Bizony, az esküvő témának híre eme kicsiny távoli zugba is eljutott... de mint az várható, nem egy "habosbabos" elmélkedés kiváltójaként. A részletekkel nem untatnék senkit, csupán néhány kérdés merült fel bennem:
- vajh egy esküvő mennyire szól arról a bizonyos fehér ruhás nőről és az öltönyös fickóról?
- vajh egy esküvő mennyire szól az ő boldogságuk megünnepléséről?
- vajh érdemes meghívni olyan embereket, akiket még az életben soha nem láttunk?
- vajh mit jelent az, hogy a jegyespáron kívül mindenki tiszta ideg, csak ők nem?
- vajh miként lehet megfelelni 50 ember, esetlegesen eltérő igényének?
- vajh miért esküvő előtt 2-3 héttel borulnak ki bizonyos bilik, amik létezéséről a kedves vőlegény és/vagy mennyasszonynak fogalma sem volt?
- vajh egy esküvő után mire emlékszik majd a kedves, mélyen tisztelt násznép? A tényleges nagy napra vagy az "milyen lett volna, ha..." napra?
Ezek csupán ártatlan, költőinek látszó kérdések, amikre bizony kőkemény válaszok adhatók. Én ezektől most eltekintek, de idővel bizony megérkezik rájuk a válasz. Addig is akinek van kedve, nyugodtan elmélkedhet róla a kommentek között :)
2010. június 9., szerda
2010. június 8., kedd
Maci dal
"The Bear Song*
The other day I met a bear,
Up in the woods a way up there!
He looked at me, I looked at him,
He sized up me, I sized up him.
He said to me, "Why don't you run?
I see you don't have any gun."
And so I ran away from there,
And right behind me was that bear.
Ahead of me there was a tree,
A great big tree, oh, golly gee!
The lowest branch was ten feet up,
I had to jump and trust my luck.
And so I jumped into the air,
But I missed branch on way up there.
Now don't you fret and don't you frown,
I caught that branch on the way back down.
That's all there is, there ain't no more,
Until I meet that bear once more.
The end, the end, the end, the end,
This time it really is the end!"
* aki tudja, hogy ez a kellemes kis fülbemászó nóta miben hangzott el, az nagyon le fog bukni :))
The other day I met a bear,
Up in the woods a way up there!
He looked at me, I looked at him,
He sized up me, I sized up him.
He said to me, "Why don't you run?
I see you don't have any gun."
And so I ran away from there,
And right behind me was that bear.
Ahead of me there was a tree,
A great big tree, oh, golly gee!
The lowest branch was ten feet up,
I had to jump and trust my luck.
And so I jumped into the air,
But I missed branch on way up there.
Now don't you fret and don't you frown,
I caught that branch on the way back down.
That's all there is, there ain't no more,
Until I meet that bear once more.
The end, the end, the end, the end,
This time it really is the end!"
* aki tudja, hogy ez a kellemes kis fülbemászó nóta miben hangzott el, az nagyon le fog bukni :))
Türelem mindenek felett
A blogot lassan át lehetne keresztelni "Napjaim bajai" vagy "Napjaim nyümmjei"-re, mert bár az élet "ágas-bogas", tanultuk meg tegnap a jegyes kurzuson, mégis sorra olyan szitukba kerülök, amik próbára teszik a türelmemet. Amiről én egy jó darabig azt hittem, hogy "birka türelmem" van. Viszont az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy ez közel sincs így. Nincs türelmem a kölkökhöz, és nincs türelmem a hülye emberekhez. Jó ég, belegondolni is rossz, mit csinálnék egy hülye gyerekkel :)) De a viccet félretéve, ezeket még lehet kezelni, mert az ember próbálja kerülni a nagy óvodás csoportosulásokat és/vagy egyszemélyes lurkó sereget, a hülyéken meg lehet szórakozni.
Viszont vannak helyzetek, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen mondjuk 2 óra kényelmes ücsörgés egy rendelői váróban, ami után ha behívnak, még mosolyogni is illik. Vagy egy önkormányzat, ami tele van idiótákkal, és felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő egyedekkel (tisztelet persze a kivételnek). De tény, ezek az intézmények bármit megtehetnek, akár azt is, hogy a kemény heti 4 órás munkaidejükben cseverésszenek kedvükre, lovas újságot olvasva és/vagy intézzék a hétvégén elmulasztott bevásárlást, netán rég nem látott és olyannyira hiányolt idős mamókákkal bájcsevegjenek.
De hogy aktuális is legyen a dolog (ne csak tegnapi tortúrás), a mostani hetek mögé nem kevés logisztikát kell tolni, hogy melyik nap épp mit intézzek el, és bár tudom, nem a nyomda tartozik a legfontosabb dolgok közé, de mára ezt szerettem volna bepaszíroznom, mert nagyon máskor nem lesz rá időm, mert a héten le akarom zárni az összes függőben lévő- és beígért dolgot. Viszont úgy kicsit nehéz számolni, ha csak arra megy el kb 50 perc a nyomdában, hogy hálózat hiányában, egy USB 0-ás sebességen (annak kell lennie, mert ilyen lassú másolást én még életemben nem láttam) a szokottnál némileg nagyobb mennyiségű nyomdakész anyagom átvánszorogjon (1.6 giga, aminek bele kellett volna vérni 600-700 megába). Nem is ment át, nem is vártam meg, hisz az egész midnenségre lett volna nagyon max 1 órám, és visszajelzés, mint olyan, nincs a program részéről, hogy épp még 2 perc vagy fél óra van hátra.
A másik dolog közvetlen ez után következett. Gondoltam ha már Óbuda, akkor HÉV, amivel be lehet jutni a Batthyányi térre, majd onnan busz és hajrá. Menetidő 40 perc kalkulált, egy enyhe 10 perces sétával. Aham, ja, persze, 80 perc alatt be is értem...
Úgyhogy egy kicsit fuck a mai nap, de az ilyen dolgokon tényleg csak mérgelődni lehet, tenni ellene nem nagyon lehet...
Viszont vannak helyzetek, amiket nem lehet kikerülni. Ilyen mondjuk 2 óra kényelmes ücsörgés egy rendelői váróban, ami után ha behívnak, még mosolyogni is illik. Vagy egy önkormányzat, ami tele van idiótákkal, és felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő egyedekkel (tisztelet persze a kivételnek). De tény, ezek az intézmények bármit megtehetnek, akár azt is, hogy a kemény heti 4 órás munkaidejükben cseverésszenek kedvükre, lovas újságot olvasva és/vagy intézzék a hétvégén elmulasztott bevásárlást, netán rég nem látott és olyannyira hiányolt idős mamókákkal bájcsevegjenek.
De hogy aktuális is legyen a dolog (ne csak tegnapi tortúrás), a mostani hetek mögé nem kevés logisztikát kell tolni, hogy melyik nap épp mit intézzek el, és bár tudom, nem a nyomda tartozik a legfontosabb dolgok közé, de mára ezt szerettem volna bepaszíroznom, mert nagyon máskor nem lesz rá időm, mert a héten le akarom zárni az összes függőben lévő- és beígért dolgot. Viszont úgy kicsit nehéz számolni, ha csak arra megy el kb 50 perc a nyomdában, hogy hálózat hiányában, egy USB 0-ás sebességen (annak kell lennie, mert ilyen lassú másolást én még életemben nem láttam) a szokottnál némileg nagyobb mennyiségű nyomdakész anyagom átvánszorogjon (1.6 giga, aminek bele kellett volna vérni 600-700 megába). Nem is ment át, nem is vártam meg, hisz az egész midnenségre lett volna nagyon max 1 órám, és visszajelzés, mint olyan, nincs a program részéről, hogy épp még 2 perc vagy fél óra van hátra.
A másik dolog közvetlen ez után következett. Gondoltam ha már Óbuda, akkor HÉV, amivel be lehet jutni a Batthyányi térre, majd onnan busz és hajrá. Menetidő 40 perc kalkulált, egy enyhe 10 perces sétával. Aham, ja, persze, 80 perc alatt be is értem...
Úgyhogy egy kicsit fuck a mai nap, de az ilyen dolgokon tényleg csak mérgelődni lehet, tenni ellene nem nagyon lehet...
2010. május 30., vasárnap
Belenéztem a sziget szemébe!
Lehet nem szeretni, lehet egysoros idézeteket pufogtatni, hogy mekkora egy rakat a sorozat, de ha senki nem nézte volna (mint annó a Dallas-t), akkor nem élte volna meg a 6 évadot :) De azt azért el kell ismerni, hogy a LOST igenis ért a merchandising-hoz!
2010. május 27., csütörtök
Csomagba zárt szellem
Elképesztő, hogy egy önkormányzatnál vagy egy postán milyen lények dolgoznak. Aktuális szösszenetünk ez utóbbival foglalkozik. Egy kicsit színesebben ugyan, de a következő párbeszéd zajlott le ma reggel:
Mint mindig, két sorszámot húzok, ki tudja melyik kerül sorra. Mint várható, a levél feladás egyáltalán nem megy, viszont a csomag szinte máris szólít!
Z: Jó reggelt, ezt szeretném feladni elsőbbségivel és ajálva.
Hölgyeményünk nézegeti, majd fanyalogva átveszi.
P: Azt tudja, ha nem lennék most jó fej, ezt nem kéne elfogadnom csomagnak. És akkor mit csinálna?
Z: Elmennék másik postára.
Kapok egy furcsa nézést, nyilván nem ezt a választ várta. Azért acsomagot levelet leheletfinoman a mérlegre helyezi. Részemről is egy furcsa nézés.
P: Most aki tényelgesen csomagot akar feladni, várnia kell emiatt.
Z: Nem mondja?
P: Nem érzi, hogy ez nem korrekt velük szemben?
Z: Nem.
P: Nem?
Z: Nézze, nagyon szívesen feladnám ezt levélként is, csak valahogy nem volt humorom egy órát várni. Tapasztalat.
P: Nincsenek sokan, nem lett volna egy óra.
Z: Fél órám sincs rá.
Mintha a falnak beszélnék.
P: Itt mindennek meg van a külön részlege, hogy mit hol lehet intézni.
Ragaszt néhány matricát a dobozra, csak hogy haladjunk is.
Z: Nyilván ezért lehet levélfeladásnál csekket is befizetni...
Erre már nem igazán mond semmit. Közli az árat, fizetem. Visszaad.
Z: Köszönöm a kedvességét.
A csomag a tárolójába helyeződik, oly módon, hogy egyetlen molekularostja sem sérül meg.
Z: Azért nem hiszem, hogy dobálnia kéne.
P: Nem dobáltam, beraktam.
Z: A jó k*rva anyád... (ezt sajnos csak gondolatban tettem hozzá).
Nem tudom hol veszíthettem el a szimpátiáját, de az az érzésem sikerült :( Pedig én nem is voltam bunkó... Bazinga!
Mint mindig, két sorszámot húzok, ki tudja melyik kerül sorra. Mint várható, a levél feladás egyáltalán nem megy, viszont a csomag szinte máris szólít!
Z: Jó reggelt, ezt szeretném feladni elsőbbségivel és ajálva.
Hölgyeményünk nézegeti, majd fanyalogva átveszi.
P: Azt tudja, ha nem lennék most jó fej, ezt nem kéne elfogadnom csomagnak. És akkor mit csinálna?
Z: Elmennék másik postára.
Kapok egy furcsa nézést, nyilván nem ezt a választ várta. Azért a
P: Most aki tényelgesen csomagot akar feladni, várnia kell emiatt.
Z: Nem mondja?
P: Nem érzi, hogy ez nem korrekt velük szemben?
Z: Nem.
P: Nem?
Z: Nézze, nagyon szívesen feladnám ezt levélként is, csak valahogy nem volt humorom egy órát várni. Tapasztalat.
P: Nincsenek sokan, nem lett volna egy óra.
Z: Fél órám sincs rá.
Mintha a falnak beszélnék.
P: Itt mindennek meg van a külön részlege, hogy mit hol lehet intézni.
Ragaszt néhány matricát a dobozra, csak hogy haladjunk is.
Z: Nyilván ezért lehet levélfeladásnál csekket is befizetni...
Erre már nem igazán mond semmit. Közli az árat, fizetem. Visszaad.
Z: Köszönöm a kedvességét.
A csomag a tárolójába helyeződik, oly módon, hogy egyetlen molekularostja sem sérül meg.
Z: Azért nem hiszem, hogy dobálnia kéne.
P: Nem dobáltam, beraktam.
Z: A jó k*rva anyád... (ezt sajnos csak gondolatban tettem hozzá).
Nem tudom hol veszíthettem el a szimpátiáját, de az az érzésem sikerült :( Pedig én nem is voltam bunkó... Bazinga!
2010. május 26., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
