2010. július 16., péntek

Értelem és érzelem

Hétfőn még szabin voltam, így jutott némi idő az ügyes-bajos kis dolgaimra. Nekiültem saját részre digit tervezni, és amikor az első bookletig jutottam, elgondolkoztam, hogy ugyan minek csinálom ezt? Mármint nem a digit, hanem a booklet-et. Csomó idő elmegy rá, és csak azért, hogy legyen benne egy kicsi füzet? Ennél azért értelmesebben is el lehet tölteni az időt. Nekiültem olvasni kicsit, az jó is volt, de a gép visszacsábított, hogy de márpedig írjak ki néhány dvd-t. Így is tettem. Végre kiírtam az összegyűlt dokumentumaimat, a képeimet, az "artwork"-öket, a Maffia 3-as cumókat (amire utána jött a shift+del), és amikor egy sorozatra került volna sor... azt letöröltem a rákba. Mi értelme kiírni, úgy sem fogom újra nézni. Majd jött a South Park 12. évada. Már a fene se tudja mióta porosodik a vinyón a két féle verzió (tv+felirat, dual szinkron), hogy majd a kettőből egyet csinálok. Na tudod ám ki csinál a kettőből egyet! Kiírtam mind a kettőt, oszt szevasz.

Úgyhogy kissé lankadt a gyűjtőszenvedély. Ez azon is lemérhető, hogy Bori tegnap kért néhány zenét. Elé raktam a hengert, majd kis idővel később jelzi, hogy az egyik lemez nem olvasható. Régen egy ilyen mondattól a hajam téptem volna, most meg semmi, nem igazán hatott meg. Végül azért kiderült, hogy nálam olvasható a lemez :)

Úgy érzem találni kéne valami új kihívást, vagy valami új dolgot. A digi készítés tök jó, de néha beárnyékolja az, hogy vannak, akik b@sznak átvenni, amit rendelnek, de néha még levelekre sem válaszolnak. No comment. De még mindig ez az a terület, ahol leginkább kiélhetem magam, és a legtöbb visszajelzést kapom. Szívesen írnék is megint, akár csak valami rövidebb novellát, csak azzal megint tengernyi idő menne el, minimális feedback-kel. Valahogy már nincs humorom sok időt ölni látszat dolgokba. De persze valamit mindig csinálni kell! :D

2010. július 15., csütörtök

Rise of the Boogeymen

Hogy eddig hogy nem találtam rá erre a fun made cuccra, rejtély :) Elvileg ingyenes, de csak a demo tölthető le:

http://www.terrordrome-thegame.com/





2010. július 13., kedd

Mennyi? 30?

Ki mennyi? Ki 30? :DD

2010. július 12., hétfő

Életképek: A höribirodalom visszavág

Mizu addig-addig epedezett, hogy bejuthasson a Morty lakba, míg egyszer csak álma valóra nem vált... Kellett ez neked, buta cica? :)



2010. június 25., péntek

T-1 nap!

Valaki tényleg ellopta a napokat! Biztos a Grincs, vagy valami más jószánédkú élőlény lehet benne a ludas :) Hová tűnt az elmúlt egy év? Hová tűnt az idei fél év? A nap, mely egykor még oly távolinak tűnt, most itt liheg a nyakunba, és még az a szerencse, hogy nem volt időnk azon pánikolni, hogy mi lesz, ha tényleg itt lesz. Holnap találkozunk!

Ja, de azért egy kicsit: waáááááááááááááááááááááááááááá :DDD

2010. június 23., szerda

Csövi humor

Vegyenek má'! Kell a pénz kajára! Éhes vagyok!

mondta a hajlékony, a metrofeljáró lépcsőjén ücsörögve, egyik kezében a legfrissebb FN számot lengetve, a másikban pedig cigit szorongatva. Tudom én, hogy kukázhatta is, de azért sokat vesztett a hitelességéből a középső mondat :)

2010. június 22., kedd

A kékülés útján

Anyagi lelkiismeretem, vétkeztem!

A történelem megismételte önmagát. Hajdanán az első DVD filmemet születésnapomra kaptam, és ugyan még nem tudtam mivel lejátszani, de ez nem tántorított el, hogy folytassam a gyűjtést. Tegnap hasonlóképp bűnbe estem. Megvettem életem első, saját pénzből finanszírozott Blu-ray filmjét. Egyszerűen nem tudtam neki ellen állni. Már szemeztem vele korábban is, de az igazi kezdőlökést hétvégén kaptam meg.

De ez még nem a legrosszabb, amit tettem: ez a film már két példányban megvan dvd-n is (nem, nem a Sötétség serege, mert abból már a harmadik példányt gyűjtöttem be legutóbb, amiért vezekeltem is)! Abban reménykedem csak, hogy a szóbanforgó film címe enyhítőleg hathat eltévejedésemre, ugyanis egy Fight Club BD került a polcomra, korrekt áron.

Anyagi lelkiismeretem, kérlek ne légy túl szigorú hozzám!