint ahogy esne le. Ráadásul csak egyszer voltunk a legtetején.
Végezetül Elvarázsolt kastély (egyből a kezdésnél drága szívem olyan szinten fejelt le a mozgó asztalról felkelve, hogy azt hittem szétreped a koponyám, és a padlóra esik az agyam, amin majd jól elcsúszom), a vele járó hordóval, ami Tominak már gyerek korában is nagy kedvence volt! Nem úgy, mint a Go-Kart, ahova még azért visszamentünk (az eredeti helyre, ahol híd is van). Mindenki versenyzett! Én elhúztam, és ezért is akartam jó fej lenni, hogy bevárom a többieket, de ezzel csak azt értem el, hogy belehajtottam Boriba...
Esteledett, az óra 6 körül járt, Tominak mennie kellett, mert randira volt hivatalos. Nos, igen, előbb-utóbb minden fióka kirepül a fészekből! Könnyes búcsú után bevetettük magunkat a sötétbe burkolózó játékok közé. Újabb kör az Ikaruszon, most már mindenki külön madárban, és ki tudja hány kör a LoopingStar-on, ahol mint kiderült, hátulra kell ülni, mert ott az igazi. A körívnél például vígan be lehet látni az egész szerelvényt! Rohanás a régi hullámvasúthoz, ahol egyik kör érte a másikat, és itt a rohanást szó szerint kell érteni. Ahogy vége lett az első körnek, zúztunk kifelé, hogy mi lehessünk azok, akik elöl ülnek. Letiportunk néhány gyereket, de megérte. Az estét 6-8 környi 4G toronnyal zártuk, egymás után, ahol is az a technika vállt be, hogy végig lefelé kell nézni, és nem szabad kapaszkodni! (ezt a nem kapaszkodást az LS-en kipróbáltuk. Varci jutalma egy 6 napon túl gyógyuló hátmeghúzás, nekem pedig egy pár napos vállfájás).
Összességében kijelenthetjük, egy hihetetlenül színes nappal lettünk gazdagabbak, és azok akik nem jöttek, sajnálhatják, hogy nem jöttek.